Az egyik legnépszerűbb újévi fogadalom biztosan az erőnlét fejlesztésének valamilyen formája. Ezt sokféleképpen meg lehet tenni, akár futással, akár csapatsportokkal, akár konditermi edzéssel. Utóbbihoz Zsoldos Bence, kecskeméti személyi edző segítségével összegyűjtöttük az 5 leggyakoribb hibát, amelyek kiküszöbölésével sokkal hatékonyabb és biztonságosabb lehet a kezdők edzése.
Természetesen senki sem Arnold Schwarzeneggernek vagy Ronnie Colemannek születik, így mint minden sportot, a konditermi edzést is az alapoktól kell kezdeni. A kezdők leggyakoribb hibáinak elkerüléséhez Zsoldos Bence személyi edző volt segítségünkre, aki a Power Gym Kecskemétben dolgozik.
A bemelegítés hiánya
Ha a bemelegítésünk hiányos, vagy teljesen kihagyjuk az edzésünkből, az könnyen sérüléssel járhat. Néhány perc bemelegítés és mehet is az edzés!
Kevés folyadékbevitel
A test nem megfelelő hidratálása fáradtsággal vagy görccsel párosulhat. Vigyünk be elegendő folyadékot, hogy frissebben teljen az edzés!
Kevés pihenőidő
Ha gyakorlat közben nem figyelünk oda a pihenőidőkre, akkor gyorsabban elfáradunk, ezáltal pedig a kivitelezés és az edzés minősége is romlik. Adjunk magunknak időt a szettek között, hogy gördülékenyen menjen az edzés!
Nem megfelelő kivitelezés
A szabálytalan kivitelezés – például egy rossz háttartás – fájdalomhoz vagy sérüléshez vezethet, ezért mindig maximálisan koncentráljunk az adott gyakorlatra!
Túl nagy súlyhasználat
Képességeinkhez mérten megfelelő súlyt válasszunk, a túl nagy súlyhasználat nem csak felesleges, de baleset, sérülés is születhet belőle. Ha erre az 5 dologra figyelünk, garantáltan hatékonyabb lesz az edzésünk!
„Ezek természetesen csak a legfontosabb alapok, a kondizás sokkal komplexebb ennél, de jó kiindulópontot adhatnak a kezdőknek. Azt ajánlom, ha valaki nem tud valamit, vagy nem biztos a dolgában, nyugodtan kérjen segítséget bárkitől, de főleg a konditermek munkatársaitól” – tette hozzá Zsoldos Bence személyi edző.
Cikkünk teljes mértékben tájékoztató jellegű, a KecsUP Hírek sem a személyi edzővel, sem a Power Gym Kecskeméttel nem áll üzleti kapcsolatban.