A honfoglaló magyarok életformájához kicsinek bizonyult a Kárpát-medence. A török háborúk kora alatt az elődeink radikálisan átalakították a természeti tájat, aminek legnagyobb vesztesei az erdők. Anyagi értelemben a nagybirtokos arisztokrácia a réven ugyan nyert, viszont a 19. században a folyók szabályozásával elkezdődött az Alföld kiszárítása. 1988 azért fordulópont az emberiség történetében, mert az emberi ipari tevékenység következtében olyan sebességű a klímaváltozás, amire soha korábban nem volt példa.
Prof. Dr. Rácz Lajos klíma- és környezettörténész volt május 2-án a kecskeméti Katona József Könyvtár vendége a „Nem középiskolás fokon…” ismeretterjesztő, olvasásnépszerűsítő sorozat keretében. A szegedi Juhász Gyula Pedagógusképző Kar egyetemi tanára négy olyan meghatározó magyar történelmi koron keresztül mutatta be az elmúlt ezer év éghajlatának változásait, mint a honfoglalás, a török háborúk, a vízszabályozások (reformkor) és a jelenkor. Kiemelte: az ember az élővilág, a természet része, és kultúrahordozó is, aki nem mellesleg közvetlenül hat a természetre. Az antropocén-narratíva szerint ezért az emberiséget a Föld felszínét formáló erőként kell értelmeznünk.
Kicsi volt a nomád magyaroknak a Kárpát-medence
A régészek jelen álláspontja szerint a honfoglalás – ami időben 100-120 évig tartott – hosszú távon átalakította a nomád elődeink életformáját. A jellemzően birkákkal- és lovakkal – körülbelül 10 milliós állatállománnyal – érkező magyaroknak ugyanis a Kárpát-medence legelőterülete – az ázsiai sztyeppékkel ellentétben – méretéből fakadóan kicsinek bizonyult. A nyugati kalandozások célja is azzal magyarázható, hogy őseink nagyobb legelőterületek után kutattak, amit nem találtak, így fokozatosan alkalmazkodtak az itteni környezeti feltételekhez. Ez volt a réti transzhumáció kora, amikor a csatornarendszerekre, végül a mezőgazdaságra és a sertésre helyeződött a hangsúly.
A török háborúk idején – amikor a Magyar Királyság három részre szakadt – a Kárpát-medencében felmelegedés köszöntött be, és vele együtt megnövekedett a vízborított területek nagysága. A háborús védekezésben a sűrű erdővel borított területek átalakultak, ugyanis a főleg palánkvárakhoz használt alapanyagszükséglet miatt megtizedelődött a faállomány. De ekkor pusztult el az alföldi faluhálózat jelentős része is, ahonnan a lakosok közül a szerencsésebbjei el tudtak menekülni olyan mezővárosokba, mint Debrecen, Kecskemét, Cegléd, Nagykőrös. Az új helyzet új életstratégiát követelt, amit a nyugatra irányuló marhaexport jelentett.
A kereskedelem és a nagybirtokosok a vízszabályozás nyertesei
A vízszabályozás korát a magyar modernizáció időszakaként ismerjük, amikor az addig mozaikszerű földhasználati rendszert (erdő, szántó, legelő, vizes élőhelyek) monokulturálissá formáltak. Nem csak a népesség növekedés miatt került nyomás alá a természet, hanem a tőke miatt is, ugyanis az addig hajózásra és szállításra alkalmatlan folyókat a kereskedelem szolgálatába állították. A vízszabályozás nyertesei anyagi értelemben a nagybirtokosok lettek, akik busás hasznot húztak a területalapú állami támogatásokból. A földmunkák eredményeként átalakult a táj, gondoljunk a csatornákba terelt vizekre, a „kiegyenesített” Tiszára, a Balaton megcsapolására, ami a halállományt is visszavetette.
1988: fordulópont
Az utolsó kis jégkorszak 1963-ra tehető, ugyanis ekkor fagyott be utoljára a Duna vize, majd a hőmérséklet 1988-ban kezdett olyannyira melegedni az olajszármazékok kiválását követően, amire soha korábban nem volt példa. A kutatók mai számításai alapján 2085-re várhatóan 8 fokkal emelkedhet tovább az átlaghőmérséklet. A klímaváltozás igazi vesztesei a mediterrán országok, amit az is mutat, hogy már most sem Olaszország déli részén, hanem Milánó környékén terem a legjobb minőségű szőlő. Míg a „nyertese” várhatóan a skandináv régió lesz. A Kárpát-medence és benne Magyarország több éghajlat ütközőpontjában helyezkedik el, ezért a jövője még bizonytalan, de az már most látszik, hogy a két évszakos éghajlatba megyünk át a korábbi tavasz, nyár, ősz, télből.
Az est folyamán Rácz Lajos több más érdekes kutatási eredményt és érdekességet is megosztott a hallgatóságával. Arra a kérdésre, hogy ki a magyar, azt a mérést hozta az előadó, hogy a mai magyarok mindössze 3-7 százaléka származik a honfoglaló magyaroktól. A 17. és 19. század volt a leghidegebb Magyarországon – ez volt a kis jégkorszak – amikor főleg a telek volt rendkívül hidegek. A török háború ellenére a Kárpát-medence gazdasága egységes tér maradt, ami segítette az alföldi és a kecskeméti marhakereskedelem működtetőinek, a jobbágyokból lett tőzséreknek és a hajdúknak a meggazdagodását.
Az élvezetes előadáson a kutató – aki 11 évet élt Kecskeméten – azt is elárulta, ma is pontosan él benne annak az emléke, hogy 1985-ben mikor döntötte el, az akkor még JATE-ként ismert szegedi egyetem kollégistájaként, hogy környezettörténettel fog foglalkozni. Ebben két dolog is közrejátszott, az egyik egy bihari kirándulás a kommunista Romániába, a másik, hogy egyszerre szerette a történelmet és a földrajzot.
