fbpx
3.3 C
Kecskemét
2024. április 20., szombat

FRISS HÍREK

noÁr: El kell felejteni a büfépuffogást!

- Advertisement -
– Műanyagpalackos ásványvíz helyett csapvizet kért. Ennyire klímatudatos?

– Az egyik minket körülvevő legkardinálisabb probléma a klímaválság, amit egyetlen döntéshozó sem kezel a helyén, bár az Európai Unióban most ezer milliárd eurót fordítanak arra, hogy a környezetvédelem fontosságára felhívják a figyelmet, de ez még mindig kevés. A Greta Thunberg-féle Fridays for future (Péntekenként a jövőért) tüntetés magyarországi szervezői arról beszéltek, hogy annyira fölénk nőtt ez a gigantikus probléma, hogy nálunk a politikusok inkább ignorálják a vészhelyzetet ahelyett, hogy tenni próbálnának ellene.

– Nagyon kevesen vesznek részt a budapesti pénteki demonstrációkon.

– Greta Thunberg egymaga tüntetett a svéd parlament előtt. Egyedül kezdte, azután az évek folyamán a kitartása elhozta a média, majd a környezettudatosabb emberek érdeklődését. Magyarországon a pénteki demonstráció nemrég kezdődött, nagyjából húsz pénteken tüntettek a Kossuth téren. Amikor ott voltam, a háromezer résztvevő között volt 9 éves és 60 éves is. Most megmozdult háromezer ember, képzeljük, mi lesz majd a következő, szeptember 18-i nagy demonstráción! Amikor először a migráns, a bevándorló és a menekült közötti különbséget akartam megmutatni, tök egyedül voltam, én és a ceruzám. A noÁrt egy fehér fal előtt a feleségemmel, az operatőrrel és egy barátommal négyen kezdtük. Eltelt másfél év, és most már egy team beszél honlapról, számokról, projektekről. Lesz majd egy ország is kint az utcán.

– Tudok tanárról, aki szeretett volna odamenni a diákjaival, de nem tette.

