Az osztályomban két lány van. Fiúból 32. – Nők az informatikában

November 12-én, szombaton egy különleges eseményen vehettek részt a pályaválasztás előtt álló, mérnök és informatika iránt érdeklődő diáklányok a kecskeméti Digitális Tudásközpontban. A Huawei Technologies támogatásával létrejött – egyébként hat alkalmas – esemény fő üzenete, hogy népszerűsítse a pályát azok számára, akik érdeklődnek a terület iránt, mindezt egy különleges marsjáró építésének keretein belül tehették meg a Maker’s Red Box innovatív alkotópedagógiai tanagyag segítségével.

Cikázó marsjárók

A program további három helyszínen valósult meg: Győrben, Budapesten és Oroszlányban. A kecskeméti bázist igen családias atmoszféra jellemezte. A tanulók és oktatók egy jól összeszokott csapat benyomását keltették, határozott attitűddel, mégsem érződött az a fajta hierarchikus rendszer, mint egy átlagos oktatási intézményben szokás. Itt az együttműködésen és a közösségbe való integráláson volt a hangsúly. A légkör kreatívnak hatott. Érződött: precíz munka folyik.

Mindenki a Központ által biztosított laptopon programozta marsjáróját. A távirányítással működő gépezetek nem mindig az utasításnak megfelelően működtek, így folyamatos felülírásra volt szükség és kooperációra oktató és diák között, amely láthatólag zökkenőmentesen működött. A lányok az igen modern eszközökkel felszerelt teremben otthonosan mozogtak, cikázva a laptok és a placc között, ahol programozói tudásuk eredményét a marsjárón tesztelhették.

„Nőies” kontra „férfias” szakmák

Mátyás Karolina is egy a résztvevő diákok között, aki Dunaújvárosból érkezett a Bánki Donát Technikumból, ahol szoftverfejlést tanul. A pálya iránt általános iskolában kezdett érdeklődni egy számítógépes játék, a Minecraft kapcsán, amely a játékkészítés felé terelte. Elmesélte, hogy az esemény főleg azért keltette fel érdeklődését, mert kötetlen és nem tananyagként fogja fel az elhangzottakat, hanem a közösségi folyamat által sokkal kreatívabb módon építi be a megszerzett tapasztalatot.

A csoportlétszám 5-6 fő, amely hűen tükrözi a pálya nemek szerinti eloszlásának arányát.

„Az osztályomban két lány van. Fiúból 32.” – mondja Karolina, aki azt is elárulta, hogy az évfolyamban úgy heten-kilencen lehetnek, így barátokat is nehéz találni. „Riasztó lehet egy lánynak, hiszen egyáltalán nincs nő a szakmában.” – mondja, arra a kérdésre válaszolva, hogyan lehetne ösztönözni a korabelieket. Arról kérdezem, miként látja jövőjét, mire a preferált egyetemi szakok nemek szerinti egyenlőtlen elosztásához jutunk. A KSH 2020-as adatai szerint az informatikai szegmensben a 15,8/84,2, műszaki szakon pedig 26,6/73,4 az arány a férfiak javára. Ez azért is problematikus, mert a „női” szakmák bruttó bérezése százezrekkel marad el a férfiasnak minősített pályáktól.

Falakat lebontó alkotópedagógia

Osbáth Barna oktatásvezető részletes programtematikáját kutatva látom, mennyire fel van építve a tanmenet, mégis spontán módon hat. Ami megfogott benne az, amilyen módszerrel motiválni igyekeznek a nebulókat – egyáltalán, hogy az ösztönzés, mint olyan helyet kapott. Fontos része ez a képzésnek, tudtam meg Lovas Zsuzsától, az EdTech Senior tanácsadójától aki a program lebonyolításáért felelős. Mint mondja, a Huawei- Technologies számára fontos, hogy növeljék a nők reprezentációs szerepét transzparens módon, így a programsorozatban összesen 72-en vettek részt.

Az EdTech elkötelezett az innovációs eszközök bevezetéséért és a digitális alkotópedagógia oktatásba való alkalmazásáért. Ez úgy valósulhat meg, hogy az intézmény rendelkezik megfelelő gépparkkal: laptoppal, mikronbitekkel, 3D nyomatóval. Vannak oktatási intézmények, amelyek úgynevezett „digitális alkotóműhelyekben”, Digitális Tudásközpontokban, Szakképzési Centrumokban tartják a tömbösített képzéseket megfelelő képesítést követően – mondja a szakember.

„Egy mérnöki csapat is jobban működik, ha nők is rész vesznek a munkában. Egyszerűen azért, mert egy problémát máshonnan közelítünk meg. Eljutni oda, hogy több nő számára tegyük vonzóvá a szakmát, ahhoz falakat kell bontani, amelyek szorongásból épültek. Ez nagyon nehéz.” – árulta el Lovas Zsuzsa.

Majd azzal folytatja, milyen reakciót vált ki a diáklányokból egy-egy spontán probléma megjelenése: „Volt, mikor egyfajta „fagyott” állapotból kellett visszahozni őket, de nekünk erre volt szükségünk, mert a csomag, amit kidolgoztuk egy olyan módszertan, amely arra épül, hogy ne ebben a blokkolt állapotban tartson, hanem segítsen a kilépésben. Egy „aha-élménnyel”, vezet rá a probléma feloldására így ez a fajta megközelítés és szemlélet segít egy magabiztos attitűd elsajátításában hiszen a kibillent komfortzónából rögtön kap egy pozitív visszacsatolást. Az alkotópedagógia módszertana pedig arra épül, hogy azonnal sikerélményben részesítse a diákot. Motivációt ad, erősíti a kreativitást, amely egy öngerjesztő kör. Amit csinálnunk az egyáltalán nem a tipikus oktatási módszer, nem frontális módon történik a tanítás, az oktató mentorként van jelen a projekten belül.”

Lovas Zsuzsa elmondása szerint egy-egy feladat a hagyományos óra keretein belül előre megírt sémák alapján megoldható lenne, az alkotópedagógiai módszertan viszont arra ösztönöz, hogy a tanulók képesek legyenek kreatív módon hozzáállni a feladathoz és nem a sztenderd, tanítható megoldásokat alkalmazni, hanem önállóan új megoldásokat találni. Mindez az alapos megfigyelésen és kidolgozáson, továbbá anyag- és eszközismeretek elsajátításával tanulható, amelyet a későbbiekben sokoldalú módon építhetnek be és alkalmazhatnak tanulmányaik során.

A programsorozat egy újfajta lehetőséget biztosít olyan csoportok létrejöttéhez, akik a mérnöki és informatikai érzéküket szeretnék alkotó módon hasznosítani. A beszélgetés végére egy tiszta konklúzió fogalmazódik meg bennem: egy ilyen atmoszférájú műhelymunka után valószínű többen döntenének a mérnöki pálya mellett.

Azonban ahhoz, hogy egy ilyen óra bemutatásra kerüljön egy hagyományos intézményben tanárra, pénzre és motivációra lenne szükség.

Jelenleg mindegyikből hiány van.