Nettó 5,4 milliárd forint vándorolt Mészáros Lőrinc egyik zsebéből a másikba, ugyanis az érdekeltségébe tartozó OPTESZ OPUS Zrt. legújabb autós tenderét a szintén az érdekeltségébe tartozó Mészáros M1 Kft. nyerte el – írja az Átlátszó cikke alapján a Telex.
A vándorlás közben volt két közbeszerzési eljárás is.
Meghívásos közbeszerzési eljárást írt ki a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó OPTESZ OPUS Energetikai Támogató Zrt. tavaly év végén Gépjárművek tartós bérlete és szolgáltatásai címmel. Az uniós jogszabályok és a magyar közbeszerzési törvény alapján kötelező volt kiírni a tendert, aminek eleget is tettek. A cég 130 (+ opcionálisan 21) darab (kis)haszongépjármű beszerzésére, tartós bérlésére keresett vállalkozókat.
Hárman pályázták meg a tendert, a Mészáros M1 Autókereskedő Kft., a Mercarius Flottakezelő Kft. és a MOL Fleet Solution Flottakezelő Kft. Utóbbit kizárták, mert másodperccel a határidő lejárta után adták be részvételi jelentkezésüket. A két bent maradt cég közül a 77 millió forinttal olcsóbb pályázatával a Mészáros M1 Kft. nyert. A Mercarius 2,58 milliárdos ajánlatot adott.
Ez esetben is hasonló történt, mint a Mészáros M1 által megszerzett tenderek jelentős részénél: a vállalt extra rövid szállítási határidő aránytalanul nagy súllyal esett latba a pályázat elbírálásánál, aminek eredményeként ilyenkor az is előfordulhat, hogy a „gyorsabb” cég akkor is elviszi a tendert, ha 80 százalékkal magasabb árat ad, mint a versenytársa.
Az Átlátszó szerint ez esetben felmerülhet annak a gyanúja, hogy a tendert az egyik Mészáros-cég a másikra szabva írta ki, ezért összeférhetetlenségi gyanú miatt bejelentést tesznek a Közbeszerzési Hatóságnál.