fbpx
0.1 C
Kecskemét
2023. december 7., csütörtök

FRISS HÍREK

A polgármester és a havi 1,6 millió: Neki szívügye az egyetem

- Advertisement -

Miután megírtuk, hogy bajban lehet Szemereyné Pataki Klaudia polgármester és Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester a Fővárosi Kormányhivatal kormánymegbízottjának korábbi bejelentése okán, Bodrozsán Alexandra azt kérdezte levélben a polgármestertől, hogy le kíván-e mondani a polgármesteri vagy a Neumann János Egyetemért Alapítvány felügyelőbizottsági tagságáról, ahonnan havi 1,6 millió forintot kap.

A fővárosban ugyanis azért indultak korábban összeférhetetlenségi eljárások, mert főállású polgármesterek és alpolgármesterek két helyről is fizetést kaptak, és Sára Botond kormánymegbízott szerint ez ellentétes az önkormányzati törvénnyel. Kormányközeli lapok hataloméhes, álláshalmozó városvezetőkről írtak, miután szinte csak ellenzéki városvezetők ellen indult eljárás. Az Alapjogokért Központ is megerősítette Sára Botond nyilatkozatát.

Polgármesteri magyarázat: Szívügyének tekinti az egyetemet

Bodorzsán Alexandra most azt tudatta, hogy a polgármester válaszolt neki, és azt írta, hogy

nincs tudomása összeférhetetlenségről.

A képviselő szerint a következő mondat is szerepel a polgármester válaszában:

„Nekem szívügyem Kecskemét, a város jövőjét jelentő egyetem, és annak fejlesztése. Nekem ez nem egy kampányfeladat, nem is felvett szerep (mint például másoknak az állatbarátság), hanem a kötelességem.”

Bodrozsán Alexandra megjegyezte, hogy amennyiben szívügye, akkor miért 1,6 millió havi juttatásért végzi a feladatot, és vajon miféle munkát végez ott ennyi pénzért. A zárójeles rész mellett sem tudott elmenni a képviselő. Erre ezt írja:

Hasonló cikkünk:  Ami éppen az érdeke: Rajnai Attila ha kell, üti az ellenzéket, ha kell, dolgozik annak

„Röviden reagálva cinikus megjegyzésére az állatbarátságommal kapcsolatban: gyermekkorom óta rendszeresen voltak és vannak kisállataim, aki ismer, tudja, hogy az állatok jóléte és jogai kapcsán nem ismerek tréfát. Így arra kérem polgármester asszonyt, hogy ahelyett, hogy ebben a témában ízléstelen megjegyzéseket tesz, inkább kezdje el végre megszervezni az állatorvosi ügyeletet Kecskeméten.”

Az állatorvosi ügyeletről folyó vitáról a polgármester és a képviselő között itt írtunk.

Bodrozsán Alexandra így zárja reagálását a polgármester mondataira:

„Ami pedig az összeférhetetlenségét illeti: ne gondolja, hogy egy ilyen pár soros levéllel megúszhatja, hogy következményei legyenek a döntéseinek.”

 

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Mi lesz a volt tűzoltólaktanyával és a régi tiszti klubbal?

Talán szó esik majd a december 7-ei, csütörtöki közgyűlésen arról, mi lesz a sorsa a városközpontban lévő korábbi tűzoltólaktanyának...

LEGNÉPSZERŰBB

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...