fbpx
20.9 C
Kecskemét
2024. március 29., péntek

FRISS HÍREK

Együtt már megelőzik a Fideszt az ellenzékiek

- Advertisement -

Az önkormányzati választási kampány és a szavazás a Momentum és a Demokratikus Koalíció (DK) erősödését hozta – ez derül ki a Publicus Intézet négy nappal a voksolás után kezdett telefonos közvélemény-kutatásának eredményéből. A Népszava felkérésére elvégzett felmérés szerint a pártok népszerűségi listáját az összes megkérdezett között változatlanul magasan a Fidesz-KDNP vezeti 29 százalékkal, de az ellenzékkel – teljes összefogás esetén – már többen, 32 százalék szimpatizál. Az augusztusi adatokkal összehasonlítva a kormánypártok 1 százalékot vesztettek, az ellenzéki pártok közt az MSZP-Párbeszéd szövetség változatlanul 7 százalékon áll, a Jobbik egy százalékkal visszalépett és 6 százalékos a támogatottsága, míg az LMP tábora a nyár végi adathoz hasonlóan 1 százalékos, csakúgy mint a Kétfarkú Kutyapárté és a Mi Hazánk Mozgalomé.

A Demokratikus Koalíciót – az augusztushoz hasonlóan – a választókorú lakosság 8 százaléka támogatja, míg a Momentum a májusi 4, majd az augusztusi 7 százalék után szintén 8 százalékon áll.

A biztos pártválasztók körében teljesen kiegyenlített lett a Fidesz-KDNP és az ellenzék küzdelme, a Publicus friss mérése azt mutatja, hogy 50-50 százalék jut a két oldalnak. A Fidesz ebben a körben októberben 50 százalékon állt, míg a DK-t és a Momentumot 12-12 százalék, az MSZP-Párbeszédet és a Jobbikot pedig 10-10 százalék támogatta. Az LMP, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Mi Hazánk Mozgalom 2-2 százalékot szerezne egy most vasárnapi voksoláson.

A Publicus Intézet azt is megvizsgálta, hogy alakult a pártok támogatottsága tavaly november óta. Az önkormányzati választás eredményének fényében kissé meglepő, hogy a Fidesz-KDNP támogatottsága ez alatt az idő alatt 25-ről 29 százalékra nőtt. Az MSZP egy éve még 8 százalékos volt, 1 százalékot vesztett, a Jobbik kettőt, 8-ról ment le 6 százalékra, a DK viszont 2-ről küzdötte fel magát 8 százalékra, a Momentum pedig az 1 százalékról dobbantott egy nagyot a mostani 8 százalékig. A kutatás azt is mutatja, hogy a lakosság közélet iránti érdeklődése erősödött az utóbbi hónapokban, a tavaly novemberi 49 százaléknál most 10 százalékkal kevesebben bizonytalanok a pártválasztásukat illetően. Hasonló eredményt mutatnak a válaszok arra a kérdésre is, hogy elmenne-e az illető szavazni, ha most vasárnap lenne a parlamenti választás. Kiugróan sokan, 77 százalék felelte azt, hogy biztosan elmenne, további 8 pedig valószínűleg elmenne szavazni. (Emlékeztetőül, az október 13-i önkormányzati választás végleges részvételi adata 48,58 százalék lett.)

Hasonló cikkünk:  Szólj bele te is! – töltsd ki a KecsUP olvasói kérdőívét és nyerj

A kutatás arra is kiterjedt, mennyire elégedett a lakosság azzal, ahogy az országban mennek a dolgok. Az összes megkérdezett 13 százaléka teljesen jónak tartja az eredményeket és irányokat, 34 százalék inkább elégedett, 29 százalék inkább nem, míg 23 százaléka az embereknek teljesen rossznak tartja, ami Magyarországon mostanában történik. Egy hónappal ezelőtt valamivel kevesebben voltak elégedettek, és 5 százalékkal több – 28 százalék – volt az elégedetlenek aránya. Utóbbi véleményen van az ellenzéki tábor 80 százaléka, ezen belül a Momentum híveinek 90, a DK szavazóinak 83 és MSZP mellett elkötelezettek 57 százaléka, míg a Fidesz táborának negyede gondolja úgy, hogy nagy a baj.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Bemutatták a Szövetség a Hírös Városért Egyesület polgármesterjelöltjét és az egyéni indulókat

Hivatalosan is bemutatta – egy választókerület kivételével, ahol még tárgyalások folynak – a Szövetség a Hírös Városért Egyesület a...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...