Ma már természetesnek vesszük, hogy különböző világnézetű és nemzetiségű képviselők vitáznak európai és tagállami ügyekről Strasbourgban, az Európai Parlament falai között. A folyosóin sétálva a benyomásunk is az, hogy nem a politikusok privilegizált világában járunk, hanem egy minden szempontból nyitott, nagy információs közös európai házban, ahol irodisták, újságírók, képviselők és kiszolgáló személyzet közös átjárókon, lépcsőkön, liftekben közlekednek, kávézókban és olvasótermekben találkoznak. Nem mindenhová léphet be természetesen bárki, de még az egyszeri látogató is testközelbe kerülhet a ház belső körével. Újságíróként, a magyar Országház elzárt folyosóiról tekintve még inkább felerősödik ez a közvetlen érzés, amely szinte már zavarba ejtő – holott normálisnak kellene lennie.
Március 9. és 12. között Strasbourgban tartotta havi plenáris ülését az Európai Parlament. Az eseményeket a KecsUP tudósítójaként a helyszínről követtem nyomon (az EP támogatja az ilyen újságírói kiutazásokat), ahonnan részletes cikkben számoltam be arról, hogy „A lakhatási válság súlyos közös problémánk: uniós javaslatcsomagot fogadott el az EP”, valamint arról is, hogy „A Patrióták nem akarnak európai hadsereget – merre megy az EU?”. Most pedig arról írok, mit ad, mit jelent Európának Strasbourg, milyen volt onnan dolgozni újságíróként.
Csöppet sem volt könnyű idáig eljutni
El kell időzni egy kis időt Elzász–Lotaringiában, hogy jobban értsük az EU alapító atyáinak szándékát: miért esett választásuk arra, hogy a közös európai parlament a kulturálisan sokszínű, német és francia hatásokat ötvöző, mégis sajátos jegyekkel bíró régió központjába, Strasbourgba kerüljön. És a választ is itt leljük meg. Éppen azért, mert Európa egyik olyan helye ez, ahol sűrűn gyűlt össze az ókortól a 20. századig itt élő embercsoportok történelmi, gazdasági és szellemi nyersanyaga. Nem véletlen tehát, hogy annyi hatalom akarta megkaparintani a régiót, amely végül a második világháború után – többszöri német fennhatóságot követően – Franciaország része lett.
Az újabb háború elkerülése érdekében azonban nem a Rajna mentén felhúzott fal jelentette a békés megoldást, hanem – az európai integrációs folyamat megálmodója, Robert Schuman szerint – az önként vállalt együttműködés. Terve mögött az az elgondolás húzódott meg, hogy a szén- és acéltermelés feletti kizárólagos ellenőrzés nélkül egyetlen hatalom sem lesz képes háborút indítani.
Politikai nyitottsága azonban nem pusztán gazdasági érdekből merítkezett, hanem onnan kapott táptalajt, hogy Schuman értette, milyen is a határvidéken élni. Német állampolgárként született Luxemburgban. 1919-ben, amikor Elzász–Lotaringiát – ahol élt – visszacsatolták Franciaországhoz, francia állampolgár lett, de tanult Bonnban, Münchenben, Berlinben és Strasbourgban. A közös Európa-projekthez saját tapasztalatokra volt szüksége. Szemügyre vette a tájat, akárcsak egy földrajztudós, aki tudja, hogy a táj hosszú alakítás terméke, amely korszakokon át formálja az itt megtelepedett társadalmat.
Az EU büdzséje – amelyet a tagállamok választói által megválasztott EP-képviselők is közvetlenül formálnak – ezért szükséges, hogy megfelelő válaszokat szolgáltasson a polgárok legfontosabb prioritásaira. Ide tartozik az energia, a közlekedés, az éghajlatváltozás, a biztonság és védelem, a milliókat érintő lakhatási válság, valamint a mezőgazdaság kérdése is. A költségvetést három intézmény – az Európai Unió Tanácsa, az Európai Bizottság és az Európai Parlament – együttesen határozza meg. Már jelenleg is zajlik a következő hét évre szóló, a 2028–2034-es időszakra tervezett uniós költségvetés összeállítása, amelyet egyesek rekordösszegűnek tartanak: közel 2000 milliárd eurós keretével az EU történetének legnagyobb büdzséje lehet.
