Kiszáradtak a lakiteleki tőzegbánya-tavak – fenyegető vízválság a Homokhátságon (videóval)

Kettészakadt az ország 2024 augusztusában a lehullott hatalmas csapadékmennyiség következtében: a Dunán jelentős árhullám vonult le, a Tisza pedig olyan alacsony vízállást mutatott, hogy több helyen akár át is lehetett sétálni rajta. A Duna Bajánál 194 centiméter magasan állt, a Tisza Szolnoknál mínusz 281 centiméteren, és még a török kori híd maradványai is előbukkantak. Ennél is aggasztóbb képet mutatnak a monitoringkutak alapján mért talajvízszint-csökkenések, amelyek a Homokhátságon már a négy métert is meghaladják, de helyenként a hét-tíz métert is. A vízhiány – melynek hátterében az elmúlt évtizedek helytelen emberi beavatkozása is áll, jelentősen hozzájárulva a Homokhátság kiszáradásához és az egyre súlyosabb következményekkel járó klímaváltozáshoz – mára egész tavakat tüntetett el az Alföldről. A folyamat a helyi mezőgazdaságot, az állattartókat és a termelőket is veszélybe sodorja, ahogyan a tartós szárazság településeink fenntarthatóságát is.

2025. október 23-án civilek töltöttek fel fotókat a kiszáradt Lakiteleki Tőzegbánya-tavakról a Lakitelek Kerekasztal közösségi oldalra. A vadregényes, gazdag madár- és vízi élővilág a nádasával együtt visszafordíthatatlanul veszélybe került, mert – ahogy arra rámutatott érdeklődésünkre a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNP):

– A tőzegbánya-tavak magas térszinten találhatók. Kiszáradásuk közvetlen kiváltó oka a hullámtéri talajvízszint mélyre süllyedése. Vízpótlása már csak árvízi vízből lehetséges, a Homokhátság felől megszűnt a természetes vízpótlás, azaz a talajvizek folyamatos szivárgása, ami életben tartja a lápokat. Sajnos itt nincs lehetőség vízpótlásra, sem a holtágból, sem a Tiszából, sem a Tassi-éri-csatornából, csakis érdemi áradás esetén várhatunk vizet a tőzegbánya-tavakba. Felszíni vízpótlással történő vízszintemelésük nem tehető hatékonnyá, mert mederadottságaik miatt a szárazabb környezetbe viszonylag könnyen elszivárog a vizük.

Ezzel vág egybe a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖTIVIZIG) válasza is, melynek a kezelésében lévő Tassi-éri-csatorna ugyan a Tisza hullámterében fut, a Tőzegbánya-tavak esetében mesterséges vízpótlás nincsen. „A tartósan vízhiányos időszak miatt a Tassi-éri-csatorna 0+000 és 6+000 szelvények közötti szakasza száraz, innen a Tőzegbánya-tavak vízpótlása szivattyúsan sem oldható meg.” Szivattyúval történő vízpótlásra csak kedvező hidrometeorológiai helyzet vagy tiszai árhullám esetén van lehetőség, amikor a Tassi-érben is megjelenhet víz – közölték szerkesztőségünk kérdésére.

Joggal aggasztó ez azok számára, akik a novemberi esőzésektől vártak vízbőséget. Megnéztük az Országos Vízügyi Főigazgatóság oldalán a talajvízadatokat visszamenőleg 30 évre. Bár Lakiteleken nincs mintavételi kút, viszonylag pontos képet kapunk a legközelebbi – szintén Tisza menti – tiszakécskei és tiszaalpári kutak adataiból a fogyatkozó, és egyre mélyebbre húzódó vízszintekről. Tiszaalpáron – amikor elvileg nedvesnek kellene lennie az időjárásnak – november utolsó napjaiban –510 centiméter mélyen volt a talajban víz, ami 56 centiméterrel rosszabb a május 1-jén mértnél. Ha a 30 éves átlagot nézzük 1991 és 2010 között, azt látjuk, hogy már a rendszerváltáskor is messze a mélyből (–288 cm) csökkent tovább a terep alatti vízszint. Tiszakécskén sem volt jobb volt a helyzet ugyanekkor, csupán –329 centiméter mélyen csordogált víz.

