fbpx
-1.3 C
Kecskemét
2023. február 8., szerda

FRISS HÍREK

Szíjj László két cégen keresztül beszállt a fürdő mellé hotelt építő cégbe

Legelőször 2019 őszén írtunk arról a hotelről, amelynek az építkezése egyébként már megkezdődött azóta. Az akkori cikkünk fő pontjai ezek voltak:

  • A Hírös Sport Kft. pályázatán két magánszemély nyert földhasználati jogot a fürdő melletti területre, ahova hotel megépítését vállalták
  • Az egyik magánszemély Bus Gábor, a pályázatot kiíró Hírös Sport Kft. felügyelőbizottságának az elnöke volt (most is az)
  • A hotelépítésre létrehozott céget (Aqua Hotel Kft.) a kezdetektől Bus András Gábor (a Fidesz-KDNP korábbi képviselőjelöltje, Bus Gábor fia) vezette, de 2019 elején bekerült a tulajdonosi körbe is.

2020 júniusában újra írtunk a hotel kapcsán. Akkor az országos sajtót is bejárta, hogy az egykori tiszakécskei focista, Sáfrány Tamás új céget alapított, másnap megnyílt egy állami pályázat és rögtön nyert is 8 milliárd forintot hotelfejlesztésre, építésre. Ő azért is érdekes, mert tevékenységei során hol Bus Gáborral együtt, hol Jászberényi Tamással együtt tűnt fel. Utóbbi a másik magánszemély, akivel együtt megnyerte a Hírös Sport Kft. pályázatát Bus Gábor. És még arról is írtunk, hogy Szíjj Lászlót bedobva a képletbe, ki kihez, milyen céghez hogyan kötődik a fenti nevek közül. Akkor ezt az ábrát készítettük el:

Majd írtunk egy cikket annak alapján, amit Bus Gábortól megtudtunk a leendő hotelről. Akkor megírtuk a többi között, hogy:

  • 2022 januárjában fogadhatja a hotel az első vendéget
  • 1 milliárd forint körül alakul az építkezés végösszege
  • 41 szoba lesz a hotelben
  • 12 munkahelyet teremtenek
  • A szolgáltatásokat a szomszédos fürdőtől vásárolják, így nem lesznek annak konkurenciája

Már a második szintet építik

Szíjj László már nem csupán felbukkant a hotel körül, hanem már meg is érkezett oda

Ha úgy tetszik, akkor Szíjj László neve már korábban is felbukkant a fürdő mellé épülő hotel körül a beruházóhoz köthető tulajdonosok kapcsán, most azonban egészen más a helyzet. Hiszen tavaly október vége óta Szíjj László két cégen keresztül benne is van az Aqua Hotel Kft.-ben. Nagyjából ekkor kezdték építeni a hotelt. Ugyanekkor vették ki Bus András Gábort a tulajdonosok közül, és lett újra tulajdonos az apja, Bus Gábor.

Most úgy néz ki, hogy a hotelt építtető cégnek négy tulajdonosa van: Bus Gábor, Jászberényi Tamás, a Themis magántőkealap és a Minerva Bizalmi Vagyonkezelő Zrt. Utóbbinak az Opten cégadatbázis szerint egyetlen tulajdonosa van, ez a Minerva Befektetési Alapkezelő Zrt., amelynek Szíjj László a 100%-os tulajdonosa. A Themis pedig a Minerva magántőkealapja. Erről ez olvasható a Minerva honlapján:

“A MINERVA az általa kezelt alapokba az Európai Unió területén elhelyezkedő ingatlanokat vagy ott székhellyel rendelkező vállalkozások tulajdonrészeit vásárolja meg. A céltársaságok alapvetően innovatív termékeket és szolgáltatásokat fejlesztenek és állítanak elő, továbbá képesek a már meglévő termékeik és szolgáltatásaik piacait az Alap segítségével bővíteni.”

Bus: Nem volt érdekes számunkra, hogy ki áll az új tulajdonosok mögött

Bus Gábor a KecsUP-nak úgy nyilatkozott, hogy egészen addig, amig nem kérdeztük őt, nem volt releváns, hogy az új tulajdonos cégek mögött Szíjj László van. Valamint azt mondta, hogy lényegében semmi köze a hotelhez Szíjjnak. Nem is ültek le vele, nem tárgyaltak semmiről.

Hasonló cikkünk:  A Szövetség szerint a Fidesz miatt került bajba sok kecskeméti egyetemista
Hasonló cikkünk:  A KecsUP hírei már az Instagramon is elérhetőek

Arról van szó, hogy amikor elkezdtük építeni a hotelt, akkor már az elején látszott, hogy az önerőt nem tudja biztosítani a két addigi tulajdonos. Akkor kellett keresni forrást ahhoz, hogy meglegyen a pénz. Így került szóba a Minerva és a Themis magántőkealap – nyilatkozta Bus Gábor.

A hotel teljes költsége kb. 1 milliárd forint, amihez hitelt vettek fel, az önerő valamivel több, mint 200 millió forint. Magánberuházás, nincs benne pályázati, állami pénz – szögezte le Bus Gábor. Az önerő biztosítására szálltak be az új tulajdonosok. Bus Gábor elmondta, hogy üzlettársától, Jászberényi Tamástól tudták meg a Minervánál (az egyik Minerva cégnél felügyelőbizottsági tag, főállásban a Duna Aszfalt alkalmazottja – a szerk.), mi a helyzet a hotellel, majd ezután jelentkeztek, hogy csatlakoznának a beruházáshoz és kisegítenék az Aqua Hotel Kft.-t.

Szíjj László

Szíjj László az ország egyik leggazdagabb embere, és cége, a Duna Aszfalt a Fidesz kormányok alatt a legnagyobb építési céggé nőtte ki magát. Egy másik cikkünkben ezt írtuk róla:

A “kormány kedvenc útépítő cége”: a Duna Aszfalt

A 444 írta meg 2018-ban, hogy a Duna Aszfalt, amióta a Fidesz van hatalmon, a legjelentősebb építőipari céggé nőtte ki magát. Tulajdonosa a tiszakécskei Szíjj László. Az övé a Lady MRD nevű luxusjacht (ha csak el nem adták már, mert árulták), amelyen a nyáron Szijjártó Péter külügyminisztert lefotózták az Adrián. Korábban a MÁV elnökét és Mészáros Lőrinc egykori gázszerelőt is lencsevégre kapták a jachton.

3 év alatt 1000 milliárd forint értékű közbeszerzésben tűnt fel a Duna Aszfalt

Az Átlátszó tavaly augusztusban ezt írta:

“A magyar külügyminisztert jachtoztató kormányközeli nagyvállalkozó Duna Aszfalt Kft-je 2017 óta egyedül vagy konzorciumban összesen 1 ezer 52 milliárd (1052.000.000.000) forint értékű közpénzes megbízást kapott a magyar államtól”

 

Hirdetés

Felkapottak

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...