Josep Borrell uniós külügyi főképviselő Brüsszelben bejelentette, hogy valamennyi kormány elkötelezett abban, hogy elfogadják a 10. szankciós csomagot, valamint a tagállamok a lőszerszállítás felgyorsításában és megnövelésében is egyetértettek.
A tagállamok írásbeli eljárásban a következő napokban és mindenképpen a háború kitörésének első évfordulója előtt, azaz február 24-ét megelőzően jóvá fogják hagyni – mondta az EU főképviselője az orosz agresszió ellen tervezett büntetőintézkedések következő köréről.
Eszerint a magyar kormány sem jelezte fenntartásait, blokkoló szándékát a külügyminiszterek hétfői ülésén. Itt nem Szijjártó Péter képviselte Magyarországot, a magyar tárcavezető ugyanis nem az uniós külügyminiszterekkel tartott ezen a napon, hanem először részt vett Budapesten az éves misszióvezetői értekezleten a magyar nagykövetekkel, majd Wang Yi kínai külügyminiszterrel tárgyalt.
Josep Borrell közölte azt is, hogy az Európai Bizottság hamarosan előterjeszti azt a stratégiát, amelynek révén jelentősen meg lehet majd növelni az európai lőszergyártást – az ukrán haderőnek ugyanis nagy mennyiségben lesz szüksége hadianyagra, elsősorban lőszerre, a küszöbön álló orosz támadások előtt. Hozzátette, hogy Oroszország naponta ötvenezer lőszert használ el a fronton. Az ukrán adatot nem árulta el, de hozzátette, hogy az előbbi számnál jóval kevesebb. Ezért először a raktárakban lévő készleteket kell Ukrajnának juttatni.
Borrell leszögezte, hogy „Oroszország csapatokat von össze a fronton, 350 000 orosz katonát. Ez majdnem kétszer annyi katona, mint amennyi ott volt a háború elején. Folytatnunk kell erős, megingathatatlan támogatásunkat Ukrajnának addig, amíg nem győznek.”
via HVG