fbpx

FRISS HÍREK

Ellenzéki előválasztás: Bodrozsán Alexandra és Király József mérkőzés a Bács 2-ben

- Advertisement -

Két kecskeméti önkormányzati képviselő, Bodrozsán Alexandra (Momentum) és Király József (MSZP) mérkőzik meg egymással az ellenzéki előválasztáson Bács-Kiskun megye 2. számú választókerületben, amit azért tartanak, hogy kiválasszák ki legyen az ellenzék közös képviselőjelöltje a Fidesszel szemben a jövő évi országgyűlési választáson.

Mindkettőjüket nyilvántartásba vette az Országos Előválasztási Bizottság, ami azt is jelenti, hogy a hatpárti ellenzéki összefogás tagjai közül végül ketten mérettetik meg magukat az előválasztáson. Azért nem mindannyian, mert a pártok megállapodtak arról, hogy nem mindenki indít mindenhol jelöltet, illetve kölcsönösen is támogatják egymást. Ez történt a Bács-Kiskun 1. számú választókerületben is, ahol Szőkéné Kopping Rita (DK) és Lejer Zoltán (Jobbik) állnak a rajtvonalhoz.

Az ellenzéki nagy összefogáson belül is szorosabb együttműködést kötött helyben a Momentum és a DK, akik kölcsönösen támogatják egymást. Ezen felül Bodrozsán Alexandrát Márki-Zay Péter és a Mindenki Magyarországa pártolja még. A szocialista politikus is igyekezett szélesíteni a támogatói körét, itt Király Józsefet a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd erősíti.

Az előválasztást szeptember 18. és 26. között tartják, ahol az egyéni képviselőjelöltek mellett a közös miniszterelnök-jelöltet is kiválasztják. A jelöltek szempontjából az előválasztáson való részvétel feltétele az, hogy 400 érvényes aláírást gyűjtsenek. Erre augusztus 23. és szeptember 6. között kerül sor.

Standolnak az utcán, mozgósítanak és hisznek a változásban

Kérdésünkre Bodrozsán Alexandra elmondta, hogy a Momentumos csapatával hetek óta kint vannak az utcán, új aktivisták érkeztek hozzájuk és jelenleg a „Találjuk ki Kecskemétet!” kampányuk keretében kérik ki az itt élők véleményét. A kecskeméti képviselő abban hisz, hogy „a politikai pártoknak és a képviselőknek nem szabad visszahúzódniuk az irodákba, hanem az emberek közt a helyük!”

Bodrozsán Alexandra üzenete a Fidesznek / Fotó: Bodrozsán Alexandra facebook

Király József, hasonlóan a többi jelölthöz, személyesen igyekszik találkozni a választókkal, hol a piacon a kitelepülései, hol a fogadóórái során. A belváros képviselője leszögezi, hogy „az elkövetkezendő választás nagyon fontos lesz hazánk jövőjét illetően, szinte hasonló, mint a 30 évvel ezelőtti rendszerváltás. Ezért is kell fokozottan odafigyelnünk arra, hogy az ellenzéki oldalon az előválasztáson induló jelölteket nem lejáratni kell, hanem a saját magunk, illetve programunk elfogadtatására kell koncentrálnunk.”

És mit tapasztalnak az utcán?

„Azt tapasztaljuk, hogy Kecskeméten és térségében élők változást akarnak, mert elegük van Orbán Viktor rendszeréből, de közben a régi politikai szereplőkkel fémjelzett világot sem akarják vissza. És mindig erőt ad az a számukra, mikor elmondják a választók, hogy ők már csak a Momentumban látják a tiszta közélet és egy jobb Magyarország garanciáját” – mondja Bodrozsán.

Hasonló cikkünk:  Építkezés nem, hanem a kecskeméti pályaudvar tervezésének az értékelése zajlik

Király is inkább pozitív élményekről számol be, miszerint a kitelepülés első időszakától kezdve – mondja a szocialista politikus, egyre többen jönnek és adják támogató aláírásukat és még többen bíztatnak szóban is arra, hogy mielőbb váltsák le a jelenlegi kormányt.

Van még teendőjük a jelölteknek, hogy értesítsék a választókat az előválasztásról

Király arról mesél, hogy sokan csak a kitelepülések helyszínén értesülnek a közelgő előválasztásról, ami annak is betudható szerinte, hogy a kormány média ezt ügyesen elhallgatja. Bodrozsán úgy látja, hogy a legtöbben tudják, de még vannak, akik nem tájékozódtak róla. De ő is úgy véli, hogy „a propaganda igyekszik minél jobban titkolni ezt az eseményt.”

Király József a kecskeméti piacon, 2021. augusztus 14. / Fotó: Király József facebook

Egyébként mindkét induló arra bátorítja a választókat, hogy menjenek el szeptember 18. és 26. között az előválasztásra, amihez Bodrozsán azt is hozzáfűzi, hogy az előválasztás a „demokrácia ünnepe lesz”.

Az emberek egyre bátrabban mondják el a véleményüket

A jelöltek arról is beszéltek, ugyan tapasztalják azt, hogy sokak szemében utálatos dologgá vált a politika, de a véleményüket is mind többen elmondják. Bodrozsán Alexandra elmesélte, hogy az egyik piaci standolásnál odalépett hozzá egy idős férfi, aki elmesélte: mennyire haragszik a politikára, ötven éven át keményen dolgozott, a rendes munkája mellett alkalmi munkákat is vállalt, és ehhez képest megalázóan alacsony a nyugdíja és úgy érzi, hogy az elmúlt évtizedekben a politika nem foglalkozott vele. Király József kiemelte, úgy érzi, hogy hihetetlen mértékben megnőtt az ellenzéki standokat látogató és támogató választók száma, akik egyre nyíltabban fejtik ki véleményüket mellettük a regnáló kormánnyal szemben. Ez azért nagy szó szerinte, mert Kecskeméten az elmúlt 25 évben az országgyűlésbe kizárólag Fideszes képviselők jutottak be.

Bács-Kiskun megye 2. számú választókerületéhez tartozó minden településen lehet majd szavazni

Helyi Előválasztási Bizottság korábban már megerősítette, hogy minden településen előre meghirdetett napokon és helyszíneken lehet majd leadni a szavazólapokat a Bács-Kiskun megye 2. számú választókerületben. Ide tartozik Kecskemét egy része mellett Ballószög, Helvécia, Szentkirály, Tiszakécske és Városföld. Kecskeméten több helyszínen is lehet majd szavazni, így például a Belváros több pontján is, amiről később adnak majd tájékoztatást.

Kövesse az ellenzéki előválasztást az előválasztási oldalunkon ITT.

Kapcsolódó írás

Megállapodtak az előválasztás minden kulcskérdésében

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...