fbpx
27.2 C
Kecskemét
2022. június 27., hétfő

FRISS HÍREK

Kivizsgálná az ellenzék, hogy szabályosan működik-e az önkormányzati sajtó

Nem csupán a Domus parkoló helyére tervezett Univer parkolóház ügyét vizsgálná ki az elllenzék. Egy hat fős bizottságot arra is létrehozna, hogy megvizsgálják, szabályosan működik-e a közpénzből fizetett önkormányzati sajtó (Kecskeméti TV, Hiros.hu, Kecskeméti Lapok…) és partner sajtója (pl. Keol.hu). A Szövetség azt írta a polgármesternek, hogy

Az önkormányzati ötéves ciklus felénél járva a Szövetség a Hírös Városért Egyesület képviselői azt tapasztalták, hogy a közvetlenül közpénzből gazdálkodó vagy közvetett módon jelentős közpénzt felhasználó Kecskeméti Médiacentrumhoz tartozó nevezett társaságok és sajtóorgánumok elvesztik szabad és közszolgálati jellegüket és nem tartják be a kiegyensúlyozott tájékoztatásra vonatkozó előírásokat, 2019-ben a Fidesz kecskeméti szervezetének kampánymédiájaként működtek, 2021-ben már az országos pártpropagandát is felvállalták, illetve a helyi ellenzéki képviselőknek és témáknak a Fidesszel ellentétben nem adnak megfelelő és kellő teret a megszólalásokban és tájékoztatásuk nem tekinthető kiegyensúlyozottnak.

A beadványban hivatkoznak a KecsUP cikkeire, amelyben megírtuk, hogy az önkormányzati sajtó a működésére vonatkozó szabályokat felrúgva a kampányban milliókat költött az ellenzék lejáratására, miközben a Fideszről és annak politikusairól csak pozitívan írtak. Cikkeink erről a témáról:

Hasonló cikkünk:  Színek, illatok, nyugodtság - ilyennek láttuk a rózsakertet - VIDEÓ
Mintegy 3 millió forintot költött el az önkormányzati sajtó Bodrozsán lejáratására
Újabb legalább 500 ezer forintot költött az ellenzék lejáratására az önkormányzati sajtó
Közpénzből kampányol Bodrozsán ellen az önkormányzati sajtó
Az önkormányzati sajtó elsunnyogta a Fidesznek kellemetlen részletet Vancsura mondandójában
A fideszes jelölt megkapta az önkormányzati sajtótól azt, amit az ellenzékiek nem
Kórházi osztályok bezárásával riogat az önkormányzati sajtó és keverte bele Bodrozsán Alexandrát
Hasonló cikkünk:  Így csinál baloldali botrányt a pénzügyminisztériumi ügyből a Kecskeméti Lapok

A Szövetség a Hírös Városért Egyesület a vizsgáló bizottságba a képviselőcsoportjukból 3 főt: Bodrozsán Alexandra, Dobos József és Lejer Zoltán tagokat jelölik. A vizsgáló bizottság elnökeként Bodrozsán Alexandra képviselőt jelölik. A vizsgálóbizottság ülései nyilvánosak, testületi előterjesztés keretében írásbeli jelentésben beszámol az elvégzett munkájáról, valamint a vizsgálatok eredményeként tett megállapításairól – áll a beadványban.

Hirdetés

Felkapottak

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...