– Mi tartja vissza? Magyarországon és a szűkebb környezetemben is sokan féltik az egzisztenciájukat. Amikor megkérdezik tőlem, hogy nem félek-e, mindig az a válaszom: de, nagyon is. Félek, hogy nem teszek eleget az országért. Hogy egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy a tanár nem fogja kivinni a klímatüntetésre az osztályát, mert fél a következményektől és ez így is marad.
– Ez a jelen.
– De lehet és kell is változtatni rajta. Ki kell állni és megmutatni, hogy igenis fontos, amit csinálunk, felülemelkedve minden hatalmi idiotizmuson. Van egy barátom, akinek a fia környezettudatos suliba jár, és az ökoiskola igazgatója nem tudta, hogy ki Greta Thunberg. Mit lehet ilyenkor csinálni? Fel lehet háborodni, de a düh kreatív energiává is átalakulhat. A fiú azt a megoldást választotta, hogy előadásokat tart Greta Thunbergről és a pénteki tüntetésekről.
– Az oktatás, a kultúra – benne a színészet – nálunk alapvetően államilag finanszírozott, ezért kiszolgáltatott. Nem alap nélküli a félelem.
– Képzeljük el, hogy amikor kiderül, hogy megszűnik a tao, mert voltak, akik visszaéltek vele, a színházigazgatók összeállnak, és közösen nyilatkoznak arról, hogy a helyzetet úgy kell megoldani, hogy jöjjön létre egy vizsgálóbizottság, azokat büntessék meg, akik visszaéltek vele, és a tao maradjon meg. Nem ez történt. Hanem, ahogy szokott, mindenki csak a saját színháza jövőjét próbálta megoldani. Így fordulhat elő, hogy a Nemzeti Színház, vagy a Magyar Színház aránytalanul magas támogatást kapott, a függetlenek pedig lassan elvéreznek. Ahányszor érintett igazgatókkal beszéltem, mindegyikük azt mondta, hogy megtett, amit tudott, de egyedül. Ha csapattá összeállnak, ez nem történik ez meg. Precedenst kell teremteniük egy közös szövetség megalapításával.
– A különalkukkal a saját művészi céljaikat, társulatukat mentették. – Nem csak a színházért küzdünk, hanem a művészetért, a függetlenségért, a szólásszabadságért is. Veszélybe került, hogy reflektáljunk arra, ami körülöttünk történik, elmondjuk, hogy mi az, ami bánt minket. Innentől kezdve mindig valaki figyelni fogja és figyelni kell arra, hogy olyan darabot válasszunk, olyan rendezőt hívjunk ami és aki nem zavarja a hatalmat. A kompromisszumhegyek építése megengedhetetlen.
– Volt arra példa, hogy nem kapott meg egy szerepet a közéleti megnyilvánulásai miatt? – Nem tudok róla. De bízom a szakmám intelligenciájában, abban, hogy külön tudja választani a noÁr formációban közéletre reagáló Molnár Áront és Molnár Áront a színészt. Most Herendi Gábor filmjét forgatjuk, a Szabó Győző barátom kilencéves heroinista korszakáról szóló Toxikomában leszek főszereplő. Ez óriási felkiáltójel lehet a jobb és baloldalban gondolkodó szakmának. A színésztársadalom próbálja emberek 500-1000 évvel ezelőtt írt mondatait jelen időben hitelesen megszólaltatni. Azt azonban elfelejtettük, hogy hogyan kell megszólalni civilként, aktivistaként, hogyan kell felhasználni az ismertségünket. Vitákba kell bonyolódnunk, felemelt hanggal kell keresni a megoldást akár a kilakoltatás, akár a migráció, akár a homofóbia, akár az oktatás szabadsága vagy a tao ügyében. El kell felejteni a büfépuffogást. Ez most nagyon fontos tanuló fázis, gyerekcipőben járunk még, miközben a nyílt terepen rengeteg a professzionális ravaszdi, akik körmönfontabbak nálunk. Én azért lettem színész, azért szerettem volna híres lenni, hogy fontos dolgokban nagy plénumot tudjak megszólítani.
– A noÁr által képviselt ügyeket a stáb találja ki, vagy az jelenik meg, ami önt személyesen foglalkoztatja?
– Ezek az én személyes döntéseim voltak, de a stáb bővülésével egyre demokratikusabb a működés. A migrációval kezdődött, volt szó rasszizmusról, hajléktalan emberekről. Lehet, hogy most a környezetvédelemről szeretnék számot csinálni, de meghallok egy hírt a tűzoltók fizetéséről, és arról kezdek írni. De nincs kompromisszum.
– Keresték már politikai pártok?
– Igen. De nem lépünk föl semmilyen pártpolitikai rendezvényen. A mostani politikai berendezkedést nem tartom kompetensnek arra, hogy bármin változtasson. Változást most a polgárok érhetnek el. Molnár Áronként mondom, nem noÁrként, hogy párpolitikától független szakértői kormányra van szükség, amely bevonja munkájába a civil szervezeteket és nem üldözi őket.
– Miért a szigorú elválasztás?
– Azért fontos, mert a noÁr koreográfusa, kreatívja, operatőrei nevében csak az együtt kiválasztott témákról, akciókról szeretnék beszélni.
– Tudatosan építkeznek? Tudja már például, hogy a szeptember 18-i klímavédelmi demonstrációval kapcsolatban lesz-e noÁr megszólalás?
 – Ez lenne ideális, de mivel egyelőre senkinek nem tudunk fizetni, vagy ha igen, akkor az én büdzsémből, sokat kell forgatnom, viszont így sokkal nehezebb tervezni.
– Az értelmiségitől elvárható, hogy megszólaljon közügyekben. De hol a társadalmi támogatottság? Háromszor győzött a Fidesz.
– Nem érdekel a pártpolitika. Amíg egyetlen narratíva van azokon a településeken, ahol a jobboldal győz, addig ez így lesz. Ezért fontos feladata a noÁrnak, hogy elmenjen ezekre a településekre akár civil szervezetekkel együttműködve. A nagy terv, hogy egy kamiont átalakítva vándorkoncerttel járjuk az országot és a legkisebb falvakba eljutva is cselekvésre hívjuk az embereket.
– Biztos abban, hogy ez a rétegzene minden generációhoz eljut?
– A hiphop a közügyekben való reflexív részvétel, nem korosztályfüggő. Egy iskolában az van felírva a budi falára, hogy „fontos a mássalhangzók összeolvadása, de fontosabb egy szabad ország szabad oktatása”. De mutatta már egyszerre 200 hatvan-hetven év közötti polgár is az összefogás jelét!
– Van kudarcélménye?
– Rengeteg. Amikor a második számunkat megcsináltuk, azt hittem 200-500 ember jön el a forgatásra, de csak 48-an voltak. A klip elkészült és több mint 1,2 millióan látták. Így válik a kudarc termékeny energiává.

Névjegy

Molnár Áron színész. Újvidéken született 1987-ben, 2010-ben végzett a budapesti Színház és Filmművészeti Egyetemen.2010 és 2015 között a Vígszínház tagja volt, azóta szabadúszó. 2013-ban Junior Prima díjat kapott. Játszott többek között A Viszkis, a Memo című filmekben, az Aranyélet, a Tóth János és A mi kis falunk című televíziós sorozatban. Közéleti aktivistaként noÁr néven indított mozgalmat több mint másfél évvel ezelőtt. Tanulni akarunk című klipjét több mint egymillió-kétszázezren látták a YouTube csatornán.

Hasonló cikkünk:  Magyar politikusokat is lefizethettek orosz propaganda terjesztésére

Népszava

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Izsáki út: június 18-án műszaki, július 18-án forgalmi átadás

Ha minden a tervek szerint alakul, a nyári hónapokban végre teljesen birtokba veheti városunk a Könyves Kálmán körút és...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...