fbpx
15.3 C
Kecskemét
2021. október 27., szerda

FRISS HÍREK

Nagy az érdeklődés a Kecskeméti Vadaskert iránt

Az elmúlt három évben 36 százalékkal növekedett a Kecskeméti Vadaskert látogatóinak száma – jelentette be Tokovics Tamás igazgató az intézmény őszi bejárásán.

Tokovics Tamás elmondta: négy-öt évvel ezelőtt megtervezett koncepciójuk része volt, hogy a felnőtteknek és gyermekeknek szóló programokkal – vadaskerti táborokkal, látványetetésekkel, különféle bemutatókkal, óvodai és iskolai rendhagyó órákkal – egy családbarát, közösségi térré tegyék a Kecskeméti Vadaskertet. Tevékenységük eredményeként idén Családbarát munkahely és Családbarát szolgáltatóhely bronz fokozatú minősítést szereztek.

Zomboriné Polyák Irén igazgatóhelyettes közhasznú tevékenységeik közül kiemelte, hogy Bács-Kiskun megye egyetlen állatmentőközpontjaként évente közel 400-500 sérült védett és fokozottan védett állatot fogadnak. A meggyógyított madarakat, emlősöket és hüllőket később lehetőség szerint visszaengedik a természetbe. A fejlesztésekről szólva kiemelte:

Idén elkészült egy kis kifutó a mosómedvének és az amerikai csíkos bűzös borznak, valamint felújították a leopárdházat és -kifutót is. Néhány év után ugyanis ismét van párduc a Kecskeméti Vadaskertben. A fiatal, héthónapos pár egy szlovákiai tenyészetből érkezett, és jelenleg ismerkednek a helyükkel.

Az igazgatóhelyettes elmondta: míg 50 évvel ezelőtt 4-5 őshonos állatfajjal kezdte meg működését a Kecskeméti Vadaskert, mára valamennyi kontinensről származó, mintegy 120 féle egyed látható intézményükben. Idén mintegy húszféle kisállattal, negyven egyeddel bővült állományuk, hiszen Bennett-kenguru (Macropus rufogriseus), kameruni törpekecske (Capra hircus hircus), indiai antilop (Antilope cervicapra), muflonbárány (Ovis aries orientalis), gyűrűsfarkú maki (Lemur catta), rézusz makákó (Macaca mulatta), szurikáta (Suricata suricatta) és két lámacsikó (Lama glama) is született.

Az újdonságokról szólva megemlítette, hogy korábban nem volt látható a kecskeméti Vadaskertben vöröscsőrű kitta (Urocissa erythrorhyncha). Az ázsiai lombszarkának is nevezett, nagyon szép megjelenésű állat a miskolci állatkertből érkezett. Idén sikerült a hím közönséges petymegnek (Genetta genetta) is párt találni. A cibetmacskaféle Magyarországon kizárólag a Kecskeméti Vadaskertben nézhető meg.

Hasonló cikkünk:  Többek között erre a felvételre alapozza Bodrozsán a szavazatvásárlási "vádat"
Hasonló cikkünk:  Négy év három hónapot kapott a vadász, aki le akarta lőni az exét egy kecskeméti áruházban

A két évvel ezelőtt felújított mandrillházba a két nőstényhez még tavaly érkezett a jeruzsálemi állatkertből egy fiatal, hatéves hím. A cerkóffélék családjába tartozó állat az emberszabásúak után a legnagyobb testű majom. Az élőhelypusztulás miatt veszélyeztetett mandrill (Mandrillus sphinx) szinte csak a Kongó vidékén, egy kicsiny területen él. Magyarországon csak a Kecskeméti Vadaskertben látható – emelte ki Zomboriné Polyák Irén, hozzátéve, hogy a veszélyeztettet fajnak számító örvös medve és a fokozottan védett alaszkai farkas példányai is megtalálhatók Kecskeméten.

A közeljövőben a dámszarvasoknak, illetve a muflonoknak építenének egy kifutókomplexumot, és folyamatban van a vadaskert területén lévő játszótér teljes megújítása is, amely tavaszra el is készülhet.

Brúszel László, a Kecskeméti Vadaskert Természetvédelmi Alapítvány kuratóriumának elnöke a bejárást megelőzően elmondta: szervezetük évente 4,5 millió forintot kap az önkormányzattól, ezt egészítik ki pályázati lehetőségekkel, forrásokkal. A Kecskeméti Vadaskert Nonprofit Kft. pedig 57,5 millió forint támogatást kap a várostól. Ez az összeg azonban a vadaskertben dolgozók béreinek és azok járulékainak fedezetére sem elég, kiadásaik mintegy negyven százalékát biztosítja. Így a fejlesztésekre és az üzemeltetésre már a belépők árából befolyt összegből fordítanak.

Brúszel László kiemelte, hogy a munkának köszönhetően idén talán már a 90 ezret is eléri a látogatók száma. Négy-öt évvel ezelőtt még 55-60 ezer volt az éves vendégszám.

MTI

Hirdetés

Felkapottak

Repülőnap 2021 – élő közvetítés a szombati napról

Közlekedési dugóval indult újra 8 év után a Kecskeméti Repülőnap. Teltházas volt a rendezvény, az időjárás is kegyes volt...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Repülőnap 2021 – élő közvetítés a szombati napról

Közlekedési dugóval indult újra 8 év után a Kecskeméti Repülőnap. Teltházas volt a rendezvény, az időjárás is kegyes volt...