fbpx
6.4 C
Kecskemét
2023. január 31., kedd

FRISS HÍREK

A Szövetség szerint a Fidesz miatt került bajba sok kecskeméti egyetemista

“A kecskeméti egyetemistáknak nem ezt ígérték!” címmel küldött közleményt az ellenzéki Szövetség frakció szerkesztőségünknek. Rámutatva arra a döntésre, amely szerint az Európai Unió megszünteti az Európa szerte népszerű Erasmus+ programot azon egyetemek esetében, amelyeket olyan alapítványok tartanak fent, amelyekben fideszes pártpolitikusok ülnek.

A Szövetség szerint “A kecskeméti Fidesz is nyakig benne van a Neumann János Egyetemet súlyosan érintő nemzetközi program felfüggesztésében. Mind az alapítvány kuratóriumában, mind annak felügyelő bizottságában ülnek olyan politikusok, akik miatt kizárásra került Kecskemét egyeteme.” Az ellenzéki frakció kitér arra is, hogy a kecskeméti Neumann János Egyetem az elsők között tért át alapítványi működésre, és ha nem történik változás, Kecskemét elveszítheti egyetemi rétegét.

“Mi, a Szövetség a Hírös Városért Egyesület Közgyűlési képviselő-csoportjának tagjai felszólítjuk az érintetteket, hogy az összeférhetetlenséget azonnali hatállyal oldják fel! A következő napokban végre van lehetőség bebizonyítani, hogy Kecskemét fejlődése épp oly fontos a Fidesz számára, mint a saját érdekeik. Ideje lenne belátniu, hogy az alapítványi megbízatás nem csupán kifizetőhely, hanem egy olyan felelősség, amely jelenleg több száz hallgató életét nehezíti meg. “ – áll a közleményben.

Hasonló cikkünk:  700 ezres kifizetetlen számla maradt a kecskeméti hotelben

Fideszes politikusok a kecskeméti egyetem körül

Mint megírtuk, a Neumann János Egyetemért Alapítvány 5 fős kuratóriumába 2 fő Matolcsy György közeléből érkezett (köztük a kuratórium elnöke). Tagja még a fideszes országgyűlési képviselő Lezsák Sándor és a kecskeméti fideszes városvezetéstől alpolgármesteri széket kapó, álláshalmozó Gaál József.

Hasonló cikkünk:  Elkezdik és befejezik idén a hetényi bekötőutat vagy újabb hitegetés?

Az alapítvány felügyelőbizottságában pedig ott ül Kecskemét fideszes polgármestere, Szemereyné Pataki Klaudia. A tavaly januárban leadott vagyonnyilatkozata szerint ezért a munkáért nettó 1,1 millió forintot kap.

Az EU-nak baja van az alapítványi politikusokkal

A kecskeméti ellenzék szerint tehát a fent megnevezett politikusok, városvezetők miatt nem élhetnek a kecskeméti egyetemisták az Erasmus+ programmal. Amiben a Telex cikke szerint van is igazság. A lap azt írja, hogy többek között az EU azt kifogásolta az egyetemeket működtető alapítványokkal kapcsolatban, hogy abban ülhetnek parlamenti képviselők, államtitkárok, kormányzati szereplők. Az EU szerint ez a korrupció fokozott kockázatával jár, hiszen ezek az alapítványok sok állami pénzt kapnak.

 

 

Hirdetés

Felkapottak

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...