Az antropocén korszak egymáson elcsúszó valóságaiban elveszett az az ember, aki a gyökerei helyett kizárólag az anyagi világ kényelmét keresi. Elkopnak hagyományos értékeink a konzumista rendszer kannibalisztikus természete mellett. Gulyás Géza festőművész munkái legalábbis erről tanúskodnak: misztikus relikviák egy elárvult társadalomban.
Gulyás Géza Látvány és Misztérium kiállítása a Kápolna Galériában volt látható augusztusban. A tárlat több alkotói korszakából válogatott képeket és objekteket. A gyűjteményt az alkalmazott technika mellett a vallási és történelmi szimbólumokat bátran használó személyes, olykor dogmatikus világkép tette egységessé.
“Géza kutatja a láthatatlant, a szóval el nem mondhatót, a lélek és a szellem valóságát, a biztos tudást, amiről nincs érzéki tapasztalás, mert a természeténél fogva érzékfölötti, vagyis természetfölötti.” Mondta Balanyi Károly Ferenczy Noémi-díjas képzőművész a megnyitó beszédében. “Az alkotás ilyen módon tehát nem más, mint tanúságtétel a természetfölötti valóságról. (…) Ezek a képek nem a szekularizált világ termékei, a rész mindig alárendelődik, fénnyel átitatva keresi és szolgálja a teljességet.”
Amikor lapunk munkatársa a jelenlegi társadalom és az archaikus elemeket, múltbéli jelenéseket ábrázoló munkák közti kapcsolatról kérdezte, Gulyás Géza a szentség kérdését járta körül.
“A szépség szerelmese vagyok, de az igazságot keresem.”
A misztikus keresztény alkotó szerint a szentség és a sötétség mindenhol jelen van a környezetünkben. Érzékenység szükséges a hierofánia felismeréséhez, hogy a szentség felfedje magát a hétköznapokban és igazi szépséget tapasztaljunk. Az új tendenciákat borúsan figyeli, vallási meggyőződéssel olvas a korszellemből.
