fbpx
3.3 C
Kecskemét
2024. április 19., péntek

FRISS HÍREK

Angliából hazatérő védővel bővült a Kecskeméti TE kerete

- Advertisement -

Szalai Gábor Kecskeméten kezdett el futballozni, majd nagyon gyorsan az akadémia növendéke lett, ahol egészen 2017-ig pallérozódott. Noha főleg a védelem közepén érzi jól magát, a másik kapunál sem jött soha zavarba, igazán gólerősen futballozott minden korosztályos csapatában. 2017-ben egy kihagyhatatlan lehetőséget kapott, felvételt nyert az angliai Brooke House College-ra, ahol két évet töltött el.

A kecskeméti nevelésű játékos jól érezte magát Angliában, ugyanakkor örül annak, hogy gyerekkori álma is megvalósult azzal, hogy a KTE-ben szerepelhet:

„Nagyon élveztem ez a két évet Angliában, az iskola, a csapat, minden tökéletes volt számomra. Ez a fejezet azonban lezárult nyáron, hiszen koromból fakadóan is már kiléptem az akadémia rendszerből. Akadtak ezt követően lehetőségeim kint is, de ezeket nem éreztem olyannak, amik feltétlen megfelelőek lettek volna. A hazatérés mellett döntöttem, végül jött a klub megkeresése, aminek nagyon megörültem. Amikor még kisebb voltam, mindig jártunk ki itthon NBI-es meccsekre, természetesen nekem is az volt a célom, hogy egyszer majd odakerüljek. Most az élet úgy hozta, hogy az NBIII-ban szerepel a KTE, de pozitív szezont várok magamtól és a csapattól is. Megvannak a céljaink és az álmaink, úgy érzem én is megkaphatom a lehetőséget ahhoz, hogy fejlődjek.”

A Kecskeméti TE számára vasárnap már elkezdődik az NB3-as bajnokság. Vasárnap 17 órakor a Dabas-Gyónt fogadják a Széktói Stadionban.

Hasonló cikkünk:  Másodszor is elnapolta a bíróság a kecskeméti kézilabdás költségvetési csalás büntetőperét

kecskemetite.hu

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Árurakodásra kért két parkolónyi várakozóhelyet a húsbolt, vita kerekedett belőle

A Rákóczi út nagykörút felőli sarkán lévő húsbolt kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy az üzlet előtti parkolósávban az első...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...