Érzékeltetésként érdemes megjegyezni, hogy ahogyan egyre távolodunk nyugati irányba a Tiszától, a helyzet úgy válik még tragikusabbá. Kecskeméten több kútból is vesznek mintát, és volt olyan, amelyben (Vacsihegy) november végén –7,1 méteren pangott a víz – az adatok átlagosan –3 és –5 méter közötti értékeket mutattak.

De szabad szemmel is látni, hogy a víz helyett a szárazság uralja a tájat már télen is. Az árkokban, amelyek partjain sétáltunk, sehol sincs víz. Ugyanezt látjuk a közvetlenül a Tassi-éri-csatorna mellett elterülő szántókon is. Ha nem látnánk, hogy a fákról már lehullottak a levelek, azt hihetnénk, hogy a nyári aszály idején járunk, látva a porzó, sárgás-sivatagi tájat.

Volt, mikor a víz uralta a tájat

A Lakitelek közvetlen határában elterülő tőzegbánya-tavak körülbelül három kilométer távolságra találhatók az élő Tiszától, a Lakiteleki-Holt-Tiszával való összeköttetésük a Tassi-éren keresztül valósul meg. De sem a Tiszából, sem a holtágakból, sem a tájat behálózó vízelvezető csatornákból nem érkezett kellő mennyiségű víz az elmúlt időszakban. A vízhiány miatt a tőzegbánya-tavak gyakorlatilag kiszáradtak, és a legtöbb szakaszon a Tassi-ér is száraz. Ezen az sem segít, hogy ide vezetik a Hungarikum Ligetből kiengedett vizet.

Ugyanilyen száraz a Dög-Tisza medre is, amely még az 1850-es években végrehajtott folyószabályozás során jött létre, ahogyan a Szikrai és az Alpári Holt-Tisza. A holtágak természetes úton nincsenek kapcsolatban az élő Tiszával, mégis vízzel voltak ellátva sok-sok évtizeden át, hiszen friss vízről a gyakori tiszai árvizek gondoskodtak. Mára azonban a Tiszán árvízből is hiány van – mint ahogyan ez 2025-ben történt. Márpedig víz nélkül ökológiai katasztrófa elé néz a térség.

– A Tisza természetes állapotú hullámtéri öblözetében található Alpár–Bokrosi öböl szegletében lévő tőzegbánya-tavak eredetileg olyan mocsaras területet alkottak, ahol a 20. század elején kezdtek tőzeget bányászni. Az 1950-es években felhagytak a tevékenységgel, az így kialakult, talajvízzel feltöltődött mesterséges tavakat ezután az élővilág vette birtokba

– foglalta össze tömören a tavak történetét a Nemzeti Park. Az évek során ez a 14 hektáros vízterület és a mellette lévő, csaknem 26 hektárnyi mocsaras tóvidék fokozatosan a természetjárók és horgászok kedvelt helyévé vált, nádasokkal és a környező erdőkkel övezett világával együtt.

A terület a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság vagyonkezelésében van; a tőzegbánya-tavak a Tisza Alpár–Bokrosi ártéri öblözete (HUKN20028) nevű Natura 2000 terület részét képezik, amely kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület és egyben ex lege védett láp. Bérlője a Szikra Horgász Egyesület – osztotta meg a részleteket a KNP a KecsUP Hírekkel.

A tőzegbánya-tavak kiszáradására szerkesztőségünk figyelmét Kalócz Antal hívta fel, aki évtizedek óta horgászik a környékbeli tavakban, maga is üzemeltet a közelben halastavat, és éveken át – 2018-ig – a Szikra Horgászegyesület elnöke volt. Kalócz elmondta, hogy vezetése alatt korábban társadalmi munkában tisztították meg a terület, melyet úgy építették ki, hogy a pecások és kirándulók számára természetközeli élményt nyújtson. Gyermekkorától kötődik a tavakhoz; emlékszik rá, hogy telente a befagyott tavon korcsolyáztak. Felidézte, hogy 2008 környékén majdnem eladták magánkézbe a tavat, de önkormányzati segítséggel az egyesület elindított egy elbirtoklási pert a tulajdonjogért, erre pedig a vevő visszalépett – így sikerült a közösség számára megtartani a tavakat. Valamint a halászati jog továbbra is a mintegy 200 taggal bíró Szikra Horgászegyesületé maradhatott.

