Attila 24 éves, autizmussal élő kerekegyházi fiatalember, akinek két nagy szenvedélye van: a magyarországi várak látogatása és a kerékpározás. Megriad sokféle hangtól, dologtól, a négy-öt főnél nagyobb társaságot már nehezen viseli el, de a BringAutit imádja, és idén is elindult édesanyjával a teljesítménytúra 54 kilométeres távján. Velük beszélgettünk kicsit a szombati jótékonysági rendezvény rajtja előtt. A BringAuti közel 800 ezer forintos bevétellel zárt.
Szombaton hetedik alkalommal rendezték meg a BringAuti Jótékonysági Kerékpáros Teljesítménytúrát, és mint megtudtuk, egész pontosan 119-en pattantak nyeregbe, hogy a négy táv egyikét letekerjék.
A rajt előtt jó egy órával már sokan voltak a kecskeméti Kálvin téren, itt regisztrálhattak a résztvevők, és megnézhették azt a négy kerékpárt is, amelyet Lázár Ferenc kecskeméti vállalkozó ajánlott fel licitre, hogy az árverésből származó összeg is a rendezvény bevételét gyarapítsa.
„Az autizmus ma már minden tizenötödik családot érint Magyarországon” – hangzott el az elgondolkodtató tény a köszöntő beszédek során. Majd az a fontos és szemléletes hasonlat is, amely arra hívta fel a figyelmet, hogy a kerékpározásban és egy autista gyermek nevelésében is folyamatos egyensúlyozásra van szükség. Hiszen rengeteg a kihívás, a váratlanul adódó és megoldandó probléma, melyekkel az „átlagos” családok nem szembesülnek.
Figyelemfelhívás és szemléletformálás
A BringAuti 2015-ben indult útjára. Megálmodója és fő szervezője Soltész Veronika, a kecskeméti Csodabogár Autizmussal és Fogyatékkal Élő Személyek Nappali Intézményének vezetője vezetője. Az alapötlet – mint sok más nagyszerű kezdeményezésnél – egyszerű: különböző távokon kerékpáros túrákat hirdetni, hogy a nevezési díjakból összegyűlt pénzzel az autizmussal élőket ellátó helyi intézményeket tudják támogatni.
A sportolás és jótékonyság mellett hasonlóan fontos cél a szemléletformálás, hogy felhívják a figyelmet az autizmussal élők nehézségeire és hogy egyáltalán információkat adjanak át az érdeklődő résztvevőknek az autizmusról. Leírni persze mindezt sokkal könnyebb, mint megvalósítani: Veronika a megmondhatója, milyen sok munkát jelent évről-évre.
Az idei BringAuti újdonsága volt a 11 kilométeres táv, aki erre nevezett, a Kálvin térről a homokbányai Csodabogárig bringázhatott el, majd vissza a rajthoz. A 27 kilométer résztvevőinek célja Helvécia volt (és vissza), az 50 kilométert vállalók Helvécia, Ballószög, Kerekegyháza és Hetényegyháza érintésével tettek egy szép nagy kört, a leginkább bevállalósak pedig a Kecskemét – Helvécia – Ballószög – Kerekegyháza – Kunbaracs – Ladánybene – Méntelek – Kecskemét útvonalon teljesíthettek 73 kilométert. Minden táv résztvevői ajándéksorsoláson vettek részt beérkezés után, mert senkit nem akartak elengedni üres kézzel.
„Az a legkevesebb, hogy itt legyünk”
A korábban kecskeméti, nemrég Kerekegyházára költözött Kárpáti Irén, és autizmussal élő, most 24 éves fia, Attila 2015 óta – egy kivételével – minden BringAutin részt vettek. Általában a középső, 50 kilométeres távra neveznek, de olyan is előfordult, hogy bevállalták a leghosszabb, közel 90 kilométeres kört is. Tavaly pedig „csak úgy” Tatárszentgyörgyig kerekeztek, ez már közel 110 kilométeres etap volt.
„Attila nagyon szeret biciklizni, sokat segít neki. Kerekegyházán egyedül is el merem engedni, és járt már önállóan a környező településeken, például Fülöpházán is, vagy eltekert Kecskemétig. Egy-két órán belül teljesíthető célpontok jöhetnek szóba, akkor is nála van a telefon, hogy baj esetén azonnal hívni tudjon.
De azért leginkább együtt túrázunk, mert hiába figyel, adódhatnak váratlan helyzetek, melyeket nem fog tudni megoldani egyedül, és ez problémát jelenthet a biztonsága szempontjából. Például nagyon nem bírja a stílfűrész hangját, és ha esetleg olyan helyen jár, ahol fát vágnak, akkor nagyon megzavarhatja a koncentrációját” – mondta el az édesanya. Általában kerékpárúton szoktak biciklizni, Irén megy elöl, folyamatosan figyelve a mögötte haladó Attilát.
„Ez a rendezvény értünk van, ránk, az autistákra és családjaikra hívja fel a figyelmet, ezért úgy gondolom, az a legkevesebb, hogy itt legyünk, megmutassuk magunkat, pláne hogy Attila nagyon jól kerékpározik” – jelentette ki Irén.
„A másik ok pedig az, hogy a BringAutin rendkívül befogadó közösség jön össze, ahol fiam furcsaságai, viselkedése, az átlagosnál esetleg hangosabb reagálásai nem jelentenek problémát a résztvevőknek. Aki szerintem eljön ide, eleve nyitott, megértő személyiség, és valamilyen szinten már képben van az autizmussal” – teszi hozzá az édesanya.
Azt is szereti a jótékonysági teljesítménytúrában, hogy nagyon figyelnek rájuk. Egy alkalommal defektjük volt, de jött hamar a segítség, és megszerelték a kerékpárt.
