Nagykőrös és Kecskemét között, a 441. számú főút felújításához kapcsolódó régészeti feltárások során találták meg régészek a 7. században eltemetett, 30-40 év körüli avar nő háborítatlan sírját.
Fazekas András Kristóf régész, a Kecskeméti Katona József Múzeum munkatársa számolt be az MTI-nek arról, hogy a projektben hét, előzetesen felderített lelőhelyet tárnak fel, ahol túlnyomórészt római kori szarmata települések nyomaira leltek. A főként félig földbe mélyített házak és műhelyek, terménytároló vermek, füstölők, kemencék, illetve árkok maradványai a Krisztus utáni 3-4. századra tehetőek.
Több, mint két méter mélyen találtak rá a kora- és középavar korszak határán, tehát megközelítőleg a 600-as évek közepén eltemetett nő teljes csontvázára. Az észak-déli tájolású sírban találtak a koponya bal oldalán egy színarany lemezgömbös fülbevalót, a koponya környékén egy kupacban borostyán és üvegpaszta gyöngyöket, a medencén lévő bronzcsatot, a bal csípőnél megmaradt, csontból faragott tarsolyzárót, illetve egy, a bal combcsont belső oldalán fellelt vaskést. Ezek a leletek bizonyították, hogy az elmúlt közel másfél évezredet átvészelő, háborítatlan sírt találtak.
Az arany fülbevaló párját is megtalálták a csontok kiemelésekor, amely ékszer a „Jánoshida-típusba” sorolható kislemezgömbös fülbevaló. Eredete a 7. század középső harmadára tehető és érdekessége, hogy ez a típusú ékszer kifejezetten ritkának számít a Duna-Tisza közén. A fülbevalókon ugyanis több mint egy centiméter átmérőjű színarany lemezből kialakított gömbtestek tetején négy darab, rombusz alakban forrasztott, egyenként három milliméter átmérőjű aranygyöngy található, amelyekhez kapcsolódik az aranydrótból kialakított, oválisra hajlított fülkarika.
Sok információval szolgál a leletegyüttes, egyrészt a sírgödör rövidebb oldalain, a lábnál és a fejnél lemélyedések voltak megfigyelhetőek, amelyek egy sírépítményt feltételeznek. Erre helyezhették rá a deszkakoporsót, amelyre egy darab birka- vagy kecskehúst is fektettek, hogy „a halott ne éhesen menjen át a másvilágra” – mondta el Fazekas András Kristóf.
via Telex