1 / 9

Previous slideNext slide

Lakitelek Tassi-éri-csatorna és a tőzegbánya-tavak - 2025. november végén / Fotó: KecsUP Hírek



Kalócz Antal nem érti, hogyan száradhatott ki a tó, miközben korábban is voltak erre utaló jelek – például mikor az egyik tóból már ki kellett menteni a halakat. Azt sem érti – sorjázott a kérdésekkel –, miért nem jelezték időben az illetékesek a veszélyt, és miért nem történt beavatkozás már kora ősszel. Arra is kíváncsi lenne, mekkora a halkár, hiszen éppen tavasszal több száz kilogramm halat telepítettek.

Kalócz Antal megmutatta szerkesztőségünknek a területet, rámutatva, hogy november végén nemcsak a tavakban, hanem a környéket behálózó csatornákban is víznek kellene lennie – és nem mellékesen a Dög-Tiszában is.

A politikusok is láttak benne fantáziát

A tőzegbánya-tavakról a politikusok is előszeretettel kommunikáltak: négy évvel ezelőtt, a választási kampány idején a körzet országgyűlési képviselője, Lezsák Sándor közösen sétált végig a területen Szűcs Lajossal, az Országgyűlés jegyzőjével és a Magyar Országos Horgászszövetség elnökével. A politikusi bejáráson jelen volt még Lezsák választókerületi kabinetfőnöke, Lenkei Róbert; Lakitelek polgármestere, Madari Róbert; valamint a Szikra Horgász Egyesület vezetői, Fialka Tibor és Fekete József is. Akkor közösen megállapították, hogy:

„rengeteg potenciál rejtőzik ebben a csodás környezetű tóban. Az egyesület munkája kimagasló, ezért most már a fejlesztését tervezik” – számoltak be róla Lenkei és Lezsák közösségi oldalaikon.

Megy az egymásra mutogatás

A Szikra Horgászegyesület az elmúlt években igyekezett fejlesztéseket és programokat szervezni. Áprilisban számoltak be arról, hogy a tőzegtavakba 425 kg, a tározókba pedig 600 kg, háromnyaras, egészséges pontyot telepítettek. Az év során három pályázatot is sikeresen megnyertek, amelyekből gyermeknapi horgászversenyt szerveztek, valamint horgászszervezetek kisléptékű infrastrukturális beruházásait és horgászturisztikai szolgáltatásfejlesztéseket valósítottak meg, összesen közel 5 millió forint értékben.

A tavak kiszáradását követően kerestük a Szikra Horgászegyesületet, de nem kívántak válaszolni. Sikerült azonban beszélnünk egyik tagjukkal, aki anonimitást kérve a következőket mesélte el. Sokan rengeteg munkát fektettek abba, hogy egy, a természet által visszahódított területet a horgászok és természetbe vágyó kirándulók igényeihez igazítsanak. Ez sok kézi és gépi munkát igényelt, ám így sem bizonyult rentábilisnak.

A halkárról – hiszen napokig láthatók voltak haltetemek a kiszáradt tavak medrében – pontos adatot nem tudott mondani kérdésünkre, de felidézte: az utóbbi években is előfordult hasonló eset, mikor 2022-ben vagy 2023-ban, egy nagy aszályos időszakban az egyik tó kiszáradt, és onnan át kellett menteni a halakat, akkor mintegy 80–90 százalékukat sikerült megmenteni. Már ekkor is látszott a baj, hogy visszatérő probléma lesz, ha nem történik valami. A nagyobb gond azonban az, hogy az utóbbi években voltak olyan időszakok, amikor nem is tudtak telepíteni, vagy csak feleannyi, harmadannyi halat, mert egyszerűen nincs elég víz a tavakban, és az élő Tiszából sem érkezik utánpótlás.

„Nagyon elkeserítő a helyzet” – mondta az egyesületi tag, akinek fájdalmas látni, hogy évek kemény fizikai munkája vész kárba, és pusztul el mindaz, amit a természet óvása mellett felépítettek. Felmerült továbbá a beszélgetés során, hogy november–december fordulóján járunk, és a csatornáknak tele kellene lenniük.

– Hát az a baj, hogy itt sosincs tele a csatorna. Itt egyetlen vízutánpótlása volt a tavaknak, ez pedig a Tassi-éren keresztül valósult meg, viszont azt is a „Vizet a tájba” programban elvágták. Úgy gondolom, hogy más irányba terelték a vizet, hogy az itteni gazdáknak és cégeknek, akiknek itt van földjük, a víz oda tudjon jutni.

