Eredmények, fellendülések és visszaesések is tapasztalhatóak a feminizmus történetében, mióta Mary Wollstonecraft először lejegyezte a női emancipációval kapcsolatos gondolatait.
Lássuk, hogyan lett egy zsarnoki társadalmi berendezkedésből női emancipáció
A mostanában gyakran pejoratívan alkalmazott feminizmus szó eredetileg arra utalt, hogy a nők egyenlő, emberi jogokat követeltek maguknak. Különböző korokban és kontinenseken eltérő rész-célkitűzéseik voltak, de alapvetően kijelenthető, hogy a feministák világszerte azért küzdöttek, hogy a kizárólagosan férfiak által irányított nyilvános szférában (munka, sport, kormányzás, háború) a nők is szerepet vállalhassanak, s ne csak az otthon, ingyen elvégzett házimunkát sózzák rájuk, illetve ne csak a családi élet terheit cipeljék. Minden olyan törvény és szokásforma ellen lázadtak, amely azt eredményezte, hogy a nő függő helyzetbe vagy alárendelt, örök második szerepbe kerüljön a férfival szemben.
Szabadság, testvériség, egyenlőség
Természetesen nem beszélhetünk feminizmusról, ha nem említjük meg a híres sans culottes-okat. Az 1789-es Nagy Francia Forradalom során „olcsóbb kenyérért” mosónők, varrónők, szolgák, árusok, munkás-feleségek ezrei vonultak Párizs utcáin, s ellentmondást nem tűrő határozottsággal követeltek változást a Francia Alkotmány körül vitázó férfiaktól. 6000 nő vonult dühödten, hangoskodva a honatyák elé a történelem során először összefogva a női elnyomás ellen.
Bravo, Mesdames! Attention, Messieurs.
A szélsőségesebb jakobinus nők és az alkotmányos monarchiát támogató girondista nők csoportjaira osztódtak a forradalmi eszméket követelők táborai. Az előbbiek szavazójogot akartak, s olyan köztársaságot, ahol nők is betölthetnek legmagasabb polgári és katonai tisztségeket. A girondisták közül kiemelkedett Olympe de Gouge, aki 1791- ben kiadta a Női és Polgárnői Jogok Nyilatkozatát. A törvényhozásban, az oktatásban és a kormányzásban követelt egyenlő jogokat.
Kérem a bérem!
1848.július 19-én Seneca Falls-ban (Amerikai Egyesült Államok) 100 férfi és nő összegyűlt az első Női Jogi Kongresszuson egy kis metodista kápolnában. Itt Elisabeth Cady Staton felszólította a nőket, hogy álljanak ki a saját jogaikért, máskülönben nem változhat meg a társadalmi berendezkedés, s ezt követően az országból mindenhonnan sereglettek a jogi aktivisták a kápolna elé. Elisabeth legnagyobb szövetségese Susan B. Anthony lett.
Ők váltak az amerikai mozgalom alappilléreivé. Állhatatos munkájuk mellett ketten összesen 13 gyereket neveltek fel, házimunkájukból csentek egy-egy percet olvasásra, szórólapok írására és nyomtatására. Munkásságukhoz köthető, hogy közel 10 évnyi küzdelem után sikerült eltöröltetniük azt a törvényt, mely kimondta, hogy a nő bérét a férjnek adja át a munkáltató. (Mai szemmel döbbenetes, hogy évtizedeken keresztül létezhetett, hogy az elvégzett munkáért nem a munkavállaló, hanem annak férje, kvázi „gazdája” kapja meg a bért.) 1860-ra 14 állam fogadta el ezt a reformot!
Romboló szüfrazsettek – szavazójogot a nőknek!
Az angliai nők szavazójogokért harcoló csoportosulása a Pankhurst házaspár munkásságából indult ki, akik eleinte Londonban, majd Manchesterben éltek. Végül egyik gyermekük, Christabel és Emmeline, az édesanya lett kiemelkedő alakja a szüfrazsetteknek.
Ez a mozgalom annyira eltökélt volt a választójogok megszerzése mellett, hogy miután az uralkodói házból érkező sok évnyi hitegetés és ígéretek ellenére is leszavazta a parlament a nők választójogaiért beadott indítványt (1911), a nők a francia példát követve tömegesen az utcára vonultak, s betörték a West End összes kirakatát, köztük a belügy-, a hadügy-, a külügy- és a kereskedelmi minisztériumét. Bebörtönözték őket, de ők válaszul éhségsztrájkba kezdtek. Egyre több helyen hallatták a hangjukat, ami kellemetlenné vált a liberálisnak mondott vezetőség köreiben. Végül évtizedekig tartó kitartó küzdelem árán 1918-ban a 30 év feletti nők választójogot kaptak a helytartósági választásokon.
