fbpx

FRISS HÍREK

Az egyetlen megbocsáthatatlan bűn a tétlenség

- Advertisement -

„Ha nem tudott arról, hogy mi folyik a KSE Kft.-nél, az a baj, ha tudott róla, az még nagyobb baj.” – RA

A héten két helyreigazítási perben is vesztettünk első fokon Szemereyné Pataki Klaudia ellen. A propagandamédia hatalmas győzelemként számolt be az ítéletekről, elfelejtve megemlíteni, hogy egyik legfontosabb állításunkban nekünk adott igazat a bíró. Most leírjuk a saját véleményünket, érzéseinket és a tényeket, dokumentumokkal és korabeli sajtóbeszámolókkal alátámasztva állításainkat a KSE ügyet firtató írásunkról és a perről. 

A helyreigazítási kérés alapját jelentő mondatok

„Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel, csalással, sikkasztással és más bűncselekményekkel vádolják a Kecskeméti Sportegyesületeket Működtető (KSE) Kft. egykori ügyvezetőjét és marketingigazgatóját, mindezt az MSZP Demokrácia Központjának feljelentése nyomán. Október 8-án folytatódik az évek óta tartó per. Felidézzük, Kecskemét jelenlegi polgármesterének szerepét.

A perben tanúként korábban meghallgatták dr. Zombor Gábor FIDESZ-es országgyűlési képviselőt, Kecskemét korábbi polgármesterét és Szemereyné Pataki Klaudiát, a város jelenlegi polgármesterét is, aki akkor a gazdasági ügyekért és a városi cégek, így a KSE Kft. gazdálkodását kellett volna, hogy ellenőrizze. Szemereyné Pataki Klaudia a KSE-botrány ideje alatt gazdasági ügyekért felelős alpolgármester volt.”

Az ítélet, az indoklás, vélemények és tények 

„A www.kecsup.hu weboldalon 2019. szeptember 27-én „A polgármester alkalmassági vizsgája 3. rész” címmel megjelent újságcikk alaptalanul állította, hogy Szemereyné Pataki Klaudia polgármesternek szerepe lett volna a KSE botránnyal érintett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel, csalással, sikkasztással érintett és más bűncselekményekben. Továbbá valótlanul állította, hogy Szemereyné Pataki Klaudia alpolgármesternek a KSE gazdálkodását kellett volna ellenőriznie. Ezt meghaladóan a keresetet elutasítja.

Innen felejtették ki azt a részt az „újságírók”, hogy „Ezt meghaladóan a keresetet elutasítja.”, tehát legalább a harmadik pontban  igazat állítottunk. Ami szerintünk fontos, de erről hamarosan. 

Előbb nézzük mondatról mondatra:

Volt szerepe vagy sem?

„Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel, csalással, sikkasztással és más bűncselekményekkel vádolják a Kecskeméti Sportegyesületeket Működtető (KSE) Kft. egykori ügyvezetőjét és marketingigazgatóját, mindezt az MSZP Demokrácia Központjának feljelentése nyomán. Október 8-án folytatódik az évek óta tartó per. Felidézzük, Kecskemét jelenlegi polgármesterének szerepét.” – írtuk mi.

„A törvényszék megítélése szerint a cikk egészét egységesen olvasva, értelmezve az volt megállapítható, hogy a felperesnek a KSE Kft. kapcsán indult büntetőügyhöz, a cikkben bemutatott bűncselekményhez köze lett volna, azokban szerepe volt. A cikk ugyanis a bevezetőben a KSE Kft. egykori ügyvezetőjével és marketingigazgatójával szemben folyó büntetőeljárás kapcsán felidézi a felperes, mint jelenlegi polgármester szerepét, majd ezt követően tényszerűen leírja a feljelentés szerinti bűncselekménnyel kapcsolatos eseményeket, rögzítve azt is, hogy a felperest a büntető perben tanúként korábban meghallgatták. Tehát az alperes által közzétett cikkben konkrét tényállítást tett a felperesre vonatkozóan, a társaság működésével kapcsolatban felmerült bűncselekménnyel kapcsolatos érintettségére, ami pedig véleménynek nem tekinthető, így a sajtóhelyreigazítás alapjául szolgál. 

