Ma vagy holnap ki kell adnom egy új rendeletet, amely a rezsicsökkentés új szabályait tartalmazza. A kisvállalkozások benne maradnak, ez körülbelül százezer kis vállalkozó, aki eredetileg is benne volt a rezsicsökkentésben – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken – írja a Magyar Hang.
„Amikor bevezettük, a családok védelmére vezettük be, de benne volt körülbelül százezer egészen kicsi vállalkozás, bizonyos fogyasztási szint alattiak, nagy kérdés volt, hogy őket bent tudjuk-e tartania jövőben is, és most úgy látjuk, ők benne tudnak maradni” – fogalmazott.
Egy hete jelentette be a kormány, hogy a cégek és az önkormányzatok kikerülnek a rezsicsökkentés alól, most ezek szerint ezen módosítottak.
Újra Soros ellen indít harcot
A háborús infláció leverésének módja a béke, és Magyarország az egyetlen szinte, aki békét akar – mondta. Ha a gázembargót is be akarjuk vezetni, akkor az európai gazdaságot is tönkretesszük. A békét kell finanszírozni és nem a háborút. A háborús uszítókat meg kel fékezni, ilyen Soros György is, aki jól keres a háborún, és szeretné azt meghosszabbítani – mondta. „A háborús uszítókat vissza kell szorítani. Most már teljesen nyilvánvaló, hogy vannak olyan üzleti körök, amelyek érdekeltek ebben a háborúban. Soros György szimbolizálja őket. Nyíltan beszél arról, hogy a háborút meg kell hosszabbítani, el kell nyújtani. Ezek háborús uszítók, akik keresni akarnak a háborún” – fogalmazott.
Elismerte, hogy a kettős üzemanyagár nem felel meg az uniós szabályoknak, de szerinte most rendkívüli helyzet van. Arról is beszélt, hogy az árstopok 6 százalékkal mérséklik az inflációt.
Nem szabad elvitatni, Ukrajnának joga van megvédeni magát, harcolni, de az igazi kérdés, hogy mi mit csinálunk nyugatiak. Elhúzódó háborúhoz akarunk hozzájárulni, vagy teszünk javaslatokat a békére. A baj az, hogy a béke hangján senki nem beszél szinte rajtam kívül. A béke hangján kellene beszélni – mondta.
Az extraprofitadót szerinte nem lehet áthárítani, vagy csak nagyon kis részben, mert ha át lehetne, akkor nem tiltakoznának az érintettek – mondta. Most van egy háborús helyzet, ezt meg kell oldani, a cégeknek vállalni kell többet és meg fogják látni, a háború után a magyar gazdaság a legversenyképesebbek közé tartozik majd, és akkor jól járnak – tette hozzá. Úgy számoltak a kormánynál, hogy az extraprofit kétharmadát megtarthassák, egyharmadot fizessenek be – mondta. „Néhány kis stiklit leszámítva nem fogják áthárítani az emberekre” – mondta.
A teljes cikk a hang.hu-n olvasható.