Más rendezvényekre is rendszeresen elmennek, melyek az autizmusról szólnak. „Attila régebben nem fogadta el, hogy autista, most már fontos neki, és nem jelent problémát számára. Szeretné, hogy megismerjék őt az emberek.”
Az autistáknak is fontos, hogy értéket teremtsenek
Attila körülbelül két éves volt és még nem kezdett el beszélni, édesanyja ekkor először a háziorvoshoz fordult tanácsért. Irén az addig tapasztalt jelekből úgy gondolta, hogy kisfia hiperaktív. A háziorvos a megyei kórház gyermekpszichiátriai osztályára utalta a gyermeket, itt a vizsgálatok után végül négyévesen kapta meg a diagnózist az autizmusról. A Juhar utcai óvodába járt, majd a Szalag utcai Autizmus Centrumban tanult nyolc évig.
„Megpróbálkoztunk a szakképzéssel, de végül Balassagyarmaton végzett el egy konyhai kisegítői és egy számítógépes adatrögzítői szakot. Most itthon van, mert ugyan beszél és jó képességű, de szenzorosan nagyon érzékeny: megriad sokféle hangtól, dologtól, és emellett a közösséget, a négy-öt főnél már nagyobb társaságot nehezen viseli el. A kerékpározás és a BringAuti más, itt a bringázás leköti” – tudom meg az édesanyától.
Irén most napi négy órában tud dolgozni, nyolc órás munkát egyelőre nem tud vállalni, ennyi időre nem hagyná egyedül fiát. Folyamatosan töpreng és keresi a lehetőségeket, de egyelőre még nem talált megoldást helyzetükre.
„Amióta megvan a diagnózis, nyilván nagyon más az életünk, mint az átlagos családoknak. De hál’ istennek Attilának van egy nagyon jó testvére, akire számíthatunk, ő hatalmas támogatás. Persze jó lenne, ha Attila dolgozhatna. Szülőtársakkal beszélgettünk arról, hogy jó lenne egy olyan helyet kialakítani, ahol a gyerekeink tudnának tevékenykedni, mert az nekik is fontos, hogy értéket teremtsenek.”
Irénék tanyán laknak, és gyakran bízza fiát ház körüli feladatokkal, például ásással, gyomlálással.
„Mindent meg kell neki mutatni, magyarázni, de aztán rögtön nekiáll, és látom rajta, hogy mennyire szívesen csinálja. És jól is. Utána pedig örül, és büszke, hogy ő most dolgozott.”
A váratlan dolgok a legrosszabbak, ezért fontos az előre tervezés
Attila a várakat is nagyon szereti, édesanyjával gyakran kirándulnak szerte az országban. Ezt előre hetekkel megbeszélik, és ilyenkor Attila hetekig készül az útra, utánaolvas a vár történetének, tudnivalóinak; ahogy Irén fogalmaz, motiváció számára az út, melyért képes mindent megtenni.
„Ő egy nagyon jó és értelmes fiú. Írni, olvasni tud, a kommunikáció egy kicsit nehézkes vele, bár egész jól beszél, tud válaszolni, csak nem mindig érti, amit kérdeznek tőle. Tíz ujjával tud gépírni is, a szenzoros érzékenysége miatt viszont nem tudott elhelyezkedni adminisztrátorként sem, pedig ez volt a cél a képzéssel.”
A kerekegyházi édesanya szerint az autizmussal élőknek azért lehet kicsit nehezebb dolguk a társadalmi elfogadottság terén, mert „nem látszik kívülről”, és ezért az utcán a járókelő elsőre nem tudja eldönteni, miért viselkedik számára furcsán az autista. De Irénéknek még nemigen volt negatív tapasztalatuk, persze ehhez az is kell, hogy szinte mindig ott van Attila mellett, és ha esetleg túl hevesen reagál, akkor meg tudja magyarázni az okát.
„A főtér a harangjáték miatt nekünk egy kicsit mumus, de készültünk fülvédővel, meg Attilának évről-évre motivációt jelent az is, hogy mindenképpen itt akar lenni. A váratlan dolgok számára a legrosszabbak, ezért mindig fontos tudnia, mikor és hol mi fog történni, hogy tudjon előre tervezni. Most is utánanézett, mikor melyik harang szól. Láttam rajta az elmúlt napokban feszültséget, hihetetlenül várta már, hogy itt lehessen!”
A nevezési díjakból származó összeggel korábban a Szalag utcai Autizmus Centrum munkáját segítették, a Csodabogár elindulásával aztán már mindkét intézményt támogatták. Tavaly 137 bringás pattant nyeregbe és összesen 638 500 forint gyűlt össze, ebből egy nagyobb teljesítményű szobakerékpárt és egy evezőpadot vásároltak a Csodabogárba, míg az Autizmus Centrum egy új csoportszobába tudott fejlesztő eszközöket, a tankonyhába pedig edényeket és bútorokat beszerezni.
Idén a bevételből a Csodabogár mellett a 2021-ben Baukó Zsuzsanna, Gyárfás Márta és Kapócs Győző által létrehozott Képes vagy! Alapítványt támogatják, amely autizmus-specifikus egyéni és csoportos fejlesztéseket tart, emellett pedagógiai vizsgálatokat és tanácsadást végez szülők és pedagógusok számára egyaránt.
Mint Soltész Veronikától megtudtuk, szombaton 798 000 forint bevétel gyűlt össze a nevezési díjakból, a helyszínen gyűjtött adományokból, az árverésből (75 000 forint) és az eddig eladott BringAutiBombákból (a süteménykampány egészen szerdáig tart). A négy bringából hármat kisorsoltak a résztvevők között, egy pedig az árverés során kelt el.
