Lazára vették az ünnepi műsort az önkormányzati megemlékezésen, de ez inkább előnyére szolgált. Végül is az egykori márciusi ifjak is tizen- és huszonéves srácok, lányok voltak. És bár ma régimódinak tűnhet az ő viselkedésük, beszédmódjuk, akkoriban azonban minden bizonnyal pont annyira lazák voltak, mint amily a Kecskeméti Színjátszó Műhely előadása.
Voltak itt szlengek, beszólások, poénok. Még disco sláger is tánccal. Fiatalokról és leginkább a fiatalabbaknak szólt, de az idősebbek is mosolyogtak azért.
A himnusz után tehát ezzel folytatódott az ünnepség, majd Köő Artúr történész, a Károli Gáspár Református Egyetem doktorandusza szólt az egybegyűltekhez. Személyes emlékeit elevenítette fel. A hátáron túli félénk, de büszke megemlékezéseket. Majd a határon belüli rácsodálkozást, hogy ha bár itt már semmi nem akadályozza a megemlékezést, sokan mégsem tesznek kokárdát és közömbösek a márciusi ifjak iránt.
Beszédében arra kért mindenkit, hogy legyen büszke magyarságára,
hiszen nincs még egy olyan nemzet, amelynek százával lennének olyan nemzeti hősei, mint amilyen Petőfi, Széchenyi vagy Kossuth is volt.
A megemlékezés végén pártok, szervezetek, intézmények koszorúzták meg a főtéri Kossuth-szobrot.
