A tőke érdeke vagy a közösség szempontja érvényesül a volt KTE-pálya helyén? (vélemény)

Kiemelt figyelmet kapott az elmúlt napokban Kecskeméten, hogy a volt KTE-pálya területére új beruházási terv készült. A régóta elhagyatott, egykori sportpálya most a tőke logikája szerint kap új értelmet: a tulajdonos nyolc darab, négy-öt emeletes lakóépületet tervez ide, 300 lakással és 400 hozzájuk kapcsolódó parkolóval, üzletekkel kiegészítve. A „plázaszintű” beépítettség 80-90 százalékos lesz, míg a lakóterület szintjén ez az arány körülbelül 50 százalékos. A tervek szerint a homlokzat nem futna ki teljesen a telekhatárig, és a Rákóczi út felől egy kisebb teresedés is kialakulhat, a Kuruc körúti fák közül pedig megtartanák az egészségeseket. Mindez azonban nem változtat a tényen: az egykor városi tulajdonban álló, mára kifejlett fás növényzetű zöldfelület zárt lakóparkká változhat, ahonnan a sportolási lehetőség is kiszorulhat.

Király József képviselő vetette fel, majd vele értett egyet Öveges László főépítész is a legutóbbi bizottsági ülésen, hogy a belső udvarra nem javasolt sportfunkciót tenni. Utóbbi azt is hozzátette: „valaki futni akar, kimegy a Vasútkertbe”. És az sem egyértelmű, hogy a lakópark területe nyitva áll-e majd a városlakók előtt, vagy a belső zsebpark csupán a lakók kiváltsága lesz. Azért az nehezen képzelhető el, hogy a hirdetésekben majd azzal a szlogennel csalogatják a lakásnézőket, hogy tessék-lássék, itt mindenki szabadon járhat-kelhet.

Ha ez a terv megvalósul a hosszú ideje „pusztán” zöldterületként funkcionáló terület fizikailag teljesen bezárul a belváros peremén, és a Nagykörút mentén egy értékesítési célú lakóépületekkel körbezárt tömbbé válik. A – Rogán Antal köréhez kötődő – beruházó (Fintha-Nagy Ádám, a Realand Capital Befektetési Zrt. egyedüli részvényese) ugyanis világossá tette a szándékát: tulajdonosi jogait érvényesítve profitábilis lakásberuházásba kezd. Mindez azonban jelentősen átformálja a belváros egyik utolsó összefüggő zöld területét – akkor is, ha a tervek nem egy hatalmas, összefüggő tömböt, hanem több, különálló épületet vázolnak. Ha a kereskedelmi és a lakó zónát tetőkertek választják majd el egymástól. Ha a mélygarázst a vasút felőli oldalon részleges szinteltolással alakítják ki, és felújítva megőrzik a régi víztornyot.

A másik, lényeges szempont a városi közösség érdeke, vagyis az élhetőség kérdése. Ez nem pusztán ízlés dolga, hanem városfejlesztési alapkérdés. Főleg egy olyan zöldmezős beruházás esetén, amely sűrű beépítettséget és velejáró forgalomnövekedést hoz magával. A város olyan akár egy nagy ház, ugyanakkor egy ház olyan, akár egy kisváros – ez pedig annyit jelent, hogy minden mindennel összefügg.

Kecskemét, a Homokhátság legnagyobb városa, a régió ipari zászlóshajója, már most is komoly kihívásokkal néz szembe – és ez a jövőben csak fokozódni fog –, amelyek a klímaváltozás hatásaival és a környezetminőség változásával állnak összefüggésben. A klímaváltozás itt, a Duna–Tisza közén még erőteljesebben hat, mint a világátlag. Hoyk Edit, a kecskeméti egyetem kutatója több cikkében is felhívta a figyelmet arra: az átlaghőmérséklet közel 3,5 °C-kal emelkedett az elmúlt három évtizedben Kecskeméten. Ez drámai szám.

Hogy mindez mit jelent a mindennapi életünkben? Egyre gyakoribbak az özönszerű esőzések, városi villámárvizek, ugyanakkor a száraz időszakok is hosszabbak és forróbbak lettek.

A város különböző beépítettségű és burkoltságú területei között nappal jelentős eltérések tapasztalhatók. A burkolt felszínek gyorsan felhevülnek, a kisebb, központi zöldfoltok – mint a Szabadság tér vagy a Vasútkert – önmagukban már nem tudják hűteni a várost, de nélkülözhetetlenek. Vagyis a fák és a zöldek nem díszletek – alapvető városi szükségletek, ezért a zárt lombkorona kialakítása, megőrzése kiemelt feladat.