Helyiek hívták fel a figyelmünket, hogy a környéken a gazdálkodók mellett cégek is birtokolnak földeket, például az Univer. A területet járva szabad szemmel is jól látszanak a karvastagságú csövek, amelyek a földek és a csatornák között futnak.

Ennek némileg ellentmond Lezsák Sándor jobbkezének, Lenkei Róbertnek a december 4-i bejegyzése, amelyben arról az egyeztetésről számolt be, amit az érintett felek – a polgármester, a MOHOSZ, a KÖTIVIZIG, a Kiskunsági Nemzeti Park, a Szikra Horgászegyesület, a Laki-Park és a Tőserdő Turisztika – tartottak a kiszáradt tavak ügyében. Lenkei így fogalmazott:

– Jeleztem a horgászegyesületnek, hogy ha hamarabb jelzi a problémát, akkor ezeket a tavakat is fel lehetett volna tölteni, mikor a Holt-Tiszát töltötte ebben az évben a vízügy, melyhez akkor forrást is rendelt a kormány a vízügy számára.

Hozzátette azonban, hogy a megbeszélésen a horgászegyesület elmondta: „a száradás egy hosszabb folyamat volt, amely most csúcsosodott ki”. A Nemzeti Park munkatársa pedig jelezte, hogy akkora a szárazság, hogy a lakiteleki tavak kiszáradása sajnos nem egyedi eset. Lenkei kitért arra is, hogy a vízügy ismertette a Tassi-ér helyzetét, és azt, hogy miért nem ér el a Hungarikum Ligettől elfolyó használt gyógyvíz a csatornákon át egészen a tavakig. Erről a KecsUP Hírek is érdeklődött Lezsák Sándornál, de mivel választ nem kaptunk, így sem tőle, sem Lenkei Róbert posztjából nem derült ki érdemi magyarázat.

Vízkivétel a csatornákból

A kialakult helyzetben úgy tűnik, mindenki egy kicsit a másikra is mutogat, noha abban egyetértés van: nincs víz. Ottjártunkkor feltűntek a hosszú öntözőcsövek, amelyeken keresztül vizet vesznek ki öntözési célokra. A KÖTIVIZIG-től kértünk tájékoztatást arról, milyen szabályok és engedélyezési feltételek vonatkoznak a csatornákból történő vízkivételre.

Válaszukban elmondták: a belvízcsatornákból történő vízkivétel engedélyköteles tevékenység, amelyhez részletes terv készítése szükséges. Mindezt „a vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló 72/1996. (V.22.) Kormányrendelet” szabályozza. Ezzel összefüggésben a gazdálkodók és a térségben földtulajdonnal rendelkező cégek is vehetnek ki vizet – tette hozzá a KÖTIVIZIG –, azonban ehhez vízjogi engedély szükséges, amelynek igénylését és megvalósítását több jogszabály részletezi.

Van-e megoldás?

Miután az érintettek beazonosították a probléma előzményeit, felmerül a kérdés: van-e megoldás a kiszáradt lakiteleki tőzegbánya-tavak vízzel való megtöltésére? Mint arra a Nemzeti Park rámutatott, a jelenség nem egyedi a Homokhátságon. Hosszú évek óta hiába kérik – hol udvariasabban, hol határozottabban, hol konkrét javaslatokkal – a civilek, az ökológiai szemléletben gazdálkodók növekvő köre és a kutatók a kormánytól az állami beavatkozást, a súlyos helyzet ellenére sem látszik átfogó cselekvés.

A kérdés az elmúlt hetekben Lakiteleken is sokszor felmerült különböző helyi fórumokon, vajon helyi szinten mit lehet tenni azért, hogy ismét legyen víz a tőzegbánya-tavakban?

A Kiskunsági Nemzeti Park a KecsUP Hírek megkeresésére ezt válaszolta:

– Felszíni vízpótlással történő vízszintemelése a tavaknak nem tehető hatékonnyá, mert mederadottságaik miatt a szárazabb környezetbe viszonylag könnyen elszivárog a vizük. A hullámtér talajvízszintjének emelésében segít a Tisza – más talajkörnyezetük és régebb óta tartó feliszapolódásuk miatt valamivel jobb vízmegtartó képességű – holtágainak gravitációs eredetű vízpótlása a levonuló árhullámokból, továbbá szivattyús vízpótlásuk. Utóbbit az Aszályvédelmi akcióterv keretében, a 1131/2025. (V. 7.) Korm. határozat alapján biztosította az Alsó-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság a szikrai és az alpári holtágaknál. A következő években a holtágak várhatóan még rendszeresebb, még nagyobb volumenű vízpótlásban fognak részesülni, a Homokhátság vízhiányos állapotának javítását szolgáló állami vízkészlet-gazdálkodási program egyik fontos vízpótlási útvonalának részeként.

