Elsöprő sikert arattak a kecskeméti zenészek a World Jaw harp Music Festival TAIWAN elnevezésű rendezvényen, a dzsungel közepén. A november 21-24. között zajló fesztivál fő fellépője a Zoord volt, amelynek koncertje több ezres teltház előtt zajlott, Szilágyi Áron zenekarvezető dorombjátékos workshopjára pedig annyian voltak kíváncsiak, hogy azt kétszer is meg kellett ismételni. A zenekarvezetővel beszélgettünk a különleges élményről.
Nem nagyon van a világnak olyan szeglete, ahol ne zenéltél volna. Hol helyezkedik ezek közt a tajvani fesztivál?
– Szerencsére az elmúlt 20 évben, amióta színpadon állok, több nagyon nagy és katartikus élményt nyújtó koncertet adtam már, amik különleges élménnyel gazdagítottak. De az biztos, hogy a tajvani koncertünkön minden tökéletesen együtt állt. A zenekar is jól játszott, jól is éreztük magunkat, jól hallottuk magunkat, és a közönség is teljes mértékben nyitott volt a zenénkre. Ez így együtt nagyon ritka, ezért is volt egy különösen fontos és nagyon felemelő pillanat. Úgyhogy nagyon benne van a TOP 3-ban.
Milyen érzés jönni-menni a fesztiválozók közt, miközben ti vagytok az esemény sztárjai?
– Nagyon jó érzés volt a koncert utáni két-három napon még ott sétálni a fesztiválon, és megélni, hogy méterenként állítanak meg, gratulálnak és hálásak az élményért, amit tőlünk kaptak. De még most, jó pár héttel a fellépés után is, kapok visszajelzéseket emberektől, hogy életük legjobb zenei élménye volt. Olyan zenei szakemberektől is, akik egész életükben koncerteket, fesztiválokat szerveztek a világ minden táján. Az a helyzet, hogy itthon nagyon ritkán kapunk megerősítő visszajelzést. És ez nem azért van, mert nem volt jó koncert, vagy nem tetszett az embereknek, hanem egyszerűen az emberek itt nehezebben nyílnak meg, vállalják fel és osztják meg az érzelmeiket másokkal. Szerintem itt, Kelet-Európában ettől szenvedünk.
Mit hoztatok haza lelketekben ebből a négy napból?
– Az egyik a fesztiválon szerzett tapasztalat. Megnéztünk most egy videót a fellépésünkről, és azt mondtuk, a mindenségit, ez tényleg jó! Látom kívülről, és megértem, hogy miért érdemes csinálni. Tíz éve zenélünk együtt, minimál hangszerekkel, doromb, dob, hegedű… És a világ túloldalán azt látjuk, hogy ezreket teszünk boldoggá ezzel a tök egyszerű zenével. És ez nagyon jó érzés. Úgyhogy az egyik konklúzió, amit hazahoztunk a lelkünkben, hogy amit csinálunk, az valószínűleg nem csak egy l’art pour l’art dolog, ami önmagunk szórakoztatására való, hanem lehet, hogy ennek tényleg van értékteremtő funkciója, és működik. A másik, hogy nagyon érdekes volt eltölteni pár napot egy olyan országban, ahol azt látod, hogy minden működik. De tényleg minden! Az utak, az egészségügyi ellátás, a közbiztonság… És emellett, vagy épp emiatt, az emberek nagyon kedvesek, barátságosak és segítőkészek. Szóval egy olyan szintű feltöltődést, optimizmussal való átitatódást jelentett ez a pár nap, hogy ebből lehet táplálkozni. Amikor látod, hogy ezt lehet jól is csinálni, a célod, hogy törekedj efelé, és másokat is erre ösztönözz. Az ember közvetlen környezetében megpróbálja valahogy foganatosítani mindezt (hogy rendőri nyelvet használjak).
Mindez, gondolom, az ember-ember közti kapcsolódáson is érződik.
– Igen. Ennek egyik megnyilvánulása a vallási tolerancia, ami jól mutatja ezt. Buddhisták, keresztények, muzulmánok, meg a TAO követői is jelen vannak az országban. Mindegyiknek van temploma, néha egymás templomaiba járkálnak át. Néha kicsit átalakítják a vallást, ha úgy jobban illeszkedik az ő dolgaikhoz. Persze mindenki valamilyen Istennek áldoz vagy Istenben hisz, de ahogy ott zajlik, az valóban nagyon sajátos. Amikor egy keresztény közösségben a francia misszionárius, aki 30 évvel ezelőtt ott ragadt Tajvanon, este Step Aerobicot tanít a katolikus közösségnek, na, az például jól példázza, miről beszélek.
Sokat nem kell várni a következő, hasonló kalandra.
– Január 8-án indulunk Japánba a zenekarral. Tokióban és annak környékén lesznek koncertjeink, majd észak japán őslakosokkal fogunk zenei projekteket összerakni. Ők is küldtek nekünk zenéket, mi is küldtünk nekik, ezeket igyekszünk összefésülni. Aztán a nem túl távoli jövő zenéje, hogy ez a fúzió meg is valósuljon.
Szerző: Csenki Csaba
