A pszichedelikus világzenét játszó kecskeméti zenekar a Dirtmusic nevű ausztrál-amerikai zenekarral egy estén lép fel a Müpa világzenei együtteseket felvonultató Dupla W sorozatában, október elsején. A zenekar alapítótagjával, Homoki Péterrel beszélgettek.
Tavaly egy nagyobb kihagyás után jelent Patak című lemezetek, ami a rangos World Music Charts Europe hetedik helyén landolt. Ez a toplistás szereplés a valóságban mennyit lendített a zenekar életén?
Valóban több éves előkészület után jelent meg a lemez; először vinyl kiadásban a magyar Mana Mana Recordsnál, majd kijött egy CD verzió is egy berlini kiadónál, ez jutott el a World Music Charts világzenei lista szakembereihez. Számunkra is meglepetés volt, hogy a Patak ilyen jól szerepelt. Ez egy szakmai lista, 40-50 rádiós világzenei szerkesztő szavaz minden hónapban és ennek a jelentősége abban áll, hogy a szakma számon tartja és követi, ezáltal egy kiugrási lehetőséget is jelent. A mi esetünkben is sokan fölfigyeltek erre az eredményre, ezt követően a világ gyakorlatilag minden táján játszották a zenénket rádióműsorokban, világzenei adásokban – tehát ez nagy eredmény.
A lemez sikerének következtében nagyobb magabiztossággal újra belevágtunk a zenélésbe, lett például koncertszervezőnk. A zenekarunk 1991-ben alakult, és nem könnyű 28 év után új energiákat szerezni, de azt érzem, hogy mégis nagy lendületet kaptunk ettől az eredménytől.
A kilencvenes években, amikor indultatok, nagy divatja volt a hozzátok hasonló instrumentális, pszichedelikus világzenéknek, elég, ha a Colorstarra vagy a Korai Örömre gondolunk, és mintha most ismét virágkorát élné ez a műfaj. Te hogy látod?
Nehéz ezt felmérni, mert mi mindig is rétegzenét képviseltünk, és ma sem a trendek után megyünk. Számunkra nagy lehetőség volt annak idején, hogy bekerültünk a legendás Tilos az Á klubba, és ott éveken keresztül havi rendszerességgel játszhattunk. Ez volt a mi iskolánk, ott nőttünk föl, és alakult ki az igazi stílusunk. Kétségtelen, hogy akkoriban volt egy fölfelé ívelése ezeknek a zenéknek, akkor még ezzel a kicsit elborultabb, nem közönségre szabott zenével is ismertségre lehetett szert tenni. Azt nem tudom, hogy most beszélhetünk-e újhullámról, de az biztos, hogy az internetes zenefogyasztási szokásoknak köszönhetően ma mindenféle zenének van létjogosultsága. Mindenesetre mi a mai napig azt kapjuk kritikaként, hogy „jó amit csináltok, de kellene bele egy kis ének, vagy szöveg, hogy könnyebben fogyasztható legyen”.
Mi túlnyomó részt instrumentális zenét játsszunk akusztikus népi hangszerekkel, mint a hegedű, a furulya, duda, kaval, zurna, ami az én elektromos gitárommal, szintetizátorommal, samplerekkel, looperekkel, effektekkel találkozik.
Ez a kettősség határozza meg a zenénket.
Hogyan definiálnád a népzenékhez fűződő viszonyotokat?
Soha nem játszottunk autentikus népzenét, sem népzenei feldolgozásokat. Mi csak átszűrjük magunkon a népzenei hatásokat, ebből a kapcsolatból születnek a saját dallamok. Erre is van persze ellenpélda, hiszen a legutóbbi lemezünkön felbukkan egy magyar népdal, a Gázló című dalban ugyanis a Még azt mondják nem illik… dallamával játszottunk.
Mi volt a Patak című lemezetek koncepciója? A címekből egy vízivilág körvonalazódik.
Instrumentális zenekar lévén nálunk a címadás mindig kicsit áttételesebb, sokszor kényszer is, hiszen nevet kell adni a gyereknek. A Patak esetében azonban hamarabb született meg a cím, és így a koncepció is, mint maga a lemez. Egy pályázat kapcsán jöhetett létre a lemez, és egy negyedórát kaptam, hogy adjak címet neki. Valahogyan beugrott a Patak szó. A címadó, 16 perces szám ennek megfelelően egy hosszú folyás, lassú csörgedezés, beindulnak a hullámok, ami aztán visszaenyhül. Tehát az egész szám a patak mozgását próbálja visszaadni. És aztán a többi számot is e köré a koncepció köré gyúrtuk. Gázló, Nádas, Sodrás, Örvény – ezek a címek szerepelnek a lemezen. A következő albumunk pedig lehet, hogy a Tenger címet fogja kapni, de ez a jövő zenéje.
Említetted, hogy koncepciózusan instrumentális zenét játszotok. A Patak című lemezen viszont szerepel egy szöveges dal is, a Shirat HaYam.
Igen ez egy kivételes újdonság az Úzgin Űver történetében. Mindig is használtunk énekhangot, de főleg egyfajta zenei elemként. Ebben az esetben viszont egy igazi dalszerkezetű dalt készítettünk Polnauer Flóra, művésznevén Pollyflow közreműködésével.
Flóra zsidó kántorként is dolgozik, így egy héber nyelvű szám született egy biblikus témából, a Vörös tengeren való átkelésről.
Tehát ez a dal is a vízhez kapcsolódik. Ez egy nagyszerű együttműködés volt, és nagy örömünkre a koncerten Flóra is velünk lesz.
Az általatok játszott zene nem kifejezetten koncerttermi közegbe termett. Hogyan tervezitek áthidalni a Müpában a nézőtér és színpad közötti távolságot?
Első alkalommal játszunk a Müpában, úgyhogy nagy tapasztalataink nincsenek ezzel kapcsolatban. Mi úgy készülünk erre, hogy nem kifejezetten a legdinamikusabb, leggyorsabb, ritmikusabb számainkat vesszük elő, amiket egy fesztiválközönség előtt előnyben részesítünk, hanem bátrabban választunk a csöndesebb, izgalmasabb, különlegesebb hangulatú szerzemények közül. Igyekszünk minél több színt felmutatni a zenekar pályafutásából. Vetítéssel is készülünk: a Méhkasaula Projektből egy régi kedves barátunk, Zöld fog nagyon izgalmas háttérvetítést csinálni a koncert alatt.