Ezért is közösségi ügy minden olyan beruházás, amely zöldterületet vesz el – legyen az magán- vagy köztulajdonban. A volt KTE-pálya ügye pont erről szól.

A tőkés vállalkozó minél több lakást szeretne gyorsan értékesíteni, minél nagyobb nyereséggel, még akkor is, ha a tervezői természetközeli elemeket építenek be. A városvezetés pedig abban érdekelt, hogy a terület végre kilábaljon jelenlegi, kihasználatlan állapotából – csakhogy az önkormányzat a jelek szerint nem tudja érvényesíteni a közérdekű, társadalmi célokat. A város: Király József korábbi javaslata ellenére nem tudja visszavásárolni a területet, részben forráshiány miatt, és a tulajdonos sem mutatott rá hajlandóságot, hogy eladja, vagy megtartsa zöldfelületként / nyitott rekreációs sportpályaként. Vagy kisebb részében olyan beruházást hajtson végre, mely a városban jelentkező lakhatási válságra reagáljon – és többek számára megfizethető önkormányzati bérlakásépítést indítson.

De nem ez történik. Nem az önkormányzat fektet be hosszú távra, hanem egy tőkés vállalkozó alakítja át a belváros egyik legértékesebb területét – olyan módon, amelyről a város legfeljebb észrevételekkel élhet. De végül mégis egy zöld elemekkel megtűzdelt lakóparkká zárhatják be az egykori sportpályát. Az indoklás pedig az, hogy legalább új funkciót kap a Rákóczi utca végén lévő, üresen álló terület. Vagy – bár ezt eddig senki nem mondta ki – lehet a népességfogyás ellensúlyozása lehet a cél: új lakók Kecskemétre csábítása.

Ha már lakópark épül, érdemes lett volna a térséget átfogóan, egységként kezelni – bevonva a Vasútkertet is, amely valódi közösségi funkciót tölthetne be. Lehetne ez akár sportolási lehetőség, vagy a 20. század első évtizedeiben működő nyári pavilon újjáélesztése. Ha valóban fontos lenne a közösségi érdek és az élhető belváros, akkor nem hagynák ki ezeket a lehetőségeket. És akkor a belvárost a gyalogosbarát, „sétálható” irányba fejlesztenék – ami nemcsak környezeti, hanem gazdasági és szociális szempontból is előnyös.

Ez ellen persze lenne ellenvetés, amely rendre azoktól érkezik, akiktől várható: a gépjármű szerelmeseinek csapatától, a klímaváltozást világ-összeesküvésnek bemutatni akaró konteósoktól, a „régen minden jobb volt” mantráját ismételgetőktől. Pedig a kibővített sétálható belváros nem utópia. A sétálhatóság – mely csökkenthetné a kiskörút autóforgalmát – nemcsak gazdasági előnyökkel járna a vasútállomás irányában, mert „közelebb” hozná a belváros magjához a szolgáltatásokat, hanem még azzal az előnnyel is járna, hogy megvédhetnék a szűkülő zöldfelületeinket, és ott bővíthetnék, ahol arra most nincs lehetőség a túlzott beépítések miatt.

Az ilyen jellegű szempontok alig-alig jelennek meg a helyi nyilvánosságban – vagy ha fel is merülnek, csak szűk körhöz jutnak el. Ezzel szemben azt már tudni lehet, hogy a belvárosba tervezett új lakópark – a főépítész tájékoztatása szerint – a „pecsétes terv” stádiumában van, az építési engedély beadása pedig küszöbön áll. Hamarosan kiderül tehát, hogy az „Aegopolis” fantázianevű projekt megvalósul-e.

Ígéretek szerint nyitott fórumot is tartanak a részletes tervek bemutatására. És ott remélhetőleg választ kapunk olyan kérdésekre is, mint:

• hogyan gondoskodnak a zöldfelület arányos pótlásáról?
• milyen módon oldják meg a csapadékvíz helyben tartását és hasznosítását?
• lesznek-e víztakarékos megoldások?
• mit tesznek a városi hőszigethatás enyhítéséért?
• hogyan alakul majd a közlekedés, és hogyan hat mindez a város levegőminőségére?

A volt KTE-pálya sorsa nemcsak városépítészeti ügy. Tükör is egyben: arról szól, hogy a jövő városát pusztán a tőke logikája vagy a közösség érdekeinek figyelembe vételével alakítják.

———

A Vélemény rovatunkban megjelent írások nem feltétlenül egyeznek a szerkesztőség álláspontjával. Van véleménye? Szeretné másokkal is megosztani? Írjon nekünk a [email protected] címre.