Bár a felperest a hivatkozott büntetőeljárásban nem vitatottan tanúként kihallgatták, ugyanakkor a felperes a hivatkozott büntetőeljárásnak nem érintettje, nem alanya. A törvényszék nem értett egyet az alperes védekezésével, miszerint a felperes politikai felelősségét fogalmazta meg, mert a cikk nem a felperes a politikai felelősségről, hanem a büntetőügyben való szerepéről tesz említést. A törvényszék ezért megállapította, hogy az alperes a cikkben valótlanul állította, hogy a felperesnek a KSE Kft. működésével kapcsolatos bűncselekményekben szerepe lett volna.” – tartalmazza az ítélet indoklása.

Tehát a bíróság megállapította, hogy tanúként kihallgatták és ebből azt a következtetést vonta le, hogy semmilyen szerepe nem volt Szemereyné Pataki Klaudia alpolgármesternek az ügyben. Ennek kapcsán semmi olyan nem merülhet fel a választók fejében, ami kampányidőszakban egy polgármester-jelölt alkalmasságára vonatkoztatható lenne. Ön szerint?

Néhány korabeli híresztelés a sajtóból:

https://www.baon.hu/kozelet/helyi-kozelet/polgarmester-volt-tanu-kse-perben-1083543/

„Szemereyné Pataki Klaudiát, Kecskemét polgármesterét hallgatták meg kedden tanúként a kecskeméti KSE Kft.-val kapcsolatos büntetőperben, a Szegedi Járásbíróságon. Szemereyné kijelentette: nem volt tudomása arról, milyen módszerrel fizették ki a sportolókat az önkormányzati cégnél.”

https://www.hirosveny.hu/hirek/fidesz-jeloltek-zombor-es-salacz

„A legesélyesebbnek (az országgyűlési jelölésre – szerk) sokáig Szemereyné Pataki Klaudia tűnt, de őt visszahúzta a párt nőpolitikája, valamint a KSE Kft. elleni nyomozás árnya.”

https://www.hirosveny.hu/hirek/nav-balheert-nem-kell-messze-menni

„Az önkormányzati tulajdonú Kecskeméti KSE Kft.-t felügyelő alpolgármester asszony, Szemereyné Pataki Klaudia felelősségét is felvetette a szocialisták városi vezetője. Véleménye szerint, ha tudott a kétes pénzkifizetésekről, akkor egyértelmű a bűnössége, viszont ha nem, akkor pedig alkalmatlan a pozíció betöltésére.

Felügyelte, ellenőrizte, dolga lett volna?

„A perben tanúként korábban már meghallgatták dr. Zombor Gábor fideszes országgyűlési képviselőt, Kecskemét korábbi polgármesterét és Szemereyné Pataki Klaudiát, a város jelenlegi polgármesterét is, aki akkor a gazdasági ügyekért és a városi cégek, így a KSE Kft. gazdálkodását kellett volna, hogy ellenőrizze.” – írtuk mi.

„Az alperes által becsatolt felperesi önéletrajzokból – amelyek jelenleg is az önkormányzat és az Országgyűlés honlapján elérhetők – az volt megállapítható, hogy a felperesnek alpolgármesterként feladata volt többek között az önkormányzati cégek tevékenységének felügyelete. Nem vitatottan – az alperes által csatolt cégtörténet adatai szerint – a KSE Kft. önkormányzati cég volt, hiszen egyik tagja, és tulajdonosa Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata volt. Amennyiben a felperes önéletrajzában feltüntetett alpolgármesteri feladatmeghatározásból (az önkormányzati cégek tevékenységének felügyelete) indulunk ki, nyilvánvalóan ez a feladat nem terjedhetett ki, nem jelenthette az érintett cég napi gazdasági működésének, a tevékenységével összefüggésben keletkezett számláinak, pénzügyi bizonylatainak, a pénzügyi terveinek, az éves beszámolóknak, vagy mérlegeknek az elemzésére, ellenőrzésére. Ezzel szemben a felperes által csatolt 1/2010. számú Polgármesteri intézkedésből és az önkormányzat 37/2010. számú önkormányzati rendeletéből kétséget kizáróan megállapítható volt, hogy a felperesnek alpolgármesterként a KSE Kft. gazdálkodásának ellenőrzése nem volt a feladata, ezt az önkormányzat költségvetési és vagyongazdálkodási bizottsága végezte. Emellett helytállóan hivatkozott a felperes arra is, hogy ilyen vagyongazdálkodási ellenőrző funkciója a Kft.-nél működő felügyelő bizottságnak volt, mely szervnek a felperes igazolható módon nem volt tagja. Márpedig az alperes által közzétett cikkből az derül ki, hogy a felperesnek a KSE Kft. működésével összefüggésben felmerült gazdasági bűncselekmények kapcsán az önkormányzati cég gazdálkodását kellett volna ellenőriznie. Erre tekintettel a törvényszék megállapította, hogy cikk valótlanul állította, hogy a felperesnek ilyen ellenőrzési kötelezettsége felmerült volna.” – tartalmazza az ítélet indoklása.

