Vannak dolgok az életben, amelyek sosem fognak valóra válni. Ilyen a KecsUP est Vágó Istvánnal. Halálhíre váratlanul érkezett. Aktív volt. Szerepelt. Posztolt rendszeresen. Nem hallottuk, hogy beteg lenne. Döbbenet volt.
A legutóbbi KecsUP est után arról beszélgettünk a kollégákkal, hogy jó volt, sokan voltak, telt házzal ment a beszélgetés a háborúról Jászberényi Sándor tudósítóval. Még lesz idén több ilyen este, és terveztük a lehetséges vendégeket. Húzóneveket. Érdekes embereket. Miután én tartottam a kapcsolatot Vágó Istvánnal, ezért javasoltam, hívjuk meg őt. Biztosan sokan kíváncsiak arra, amit amúgy már sokan tudnak is. Hogyan lett vegyészmérnökből televíziós, majd politikus. De ez a beszélgetés a miénk lett volna. Biztosan sajátos hangulata lett volna, adtunk volna valami pluszt az olvasóinknak, a hallgatóságnak.
De ez a terv megmarad a szerkesztőség falain belül. Vágó István még nem tudott erről, viszont úgy sejtem örömmel jött volna, hiszen lelkes követője volt a KecsUP-nak. Többször is beszélgettem vele (nem a nyilvánosság előtt) politikáról, sajtóról, vírusokról, szkepticizmusról. Szerettem ahogy beszél és amit mond. Imádtam az érveléseit. A helyes beszédét, a választékos megfogalmazást. Az udvarias leteremtéseit. A tudását. Sok tekintetben közel állt hozzám a gondolkodásmódja. A sajtóval kapcsolatos véleményét nem mindig osztottam. Például azt, hogy a nem kormánypárti sajtó jobban segíthetné az ellenzéket. De egyetértettem vele a tudományok tiszteletében.
Emlékszem az első telefonos interjúra vele, aminek leginkább az az érdekessége, hogy sosem jelent meg. Nem miatta, miattam. Nem éreztem úgy, hogy jól sikerült volna. Megtartottam magamnak. Írásban beszéltük meg az időpontot pár éve. Majd felhívtam. De előtte izgatottan készültem rá. Biztos fel tudjam venni a beszélgetést, nehogy lemerüljön a telefon, és olyan helyen legyek, ahol senki nem zavar. Végül a ház előtt, az autóban ülve beszélgettem vele. Ha jól emlékszem kb. 20-25 percet. Kedves volt, közvetlen, tegeződtünk, mivel előtte is így beszéltünk még írásban. Ismerőse lehettem. Nekem ez sokat jelentett. Bármikor olyan kérdés merült fel bennem, amire ő tudhatta a választ, írtam neki és ő válaszolt. Itt van most is a csetlistában az arca és a neve, de sosem lesz már rajta zöld pötty.
Hogy milyen lett volna a KecsUP est Vágó Istvánnal, már sosem derül ki. De biztosan szegényebbek lettünk egy kiváló elmével.
István, legyen könnyű neked a föld!
Gunity Gábor főszerkesztő