A kormánypárti Lenkei Róbert a december 4-i megbeszélést követően arról tájékoztatott, hogy:

– A tavak természetes vízpótlását a Tisza áradása oldotta meg korábban, valamint a föld alatti vízszivárgások táplálták. Erre segített rá mostanában a Tasi-ér. A MOHOSZ pedig elmondta, hogy ha sikerül újra vízzel feltölteni a medret, akkor van pályázati lehetőség a halak ismételt telepítésére. Heinrich Gábor (Laki-Park) felvetette, hogy esetleg meg lehetne kotrani a medret, ha már így alakult, és az ott lévő iszap nagy részét el kellene távolítani egészen a meder természetes aljáig. Mindenki segítőkészen állt az ügyhöz.

A politikus hozzátette: egyeztetett az országos vízügyi főigazgató-helyettessel is, és arra kérte, dolgozzanak ki többféle javaslatot a tavak feltöltésére – legyen szó alkalmi vagy állandó megoldásról –, hogy látni lehessen a költségeket. „Ha ezek megtörténnek, akkor tudjuk folytatni tovább az ügy megoldását.”

Sivatag lesz az Alföld, ha nem lépünk

Itt a térségben összeadódnak a vízhiány negatív hatásai, ami a víz nélküliséget illeti. A Tisza korábbi szabályozása is tehet arról, hogy ilyen mélyen van a talajvízszint, mert a folyó a levágások következtében gyorsan folyik, és szó szerint kimossa maga alól a talajt, s egyre mélyebbre vágja be magát a saját medrében.

A tévhitekkel ellentétben nem a csapadékmennyiség drasztikus csökkenése okozza a Homokhátság kiszáradását. A mérések szerint évente 500–700 milliméter csapadék országosan összejön, csakhogy az ember okozta klímaváltozás miatt nagyon egyenlőtlenül oszlik el. Van, hogy hónapokig nem esik eső az Alföldön, majd egyetlen nap alatt lehull több heti mennyiség. Majd a nagy zuhé belvizet okoz, amit gyorsan elvezetnek — nem tartják helyben —, a csapadékhiányos időszakokban pedig ez a víz már nagyon hiányzik.

A Homokhátságot átszövő, mintegy 5 ezer kilométeres belvízcsatorna-hálózat nagy részét a szocializmus idején, a ’60-as, ’70-es években építették, és mindmáig velünk van. Ezek a csatornák nemcsak a felszíni, hanem a felszín alatti vizeket is megcsapolják, folyamatosan elvezetik a földből az egyre kevesebb vizet. Ezzel veszélyeztetik, illetve hozzájárulnak a lápok, nádasok, vízpartok, tőzegbányatavak eltűnéséhez.

Átfogó cselekvés hiányában jelenleg kisebb, elkötelezett csoportok küzdenek a víz megőrzéséért. Van, aki gerillamódszerekkel, deszkákkal vagy kisebb földmunkákkal torlaszolja el a belvízelvezető csatornákat. Mások önként elárasztják földjeiket, akár a földalapú támogatásról is lemondva, csak hogy legyen víz a tájban. A kutatók az elmúlt években számos javaslatot tettek: a tájtól függően szóba jöhet az elárasztás, a láposítás, a mocsári növényzet szaporítása, folyóduzzasztás, hullámtéri tározás a Tisza és a Duna mentén, tájhasználatváltás, vagy akár szélkerekek alkalmazása a Homokhátság magasabban fekvő részeinek vízellátásához szükséges energia megtermelésére.

A sivatagosodás okait és a lehetséges megoldásokat még hosszan lehetne sorolni, ám érdemi, komplex állami beavatkozás nélkül a Duna–Tisza közi hátság négy megyéjének, összesen 171 településén élő mintegy 800 ezer ember élete került veszélybe.

Víz nélkül nincs élet — ez itt, a Homokhátságon különösen alapvetés.

A cikket és a videót készítette: Falusi Norbert és Hraskó István