Dajka Zsolt kétszeres veterán világbajnok kecskeméti birkózó készül a harmadik aranyérme megszerzésére, emellett a felnövő generációk képzésének, fejlesztésének aktív képviselője.
– Gyermekkorod óta birkózol, miért kezdtél el sportolni?
– Kilencévesen kezdtem birkózni Cegléden, energikus gyerek voltam. Az iskola egyszer rendezett egy Mikulás-kupa elnevezésű versenyt, a nevelő tanárom unszolására elindultam rajta, azonnal bronzérmet szereztem. Innentől nem volt kérdés, merre vezet az utam. Itt figyelt fel rám első edzőm, Andrási Lajos, aki megkereste szüleimet, hogy engedjenek le a szőnyegre. A napirendbe ezután be kellett iktatni a heti három edzést.
– Volt a pályád kezdetén példaképed?
– Nem, hiszen szinte nem is ismertem ezt a sportágat. Az élsportolókat végképp nem. Amikor belerázódtam a birkózásba, meglepően egy kortársam lett, akire felnéztem: Lőrincz Tamás, aki ma már négyszeres Európa-bajnok, világ- és olimpiai bajnok. Büszke vagyok rá, hogy együtt kezdtünk el sportolni és egyszerre lettünk válogatottak! Nagyon sok közös élményünk van. És miért pont ő lett a példaképem? Mert testközelből láttam, hogy milyen fogásrepertoárral megáldott istenadta tehetség. Nagyon örültünk egymás sikereinek, igazi jó barát.
– Volt a karriered során nagyobb sérülésed?
– Részleges szalagszakadás, térdvizesedés, porcleválások időnként nehezítették a felkészüléseimet, de szerencsére a komolyabb sérülések elkerültek. A nagyobb kihívást inkább a fogyasztás okozta. A mérlegelésre grammra pontosan meg kellett lenni a súlynak. Nálam ez több kiló leadást jelentett a versenyek előtt.
– Az aktív pályafutásod most is tart, mint veterán élsportoló. Mit jelent ez pontosan?
– A harmincöt éves korukat betöltött egykori versenyzőknek is írnak ki országos és világbajnokságot egyaránt. Ezekre fiatalabbak nem nevezhetnek. Összesen öt korcsoportban hat-hat súlycsoportban lehet szőnyegre lépni.
– Milyen érzés veteránként indulni?
– Igazából nem sokkal másabb, mint eddigi pályafutásom során. Jól érzem magam és örülök, hogy még mindig az élsportban vagyok. Nem gondolom, hogy öreg vagyok. Persze vannak kivételek. Az edzések utáni reggeleken kicsit nehezebb az ébredés. A sérüléseim sem úgy regenerálódnak, mint régen. A bemelegítésre és nyújtásra több időt kell szánni.
– Hány ilyen jellegű versenyen vettél már részt?
– A harmincnyolcadik évemet töltöm, így három magyar bajnokságon és három vébén tudtam eddig indulni. A hazai versenyekről hat aranyérem, míg a világversenyekről két arany és egy bronzérem gazdagítja gyűjteményemet. Görögországban és Bulgáriában lettem első 2021-ben és 2022-ben, majd 2023-ban egy bronzot nyertem szintén Görögországban.
– Honnan merítesz motivációt a felkészüléshez?
– Még most is motivált vagyok. Viszont rengeteg erőt adott a nagyobbik lányom mondata az első veterán vébém előtt, mikor egy sérülés nehezítette a küzdelmet. „Apa, hozd haza nekem az aranyérmet!” – ezt kérte, és ha ez nem jutott volna eszembe, akkor elvesztettem volna a döntőt. A kislányom kérését viszont teljesíteni akartam! Ők adnak további erőt a folytatáshoz is.
– Várható, hogy a jövőben is szőnyegre állsz ilyen eseményeken?
– Még nem fogom szögre akasztani a cipőmet. Indulni szeretnék jópár versenyen. Nagy motiváció, hogy 2025-ben Kecskeméten rendezik a veterán világbajnokságot. Ezt természetesen beírtam a naptáramba.
– Hogyan készülsz fel egy-egy adott megmérettetésre?
– Szinte minden nap mozgok. Ezek általában erőnléti edzések, de csütörtökönként van kifejezetten birkózó edzés. Az országos-bajnokság és a világbajnokság előtt van két hónap intenzív edzés, amelyet edzőtáborok is tarkítanak.
– Szeretnél ezzel a pályafutással példát is mutatni a fiataloknak, és az aktív sport lezárása előtt álló idősebbeknek?
– Mindenképpen, hisz nagyon sok szülőtől hallom vissza, hogy amikor az általam edzett gyerekeikkel beszélgetnek, elhangzik a mondat: „én is világbajnok akarok lenni, mint Zsolti bácsi!” Magamnak és családomnak továbbra is bizonyítani akarok, hogy a sok edzés és lemondás nem volt hiába. Gyermekkori álmom vált valóra azzal, hogy a dobogó legfelső fokán állok és nekem szól a Himnusz. Nagyon sok kortársamnak sikerült lendületet adni a folytatáshoz.
– Van kitűzött időpont, amikor lezárod a versenyzői életedet?
– Még nem gondoltam ebbe bele, de tudom, hogy már nincs messze ez az idő. Néha amikor mégis felvillan ez a kép, görcsbe rándul a gyomrom. Nem várom ezt a pillanatot, mert nem tudom, miként fogom megélni!
– Az aktív pályafutásod lezárása után mik a terveid?
– Szeretnék a fiatalok edzésein aktívabban részt venni és továbbadni a megszerzett tudásomat és tapasztalataimat, egészséges, magabiztos, jó kiállású fiatalokat nevelni. Az csak hab lenne a tortán, ha egy-két bajnok, olimpikon is lenne közöttük. A lényeg viszont az, hogy soha sem kell feladni! Bármikor el lehet kezdeni sportolni. Élsportolói múlt nélkül is tehetsz az egészségedért. A lényeg a mozgás!
