November végén, három nappal a kitöltési határidő lejárta előtt terjedt el a szélesebb nyilvánosságban, hogy a kormány éppen internetes konzultációt folytat a klímavédelemről, de szinte sehol sem tájékoztatták erről az embereket.
Miután hírt adtunk róla, több mint 200 ezren töltötték ki a kérdőívet, amiről az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) azt mondta, nem is nemzeti konzultáció, csak „a Brüsszel által előírt tájékoztatási formának” tettek eleget. Végül Hollik István kormányszóvivő tette még világosabbá a dolgot, amikor arra a kérdésre, hogy miért nem hirdették a konzultációt, és miért dugták el szinte a kormány honlapján, azt mondta:
„Ennek nem az a célja, hogy az emberek átfogó véleményét megtudja a kormány, hanem egy Brüsszel által előírt kötelezettség, amelynek a kormány eleget tesz”.
Pedig fontos témáról van szó, elvileg ez a kérdőív is része a Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia előkészületeinek, amiben azt fogja összefoglalni a kormány, hogy 2050-ig milyen intézkedésekkel tartanák be a párizsi klímamegállapodást.
Fülöp Orsolya, az Energiaklub korábbi szakmai igazgatója szerint ezzel az eljárással a kormány megsértette az emberek véleménynyilvánítási szabadságát és áttételesen az egészséges környezethez való jogát. Ezért Bakos Gáborral – aki többek közt az ARC kiállítás szervezője is – úgy döntöttek, magánemberekként az alapvető jogok biztosához fordulnak.
Az őket segítő Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint nem szabadna, hogy „olyan esetekben, amikor jogszabályok garantálják a polgárok számára a véleménynyilvánítás szabadságát, ez formalitássá váljon”.
Sokáig tart, és nem olcsó, de lehet normális párbeszédet szervezni az emberekkel
Fülöpék nekünk is elküldték a beadványukat, aminek az egyik legérdekesebb része az, amelyben összefoglalják, más országokban hogyan csinálták meg ugyanezt.
Abban ugyanis igazat mondott a kormány, hogy uniós előírás volt lefolytatni a konzultációt, bár ezt nem Brüsszelben, hanem az Európai Parlament és a Tanács egy 2018-as rendeletében kötötték ki. Ebben azt írják, „a tagállamoknak törekedniük kell az egyenlő részvétel biztosítására, a nyilvánosság tájékoztatására nyilvános hirdetmények vagy más megfelelő eszközök, például az elektronikus média révén”.
Németországban ennek megfelelően egy másfél éven át tartó kutatást végeztek:
- Egyrészt véletlenszerűen megkerestek 70 ezer embert, akikkel írásban konzultáltak, közülük ötszázzal személyesen is interjúztak, végül 70 klímavédelmi intézkedést jelöltek meg.
- Másrészt összehívták az önkormányzatokat, az érintett civil szervezeteket és a szövetségi tartományok képviselőit, akik egy 66 intézkedésből álló listát állítottak össze.
Ezeket a javaslatokat aztán egy vegyesbizottság egyesítette, amit átadtak a környezetvédelmi miniszternek. Az egész 2,5 millió euróba került.
Franciaországban kilenc hónapig tartott a konzultáció, és főleg arról szólt, hogyan lehetne egyszerre csökkenteni a kibocsátásokat és az atomenergia részarányát az energiaellátásban. Náluk 170 ezer embert sikerült megszólítani online és személyesen, több mint ezer nyilvános rendezvényen, miközben összeültek az önkormányzatok, civilek, vállalatok és a parlamenti képviselők is, ahol külön tárgyalták a speciálisabb kérdéseket.
De nemcsak nyugat-európai országokból lehet jó példákat hozni, a litván kormány például direkt azért működtet egy honlapot, hogy bárki követhesse és megérthesse a jogszabályokkal kapcsolatos tudnivaókat. Ezen a felületen lehetett hozzászólni a 2030-ig szóló litván klímastratégiához, ráadásul novemberben klímahetet tartott a környezetvédelmi minisztérium, ahol a tudományos, politikai és kulturális élet szereplőivel együtt előadásokat, beszélgetéseket és ágazati vitákat tartottak az ország klímapolitikájáról.
A kérdések sem voltak rendben
Ha közelebbről megnézzük a kérdéseket, a beadvány szerint nehéz rájönni, mihez akart kezdeni velük a kormány. Volt köztük olyan, ami teljesen nyilvánvaló tudományos tény, felesleges rákérdezni („Egyetért-e azzal, hogy az ember egyéni döntéseivel, fogyasztási magatartásával hatással van az éghajlatváltozásra?”), és olyan is, amit egy kutató könnyen ki tud számítani („Véleménye szerint az egyes területeknek milyen mértékben és hogyan kell hozzájárulni az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez? Kérem, állítsa sorba a következő területeket (energiaipar, közlekedés, épületek, feldolgozóipar, mezőgazdaság, hulladékgazdálkodás) és válaszát röviden indokolja!”).
Ezen kívül feltettek olyan kérdéseket, például a klímavédelem járulékos előnyeiről, vagy a közlekedés kibocsátáscsökkentéséről, amiknek a megválaszolásához elég összetett tudásra van szükség. Fülöp és Bakos szerint a közvélemény nagy része biztosan nem rendelkezik ilyennel, „például azért nem, mert az állam az elmúlt évtizedben egyszer sem folytatott le semmilyen tájékoztatási kampányt annak érdekében, hogy a lakosság szakszerű és érdemi információt kapjon” a klímaváltozásról. Ugyanígy a konzultációt sem egészítették ki semmilyen közérthető tájékoztatóval,és nem tették közzé a készülő stratégia tartalmát sem. A beadvány szerint a kormány még az általa hivatkozott uniós előírásnak sem felelt meg, ebben ugyanis szerepel, hogy észszerű időkeretet kell megadni, hagyni kell lehetőséget a tájékozódásra és a részvételre. Ehhez képest a magyar kormány mindössze néhány napot szánt rá, nem sokkal azelőtt, hogy január elsején le kellett zárniuk a stratégiát.
Bár az alapvető jogok biztosa nem tud szankciókat kivetni, Fülöp és Bakos szeretnék, ha legalább ajánlásokat tenne a minisztériumnak arra, hogyan kell lefolytatni rendesen egy ilyen konzultációt.
