fbpx

FRISS HÍREK

Ma adják át az indulatokkal körülvett kadafalvi játszóteret

- Advertisement -

Bár még jól láthatóan nincsen kész (délelőtt még rendezik a terepet és majd kerítés is épül később), ma 16 órakor Szemereyné Pataki Klaudia polgármester átadja a kadafalvi játszóteret. Amelynek a története kalandos, jelene pedig indulatokat generál.

Volt itt már minden. Ide épül, oda épül; ekkor lesz kész, akkor lesz kész; ennyi játék lesz, annyi játék lesz. Ezekről Leviczky Cirill önkormányzati képviselő (Fidesz-KDNP) folyton tájékoztatta a közvéleményt. Majd végül az önkormányzat kénytelen volt a Civilek Kadafalváért Egyesületnek adni a pénzt, hogy ez építtesse meg a játszóteret, mert az önkorányzat a bürokrácia miatt már kifutna az időből. Ezt maga Leviczky képviselő állította, miközben ő csaknem fél évig olyan helyszínről egyeztetett a városházával (pl. Szeberényi Gyula Tamás akkori alpolgármesterrel is), ahova nem is lehet játszóteret építeni (buszforduló közepe).

Itt írtunk a játszótér kalandos történetéről.

„Leviczky Cirill tehetségtelen ember”

Aztán amikor elkezdődött az építkezés, a ritmuszavarban lévő Leviczky Cirill másnap azt írta a nagy nyilvánosság előtt, hogy nem épül a játszótér, mert széthúzás van, nem összetartás. Erre még egy korábbi városházi dolgozótól is megkapta nyilvánosan (Szeberényi Gyula Tamás mellett tűnt fel gyakran), hogy Leviczky Cirill nem alkalmas arra, hogy egy közösségért dolgozzon, mert mindenkiben ellenséget lát. Nekiment a képviselőnek Király Roland helyi pék, a Civilek Kadafalváért Egyesület alelnöke is, aki azt állította, hogy a politikusnak semmi köze az egészhez, még a pénzt se ő szerezte. Aztán Király Roland azzal jelentkezett, hogy Leviczky Cirill képviselő kizárta őt mint kenyérlángosost a kadafalvi napokról. Erről megkérdeztük személyesen az eseményen a képviselőt, de kérdéseink elől elmenekült. Majd Király Roland újabb videóval jelentkezett, amelyben arról beszélt, hogy Leviczky Cirill tehetségtelen ember, és annyira lejáratta magát, hogy a következő választáson nulla esélye lesz, ezért egy becsületes, tehetséges helyi embert indítson az, aki nyerni akar. A KecsUP-nak kifejtette, hogy nem magára gondol, ő biztosan nem indul politikusnak.

Hasonló cikkünk:  Telt házas jótékonysági gálaestet szerveztek a gyermekek javára (videóval)

Ott leszünk, tudósítunk

Ilyen háttérrel adják tehát ma át a játszóteret. A meghívón egyébként meg sem említik az építtető egyesületet, amit szintén a nyilvánosság előtt tett szóvá Király Roland. A KecsUP ott lesz és követi az eseményeket. A Facebook oldalunkon tudósítunk majd arról, mi történik.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Bezárt a Szilvási Áruház, de mi lesz a helyén?

Húsz, harminc, majd a végén már ötven százalékos kiárusítás volt április végén a Szilvási Áruházban, aztán végleg bezárt. Hallottunk...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...