A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben. E szerint a Horváth Építőmester Építőipari Zrt. és a Portula Építőipari Kft. bővítheti a kecskeméti kórházat. A napi.hu azt írja, hogy a beruházás két részből áll.
„Az első ütem nettó hasznos alapterülete 4 987 négyzetméter. Ez egy új, kétszintes épületet jelent, amelyben a reumatológia továbbá az oktató- és konferenciaterem kap helyet.
A második ütem nettó hasznos alapterülete 6 642 négyzetméter. Ez két, egyenként háromszintes új épületből áll. Ezekben helyezik el a pszichiátriát, az üzemegészségügyet, a tüdőgondozót és a tüdőszűrőt.
Az építés hazai forrásból valósul meg.” – írja a napi.hu.
A nyertes cégekről
Jelenleg is folyamatban van a városháza felújítása több milliárd forintért, ezt ugyancsak a Horváth Építőmester Építőipari Zrt. (HÉP) és a Portula Építőipari Kft. végzi. Tulajdonosaik, egy másik cégükkel annak a cégnek a tulajdonosai, amelyik korábban megvásárolta a balatoni Sellő Kempinget, és amelynek üzemeltetésére Rajnai Attilát tették meg, aki sokat szerepelt a fideszes önkormányzat tévéjének beszélgetős műsorában, és aki vicsorgó plüssmaciként írta le az ellenzéki kecskeméti politikusokat.
Idézünk korábbi cikkünkből:
„A HÉP kapta a Margaréta Otthon energetikai korszerűsítésének munkáit és Lezsák Sándor fideszes országgyűlési képviselő birodalmában, a Lakiteleki Népfőiskolán is a Horváth Építőmester Zrt. modernizálta a Kölcsey házat, amivel mostanában lettek készen. Ezen kívül a fideszes tiszakécskei önkormányzatnál is nyertek közbeszerzéseken. Valamint a Horváth Építőmester Zrt. a tulajdonosa a kecskeméti focicsapatnak.”