- Kecskemét gazdasági aktivitása, a csökkenő tendencia ellenére továbbra is magasra van értékelve, ugyanakkor a munkaerő-tartalék alacsony szintet mutat.
- A pályakezdő fiatalokat különösen kedvezőtlenül érintette a koronavírus-járvány.
- A duális szakképzés helyzetének megítélése 2016-hoz képest nem javult, ahogyan a felsőfokú szakember utánpótlás helyzete sem.
- Javuló tendenciát mutat a munkaerő közvetítés színvonala.
Néhány megállapítás abból a birtokunkba jutott 2021. szeptemberben lezárt felmérésből, amit az AIPA Nonprofit Közhasznú Kft. készített Kecskemét és térsége foglalkoztatási problémáiról, illetve vállalkozások munkaerő gazdálkodási helyzetéről.
Mielőtt ismertetjük a felmérés eredményét nézzük meg az AIPA felemelkedésének történetét.
Család, gazdaság, politikaAz AIPA (Alföldi Iparfejlesztési Nonprofit Közhasznú Kft.) a Mercedes-beruházáshoz és a térség gépjárműiparához kötődő törekvések koordinációja érdekében jött létre 2009-ben. Az Opten adatbázisából kiderül, hogy az ügyvezetést 2013. májusig Szemereyné Pataki Klaudia, akkor önkormányzati képviselő, illetve 2011-ig dr. Palkovics László, jelenleg az Orbán-kormány innovációs és technológiai minisztere látták el. Palkovics a mai Neumann János Egyetem elődje, a Kecskeméti Főiskola stratégia rektorhelyettese volt akkor.

Az AIPA ernyőszervezetként alakult meg a főiskola, a megyei iparkamara, a VMOSZ és két alapítvány részvételével. Időközben új tagokkal bővült a társaság, 2016-ban csatlakozott a kecskeméti önkormányzat azután, hogy Szemereyné elnyerte a polgármesteri széket 2014-ben. Az AIPA ma már a város többségi tulajdonában lévő vállalkozás, amire katalizátorként tekintenek. Többek között Gaál József vállalkozó és alpolgármester, a polgármester, illetve a polgármester férje, Szemerey Szabolcs. Az AIPA körét tehát gazdasági és politikai befolyással is rendelkező cégek és személyek egyengetik.
Gaál József amellett, hogy sikeres vállalkozó, egyben a megyei kamara elnöke, a tavaly magánosított kecskeméti Neumann János Egyetemért Alapítvány kuratóriumának tagja és alpolgármester. Utóbbi pozíciójában a gazdasági társaságokért, iparpolitikáért, illetve a szakképzéssel kapcsolatos feladatokért felel. A koronavírus-járvány, ahogy más cégekre is negatívan hatott, Gaál cégét sem kímélte. Vagyis erre lehet következtetni, miután Gaál igénybe vette cégével a kormány bértámogatási programját. Az ezt hírül adó eseményen Gaál nem mint alpolgármester, hanem mint ügyvezető igazgató jelent meg, és vette át Palkovics Lászlótól az erről szóló okiratot.
Az AIPA működésében a polgármester férje, Szemerey Szabolcs is érdekelt, aki a 12 milliárdnyi közpénzből gazdálkodó Kecskeméti Duális Oktatás Zrt. (KEDO Zrt.) vezérigazgatója volt 2020. december végéig. Ezen keresztül pedig a kecskeméti CAMPUS beruházás vezetője, amit sokan nemes egyszerűséggel Matolcsy egyetemének neveznek. Szemerey a tisztségéről azért mondott le, mert felesége az egyetemet működtető Neumann János Egyetemért Alapítvány felügyelőbizottsági tagja lett, amely alapítvány megvette a KEDO-t, és így pozíciója összeférhetetlen lett a felesége által betöltött pozícióval.
Szemerey az egyetemen keresztül is kapcsolatban áll az AIPA-val, legalábbis a Neumann János Egyetem honlapján található információk szerint. Az AIPA-hoz szorosan kötődő GAMF Kar Környezetbarát Technológiák Tudásközpont két munkatársa közül az egyik a polgármester férje. Szemerey további szerepekben is feltűnik az egyetem intézményében. Hivatalos oldalról nem, de a fideszes Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, egyben a Neumann János Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja, posztjából derült ki, hogy Szemerey Szabolcs az egyetem stratégiai igazgatója is. És továbbá, doktori végzettséggel nem rendelkezik Szemerey, de Phd hallgatóként a Kertészeti és Vidékfejlesztési Kar Agrárökonómiai és Vidékfejlesztési Tanszékének a munkatársa is.

A kecskemet.hu adatbázisa alapján az AIPA Klaszter 2012-ben és 2013-ban összesen 18 millió forintot nyert el önerejének biztosításához. Majd 6 milliót, hogy koordinációt folytasson uniós források lehívásában. 2016-ban egyfelől 22 millió forintot egy foglalkoztatási együttműködésről szóló pályázat összeállításáért. Másfelől 29,7 millió forintot a „Kecskemét Fejlődéséért Alap létrehozásához szükséges előzetes elemzés elkészítésére”. Harmadrészt 68,8 millió forintot a „Foglalkoztatási paktum Kecskeméten” című projekthez kapcsolódó Megvalósíthatósági Tanulmány elkészítésére.
Az AIPA mindenben való illetékességét mutatja az is, hogy ezen a cégen keresztül végzik az Alapkezelő részére a 10-50 millió forint összegig terjedő finanszírozási igények, ötletek gyűjtését, illetve értékelését. Az AIPA tehát formálója a kecskeméti gazdaságnak, hiszen ráhatással van, ki kap forrást és ki nem.
A 2016-os év szemmel láthatóan áttörést hozott az AIPA működésében, ez volt az az év, amikor a kecskeméti önkormányzat taggá vált.
A következő években is több dokumentum elkészítésére kapott pénzt az AIPA. 2017-ben 15 millió forintot egy gazdaságfejlesztési fórum kialakítására és az ahhoz kapcsolódó dokumentumok elkészítésére. 2018-ban ugyanennek a fórumnak a további támogatására 20 millió forintot. 2019-ben további 15,7 millió forintot a Kecskemét 4.0 Gazdaságfejlesztési Program menedzsmentjére. 2020—2022 időszakra 23 milliót projektmenedzsment feladatok ellátása. És további 20 millió forintért az AIPA látja el az „Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése Kecskeméten” című projekthez kapcsolódó szintén projektmenedzsment feladatokat.
Az AIPA-t bevonták abba a projektbe is, amelyben az volt a cél, hogy erősítsék a kecskeméti helyi identitást. Az EU-s pályázat keretében az önkormányzattal együtt 517 millió forintot nyert el. 2019-től kezdve városrészenként közösségi eseményeket szerveztek, de ennek keretében került sor arra a keresztény piknikre is, ahol csak éppen a keresztény értékekről nem esett szó. (A vendég Szakács Árpád, az Orbán-kormány egykori kultúrideológusa volt, aki időközben politikailag szakított a Fidesszel.)

Az AIPA a városvezetéshez politikailag szorosan kötődő egyesülettel is sikeresen pályázott. 173 millió forintot nyert el a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesülettel, amely szervezet elnöke nem mellesleg a fideszes Engert Jakabné alpolgármester. A projekt, amely a nők családban betöltött szerepéről és karriercéljaik összeegyeztethetőségéről szólt, tavaly zárult le.



