fbpx
-3.5 C
Kecskemét
2023. november 30., csütörtök

Falusi Norbert

A Fidesz Novák Katalinnal, a Jobbik a „migránsmunkások” ellen, a Momentum az akkugyárak ellen kampányolt Kecskeméten

Novák Katalin államfői roadshow a Homokhátságon és a kizárt újságíró esete. Lantos Csaba: 10 éven belül jöhetnek a mini atomerőművek Kecskemétre. Jobbik: „migránsmunkások” a legújabb veszély. Momentum: ebben a formában nem kellenek akkumulátorgyárak Magyarországra. Márki-Zay Péter a tavalyi...

A parkolódíjat fizető óriáskerék, lassuló vakcinagyár, egy nem nagyinterjú Novák Katalinnal

Lapszemle a Budapesten túli, vidéki szabad sajtóból. Szegeder: Kábítószer-fogyasztás miatt nyomoznak két szegedi rendőr ellen Kábítószer-fogyasztáson érhettek két rendőrt Szegeden, akik a Szegeder információi szerint egy párt alkottak. Esetükre lakossági bejelentés alapján derült fény, az után vett tőlük vizeletmintát az ilyen...

A kecskeméti Kovács Marianna háromszoros Kick-box világbajnok

Kiemelkedően magas sportteljesítményt mutatott be a kecskeméti Kovács Marianna, aki mindhárom szakágban, ahol elindult a portugáliai Albufeirában zajló kick-box világbajnokságon, a dobogó tetejére állhatott fel. Gratulálunk! A Kondorosi Kick-Box Egyesület sportolója nagy esélyekkel érkezett Portugáliába, aki mind a három tatamis...

Vonat helyett busz, felére csökkent a bezárt Lakitelek–Kunszentmárton vasútvonal közönsége 

Három hónappal a mellékvonal-bezárások után jelentősen csökkent az utasok száma a kényelmesebbnek és gyorsabbnak beállított vonatpótló autóbuszokon. Van olyan vonal, ahol a korábbi utasok kétharmada eltűnt, de a Lakitelek – Kunszentmárton szakaszon is csaknem 50 százalékkal kevesebben váltottak jegyet...

Cikkünk után burkolatjavítási munkákba kezdtek a Bethlen körúton

Múlt pénteken írtunk arról, hogy a városi kezelésben lévő Bethlen körút olyan, mint egy rodeópálya, amely hemzseg a veszélyesen mély kátyúktól és gödrös, nyomvályús úton kell manőverezniük az arra közlekedőknek. Jó hír számukra, hogy az útjavítók csütörtökön sok géppel...

Salacz László a szocialista Venezuelában építette a magyar-latin-amerikai kapcsolatokat

Mozgalmas napokon van túl Salacz László kecskeméti fideszes országgyűlési képviselő. Miután a parlament Magyar-Latin-Amerikai Baráti Tagozat alelnökeként hazatért a szocialista Venezuelából, útja előbb Kunszentmiklósra a Kereszténydemokrata estre vezetett, majd a Fidesz tisztújító kongresszusán vett részt, ahol Orbán Viktort ismét...

Több mint mestermű egy merényletről: A férfi, aki szerette a kutyákat 

- könyvismertető -  "– Nyugodjék békében – zárta beszédét a lelkipásztor." Bármely európai, vagy magyar író kezdhetné, s vagy zárhatná e sorokkal történelmi regényét, ha Európa, vagy hazánk huszadik századából írna nagyregényt. De így sem fogunk csöppet sem csalatkozni, hogy...

Bethlen körút, a városi kezelésben lévő rodeópálya – videó

Hetente több tíz ezer autó és több ezer busz közlekedik a Bethlen és a Kuruc körutakon, melynek a Ceglédi út kereszteződésétől a Bem utca – Szolnoki út körforgalomig tartó szakasza Kecskemét önkormányzatának a kezelésében van. A vármegyei jogú városnak...

Bács-Kiskunban igazolták a madárinfluenza vírus jelenlétét, Petőfiszálláson megkezdték az állatok leölését

Bács-Kiskun vármegyében is igazolta a madárinfluenza vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Petőfiszálláson a vágás előtti kötelező tamponmintából mutatta ki november 12-én a Nébih a madárinfluenza-fertőzést. Ezt követően a mulardkacsa állományban másnap megemelkedett az elhullás. A nagyságrendileg 7100...

A helyi pénz jó eszköz lehetne Kecskeméten is – a gazdasággal folytatódott a filmklubos vitaest

Párhuzamos civil programok miatt ugyan nem telt meg a negyedik filmklubos vitaesten a Hunyadivárosi Közösségi Ház nagyterme, de nem volt hiány a jelenlévők aktivitásában, akik megtudhatták, hogyan teszi ellenálló képesebbé egy város helyi gazdaságát a rocksztár David Bowie arcképével nyomtatott helyi...

About Me

29 CIKKEK
0 HOZZÁSZÓLÁS
- Advertisement -spot_img

Latest News

Báránybőrben és napszemüvegben hódította meg a Zoord a Feröer-szigeteket

Ködös flow élményben forgatott videoklipet a Feröer-szigeteken a Zoord zenekar. A jövőre 10 éves magyar ethno trance formáció 2022-ben...
- Advertisement -spot_img