Engels felismerése elismerésre méltó
A 19. században a német Friedrich Engels, szocialista forradalmár és író éleslátásának köszönhetően felismerte a kapcsolatot egy társadalom szerkezete és az általa létrehozott családmodell között, s híres gondolatát („Az egyenlőség otthon kezdődik.”) a Német Szociáldemokrata Párt is átvette, majd népszerűsítette.
A méhem az enyém – a 20. század második fele
A 20. század elejére már a világ számos szegletében létrejöttek nőmozgalmi egyesületek: Indiában, Kínában, Indonéziában, Ausztráliában, Japánban, Argentínában, Brazíliában, stb. A ’70- es években Európában és Észak- Amerikában három fő irányzat jelent meg. A radikális, a szociális és a liberális feminizmus mind más és más harci stratégiát fogalmazott meg magának.
- Németországban például már akkor kampányoltak az abortusz mellett „A méhem az enyém” jelmondattal.
- Franciaországban a prostituáltak szerveztek országos ülősztrjákot, hogy tiltakozzanak a szexszel kapcsolatos állami és férfi képmutatás ellen.
- Olaszországban a munkakörülmények javítását, a könnyebb váláshoz való jogot és az abortusz lehetőségét biztosító jogszabályok bevezetését érték el.
Ez a fellendülés Nagy-Britanniában 1979-től megakadt, mert ironikus módon pont egy nő, Margareth Tatcher állt a fejlődés útjába. A szociális gondolkodás kíméletlenül csökkent, a hajléktalanok nagy részét családon belüli erőszak ellen menekülő, munkanélküli nők és gyerekeiket egyedül nevelő anyák testesítették meg. Ebben az időszakban nőtt a rasszizmus, a nemi erőszak, a kábítószer használata és a szervezett bűnözés az USA-ban is. A Tatcherrel szövetségben álló Ronald Reagen irányította Egyesült Államokban 1976 és ’84 között 160%-kal nőtt a szexuális indítékból elkövetett gyilkosságok aránya.
1913-ban már Magyarországon is volt nemzetközi nőkongresszus, melyet Schwimmer Rózsa, újságíró érdemeit dicséri. Politikai és minden más területen való női egyenjogúságért küzdött, életét ennek az eszmének rendelte alá. Ha valakit érdekel a magyarországi viszonylat, itt és itt olvashat róla bővebben.
Van létjogosultsága a feminizmusnak a 21. században?
- Létezik napjainkban családon belüli erőszak?
- A férfiak a nőknél bizonyítottan többet keresnek azonos pozíciókban?
- Ha megerőszakolnak egy lányt, hibáztatják azért, hogy mit viselt, vagy minek ment oda?
- Ha feminizmusról beszélünk, azt legtöbben a férfigyűlölettel azonosítják?
- Aránytalanul több férfi van döntési pozícióban, mint nő?
- Van nemek közötti versengés?
Egyetlen igen is elég lenne a feminizmus létjogosultságának alátámasztásához, de sajnos az efféle kérdések sora hosszan folytatódik, s mindre ugyanaz a válasz: koránt sem értünk el egy olyan társadalmi fejlettségi szintet, ahol nő és férfi kart karöltve dolgozik egy szebb jövőért, közösen.
Az alábbi videóban Jackson Katz, aki létrehozott a nemek közötti erőszak megelőzésére egy oktatási programot- beszél a nőket érő erőszakról, szemléletváltásról, cinkos hallgatásról.
Meglátása szerint téves abból kiindulni, hogy a családon belüli erőszak nőket érintő probléma. Katz határozottan kijelenti, hogy ez jócskán a férfiak „ügye”, akiknek saját érdekükben is el kéne határolódni az erőszaktól, s ezen belül a nők elleni erőszaktól egyaránt. Felhívja a figyelmet, hogy a mai társadalom az áldozathibáztatást preferálja ahelyett, hogy felkavarná az állóvizet, és innovatív vezetői gondolkodással, nemek közötti összefogással magát az erőszakot ítélné el az áldozatok helyett.
Jövő héten elindítjuk interjúsorozatunkat,
melyben helyi, a szó pozitív értelmében hétköznapi nők osztják meg velünk sokszor intim életélményeiket. Egytől egyig bátrak, s ha úgy tetszik: forradalmiak abból a szempontból, hogy felismerik a problémákat, s nem elhallgatják, hanem nyíltan és őszintén nyilatkoznak róla. Lesznek megosztó témák. Nem mindig fogunk egyetérteni a megkérdezettel. Tudunk mégis konstruktívan reagálni? Létrejöhet előremutató tendencia? Nőhet ez empátia a cikkeink olvastán? A válasz ezúttal is, – ahogy a videó előtt feltett kérdéseknél is – igen. Csakhogy ehhez már te is kellesz, kedves olvasó.
