Szülőktől úgy értesültünk, az Izsáki út felújítása és a Dózsa György úti korlátozások miatt a Kecskeméti Közlekedési Központ (KeKO) Kft. buszjáratokat indítana reggelenként, hogy a diákok könnyebben eljussanak a Kodály Iskolába.
Hamarosan itt a tanévkezdés, reggelente ismét sokkal nagyobb lesz a forgalom Kecskemét útjain. Az iskolák környékére ez hatványozottan igaz, a Kodály Iskola esetében pedig az Izsáki út megkezdett négysávúsítása is bonyolítja majd a helyzetet. Ugyanis a munkálatok az intézmény melletti Dózsa György út-Ipoly utca-Botond utca kereszteződést is érintik, itt is korlátozások, sávlezárások vannak, úgyhogy várhatóan az eddiginél is nagyobb torlódásokra lehet majd számítani.
Hacsak nem jár majd több Ézi-s diák busszal az iskolába. Szülőktől úgy értesültünk, a napokban levelet kaptak az iskola vezetésétől, és ebben az áll, hogy a Kecskeméti Közlekedési Központ Kft. a tanévkezdéstől “céljáratok” indítását tervezi az intézmény tanulói számára. Így a szülők dolgát is megkönnyítenék, hogy időben beérkezhessenek munkahelyükre.
Az iskolabuszok indításának viszont több feltétele is van
Így például ideiglenes megállóhelyeket kell kialakítani az Ipoly utcában, emellett a “szülők részéről megfelelő igény” is szükséges, hiszen nem érné meg a buszokat elindítani, ha nincsenek jól kihasználva. Harmadik feltétel, hogy a buszokon kísérőként legyenek szülők vagy pedagógusok is. Az iskolából történő hazautazáshoz egyeztetések szükségesek, hogy pontosan mikor induljanak a céljáratok.
A szülők augusztus 25-ig, csütörtökig jelezhetnek vissza, valamelyik útvonalon igénylik-e, hogy gyermekük utazhasson majd az iskolabuszon (a szerkesztőségünket megkereső szülők elmondták, sok időt nem kaptak a kérdés átgondolására, mert a levelet augusztus 23-án kapták meg).
A buszok három irányból vinnék el a diákokat a Kodály Iskolához (közben természetesen nem kellene átszállniuk). Egyrészt a a Széchenyivárosból a 22-es és 350-es helyi autóbuszjáratokkal, melyek megállnának az Ipoly utcában. Miklovicsfaluból egy új megállóból indulna a céljárat a Vacsi köz – Budai kapu – Széchenyi körút – Mária körút – Árpád körút – Küküllő utca – Ipoly utca útvonalon. Végül Katonatelepről és a Ceglédi út térségéből a 23-as járat meghosszabbításaként járna az iskolabusz, a Széchenyi téren keresztül, a Petőfi Sándor utca – Árpád körút – Küküllő utca – Ipoly utca útvonalon.
Az ügyben kerestük a KeKo-t, de a lapzártánkig nem kaptunk választ. Amint kapunk, frissítjük a cikkünket.