Hasonló cikkünk:  Családi tragédia Kecskeméten: egy napig helyszíneltek a rendőrök Felsőszéktón

Tehát Szemereyné hivatalos önéletrajzából az derül ki, hogy 2008-tól feladata volt az „önkormányzati cégek felügyelete”, ugyanakkor az egykori gazdasági alpolgármester a 2009. május 29-én alakult KSE Kft. felügyeletére vonatkozóan 2010-es polgármesteri és önkormányzati rendeletekre hivatkozik. A bíróság szerint ennek kapcsán semmi olyan nem merülhet fel a választók fejében, ami kampányidőszakban egy polgármester-jelölt alkalmasságára vonatkoztatható lenne. Ön szerint?

Néhány korabeli híresztelés a sajtóból:

https://estiujsag.hu/gazdasag/fiktiv-szamlakra-fizetett-ki-kecskemet-452-milliot

„Az expolgármester (Zombor – szerk) tanúvallomásából az derült ki, hogy a közgyűlésük által jóváhagyott sportfinanszírozási ügyek nyomon követésével Szemereyné Pataki Klaudiát – a jelenlegi kecskeméti polgármestert – bízta meg.”

https://www.hirosveny.hu/hirek/mit-uzent-orban-viktor-kecskemetnek

„Ott fönn pontosan (a FIDESZ pártközpontban – szerk.) tudják, hogy rendesen szétkenték a szart a KSE Kft. ügyében és azokkal az ellentmondásos tanulmányszámlákkal, amely egy területéhez valamelyest is értő alpolgármester esetében elő sem fordulhatott volna, nemhogy idáig fajul, és ráadásul nem is alaptalan egyik sem.”

https://www.hirosveny.hu/hirek/tovabbra-sincs-jeloltje-helyi-fidesznek
„Ennek az a pikantériája, hogy a városi céget épp Szemereyné felügyelte alpolgármesterként és erre a támadási felületre egy kampányban nincs szüksége a Fidesznek.”

https://www.baon.hu/bacs-kiskun/kozelet-bacs-kiskun/mi-lesz-a-kse-vel-445112/
„Előterjesztésében Szemereyné Pataki Klaudia alpolgármester azt javasolta: mivel korábban problémát okozott, hogy a három szakosztály gazdálkodása nem különült el egymástól, célszerű átalakítani a 94 százalékban önkormányzati tulajdonú kft.-t.”

https://www.baon.hu/bacs-kiskun/sport-bacs-kiskun/lila-feherben-a-kosarasok-451411/
„Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét gazdasági ügyekért is felelős alpolgármestere ígéretet tett arra, hogy az önkormányzat a magántulajdonba került gazdasági társaságot is támogatni fogja”

Gazdasági ügyekért felelős alpolgármester – ez tény

„Szemereyné Pataki Klaudia a KSE-botrány ideje alatt gazdasági ügyekért felelős alpolgármester volt.” – írtuk mi.

„Az alperes által becsatolt önéletrajzokban a felperes a szakmai tapasztalatai között azt tüntette fel, hogy 2008-2014 közötti időszakban a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata (gazdasági ügyekért felelős) alpolgármestere volt. Feltüntette továbbá az alpolgármesteri feladatköreit is, így ide tartozott többek között a gazdaság, önkormányzati cégek tevékenységének felügyelete, Daimler-Mercedes projekt önkormányzati vezetése, továbbá a gazdaságfejlesztéssel összefüggő feladatok. A törvényszék megállapítása szerint ezekből a felsorolt feladatkörökből az a következtetés vonható le, hogy a cikkben megjelölt tényállítás, miszerint a felperes az érintett időszakban gazdasági ügyekért felelős alpolgármester volt, nem tekinthető valótlannak.” – tartalmazza az ítélet indoklása. Azaz kijelenthető, hogy igazat írt Szemereyné Pataki Klaudia az önéletrajzában, ő volt a gazdasági ügyekért felelős alpolgármester Kecskeméten.

