fbpx
17.7 C
Kecskemét
2024. május 7., kedd

FRISS HÍREK

Hétfőn kezdődik a Kodály Művészeti Fesztivál Kecskeméten

- Advertisement -

Számos hangverseny, kiállítás, filmvetítés, táncszínházi előadás, bábopera és térzene is várja az érdeklődőket a hétfőn kezdődő Kodály Művészeti Fesztiválon Kecskeméten.

Bak Lajos, a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ igazgatója az MTI-nek elmondta: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézete és a központ közös szervezésében július 26-ig tartó fesztiválon idén is zenei műfajokban gazdag kínálattal várják az érdeklődőket.

Az összművészeti rendezvény a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar koncertjével kezdődik. Az esten a Pannon Filharmonikusok kecskeméti kötődésű vezető karnagya, Bogányi Tibor vezényel majd.

A Galántai táncokat követően két versenymű hangzik majd el: a Rossini-darab szólistája Lakatos György fagottművész lesz, míg Csajkovszkij D-dúr hegedűversenyének szólószólamát Szabadi Vilmos játssza majd.

Az állami ösztöndíjjal a kecskeméti Kodály Intézetben tanuló kínai szopránénekes, Csang Csang A selyemúton Európába című koncertjén kínai, olasz, német és francia dalok mellett két magyar dal is elhangzik. Kísérője a szintén kínai Csin Jü zongorista lesz. Kodály kompozíciói mellett Stark János Mátyás és Liszt Ferenc műveit szólaltatja meg zongoraestjén a Prima díjas Ránki Fülöp.

Hasonló cikkünk:  Mi történt az elmúlt héten a vidéki Magyarországon? - heti sajtószemle

Egy operaénekesnő személyes drámájának történetét mutatja be az „. és Echo” című bábopera, amelynek nemcsak főszerepét játssza majd Vizin Viktória, de annak szövegét is a hírös városból elszármazott mezzoszoprán írta.

A kórusmuzsika kedvelőit a több művészeti ágat is ötvöző Ars Nova Énekegyüttes, az angol Voix de Vivre, a tavaly nyáron alapított Nemzeti Ifjúsági Kórus és a Kodály Szeminárium Kórusának egy-egy hangversenyére várják. A fesztiválhoz képzőművészeti tárlat is kapcsolódik: Képbe írt mesék címmel Gombkötőné Tóth Ilona naiv festőművész képeiből nyílik kiállítás.

Részletes program itt!

MTI

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Kicsi volt a nomád magyaroknak a Kárpát-medence – Rácz Lajos klímatörténész a kecskeméti könyvtárban

A honfoglaló magyarok életformájához kicsinek bizonyult a Kárpát-medence. A török háborúk kora alatt az elődeink radikálisan átalakították a természeti...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...