fbpx
7 C
Kecskemét
2024. december 21., szombat

FRISS HÍREK

Vesztegetés gyanújával őrizetbe vettek egy szolnoki orvost, 47 milliót foglaltak le tőle

- Advertisement -

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Felderítő Osztály üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy szolnoki orvos ellen.

A nyomozók tetten érték hétfőn az orvost az egészségügyi intézményben, majd elfogták és előállították. A megalapozott gyanú szerint az orvos hálapénzt fogadott el a betegeitől május 31. és június 20. között a kórházban nyújtott ellátásért, annak ellenére, hogy állami egészségügyi jogviszonyban járt el.

A gyanúsítás szerint összesen 41 alkalommal fogadott el pénzt a betegeitől. Kutatás során a nyomozók több mint 37 millió forintot, továbbá közel 10 millió forint értékű valutát, mobiltelefonokat, ékszereket, üres és készpénzt tartalmazó borítékokat foglaltak le.

Az orvost őrizetbe vették és indítványozzák a letartóztatását. Az eljárás során a vesztegetői oldalon is további gyanúsítotti kihallgatások várhatók.

Hasonló cikkünk:  Egy villalakás minden szempontból elnyerheti a tetszésünket

Forrás: 24.hu

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Családi tragédia Kecskeméten: egy napig helyszíneltek a rendőrök Felsőszéktón

Mint a KecsUP kiderítette, Felsőszéktón, a Napkelet utcában, egy családi háznál történt az egész Kecskemétet megdöbbentő eset: a rendőrség...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...