Maga egészében

Az ítélet indoklásában szerepel még egy fontos rész: „A sajtóhelyreigazítási igény elbírálásánál irányadó szempontokat a Legfelsőbb Bíróság (Kúria) PK. 12. számú állásfoglalásának II. pontjában foglaltak határozzák meg. Ennek keretében a sajtóhelyreigazítás iránti igény elbírálásánál a sajtóközleményt a maga egészében kell vizsgálni. A kifogásolt közléseket, kifejezéseket nem formális megjelenésük, hanem valóságos tartalmuk szerint kell figyelembe venni, a sajtóközlemény egymással összetartozó részeit összefüggésükben kell értékelni, és az értékelésnél tekintettel kell lenni a társadalmilag kialakult közfelfogásra is.”

A mi értelmezésünk és VÉLEMÉNYÜNK szerint valakinek a szerepe egy bűncselekményben kimerül abban is, ha lehetősége és joga lenne közbelépni, de nem teszi. VÉLEMÉNYÜNK szerint, ha egy alpolgármesternek 2008 óta az önkormányzati cégek felügyeletét kell ellátnia, akkor ez a feladat nem csak annyit jelent, hogy a cég üzleti tervét a közgyűlés elé viszi, hanem, hogy menet közben is felügyeli a céget és észreveszi ha készpénzes számlákon keresztül az éves költségvetést meghaladó összegeket talicskáznak ki. VÉLEMÉNYÜNK szerint erre megfelelő kifejezés az „ellenőrzés”. Ezért is foglaltuk össze cikkünk végén az egész cikk mondanivalóját: „Szemereyné Pataki Klaudia a KSE-botrány ideje alatt gazdasági ügyekért felelős alpolgármester volt. Egy vallomásában azt mondta, ő nem tudott a visszaélésekről. Ön szerint megfelelően látta el a munkáját? Alkalmas volt, vagy sem?” 

Vagy ahogy Rajnai Attila híresztelte 2014-ben: „A felszámolás és büntetőeljárás alatt álló önkormányzati sportcéget – mint sok más városi tulajdonú vállalkozást – a gazdasági alpolgármester, Szemereyné Pataki Klaudia felügyelte az elmúlt négy évben, ez tény, nincs benne semmiféle ellenzéki, meg liberális összeesküvés. Ha nem tudott arról, hogy mi folyik a KSE Kft.-nél, az a baj, ha tudott róla, az még nagyobb baj.”
https://www.hirosveny.hu/hirek/ki-lesz-fidesz-polgarmesterjeloltje

Megjegyzés: a KEOL oldalán csak két MTI közleményt találtunk a KSE üggyel kapcsolatban. Vagy mi keresünk rosszul, vagy tényleg ennyit ért nekik ez a téma. Az önkormányzati tulajdonú hiros.hu cikkeit átnézve egyetlen olyan beszámolót találtunk, ahol Szemereyné Pataki Klaudiát és a KSE Kft. egyszerre említik. Ez a mi perünkről szóló beszámoló. A BAON fent idézett egyik cikkében szerepelt a cikkünk illusztrációjához használt kép, amit azóta a cikkből eltávolítottak, de a google még metalálta Szemereynét a tanúk padján.

FRISSÍTVE

A baon.hu-tól üzenték, hogy a fotó a honlap megújulásakor tűnhetett el, mint megannyi cikkből.

Mi is az a KSE ügy?

2009-ben az önkormányzat úgy dönt, hogy a városi élsport fenntartására létrehoz egy önkormányzati céget, több mint 90%-os önkormányzati tulajdonnal. 2011-ben derül ki, hogy a cég nem tud elszámolni 452 millió forinttal. Ehhez jön még a KSE Kft. 2012-ben elrendelt felszámolása feltárt 335 millió forint. ÉS ebben a 335 millióban nincs benne az önkormányzat 50 millió forintja, mivel nem adták be időben a felszámoló felé az igényt.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Családi tragédia Kecskeméten: egy napig helyszíneltek a rendőrök Felsőszéktón

Mint a KecsUP kiderítette, Felsőszéktón, a Napkelet utcában, egy családi háznál történt az egész Kecskemétet megdöbbentő eset: a rendőrség...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...