Feleslegesen bosszankodni unaloműző tevékenységnek épp megfelelhet, ámbár – önmagad számára is releváns – szórakoztatóértéke csak akkor van, ha azt a szarkazmust és változatosságot bele tudod rakni, amit például Mucsi Zoltán színművészi potenciállal séróból produkál. Egyébként csak felmegy a pumpa,...
Tavasszal a természet újjáéled, ennek számtalan lelket gyönyörködtető pillanatával együtt, de persze akadnak kevésbé örömteli körülmények is. Lombok még alig-alig, nem fogja fel az égi áldást semmi, a galambok illemkódexében pedig nem szerepel nyilvános mosdók meglátogatása szükség esetén. Nekünk...
A nyolcvanas évek végén alakították sétálóutcává, egyben felvehette a Görögtemplom utca megnevezést is, de jelenleg igencsak lehangolt arcát mutatja a belváros egyik legfrekventáltabb, gyalogoshasználatnak átadott utcája. Hamarosan esélyt kaphat a megújulásra, egy sokkal méltóbb és barátságosabb megjelenésre.
Az áprilisi közgyűlésen...
Egy sokoldalú beruházásra irányuló uniós pályázati anyag segítségével hívogatná a turistákat és a kikapcsolódásra vágyó helyi lakosokat a Műkertvárosba a kecskeméti önkormányzat: új funkciókat kaphat a Vadaskert, zöldülhet a Gizella tér, megkönnyítenék a kerékpáros megközelítést. A támogatási kérelem része...
A „Kiskőrösi út – Könyves Kálmán körút” csomópont fejlesztésére készül a kecskeméti önkormányzat. Ehhez uniós forrást használna fel a TOP Plusz program keretében. Fontos, hogy még nincs a város zsebében a pénz a beruházásra, ahhoz egy támogatási kérelmet kell...
Megyénket illetően mintegy 5 milliárd forint sorsáról döntöttek nemrég kormányzati szinten az EU kohéziós forrásait pályáztató TOP Plusz program keretében. Humán fejlesztések, turisztikai beruházások, és oktatási intézmények megújítása egyaránt szerepel a támogatott elképzelések között.
A helyi közösségek erősítését, a szociális...
Az első pillanatban lebénultam, „Nem vagyok James”, de aztán mintha szögekkel kivert ostorral ösztökélnének, ugrottam a rádióhoz, „s nem vagyok Bond”, hogy a hangerőt – ha lehet – a negatív tartományba is áttekerhessem. Bon-Bon, akik csak csendben maradva nem...
Több ütemben újul meg a kecskemétiek által is gyakran látogatott Vadkerti-tó és strandjának turisztikai infrastruktúrája. A fejlesztések az Európai Unió kohéziós forrásainak segítségével történnek, Soltvadkert önkormányzata összességében több mint 600 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el TOP,...
Nyilvános disputát hirdetett meg a Dr. Ujlaky István tanár úr által vezetett Kecskeméti Disputa Klub az Ifjúsági Otthon falai közé. Március 15-e alkalmából egy igazán nehéz választás elé állították a vitázókat és a közönséget egyaránt: „Széchenyi vagy Kossuth”? Kinek...
A hatalmi visszaélések arcába meredő kényelmetlenség vagyok. Egyszerre kérdő- és felkiáltójel. Engem kisöpörve ugyan megvédhető a szuverenitás, csak éppen a hatalom szuverenitása, a hatalmi működés túlkapásainak és visszaéléseinek rendeltetésszerű használata. Egészen odáig terjedően, hogy emberek esnek ki emeleti ablakokon....