fbpx
12.3 C
Kecskemét
2024. április 20., szombat

FRISS HÍREK

Kiderülhet az igazság: kikérjük a kecskeméti Elios-szerződést

- Advertisement -

Erre egy decemberi bírósági döntés után van remény. Gyál esetében ugyanis kimondta a bíróság, hogy nem lehet eltitkolni tovább a szerződést. Ottani civilek vitték el eddig az ügyet. A bíróság kimondta, hogy

„az állami vagyon hasznosítása, az azzal kapcsolatos bármilyen jog megszerzése körében az ellenérték megismerhetősége kiemelt közérdek, és ugyanilyen közérdek azoknak a feltételeknek a megismerhetősége is, amelyek kétségtelenül az ellenérték, azaz az állami vagyon hasznosításából befolyó összeg kialakításakor feltételként kerülnek meghatározásra.” – írja az Index.

A lap felidézi, hogy a közbeszerzési törvény szerint az ajánlatot tevő vállalat maga jelölheti meg, hogy az ajánlatában foglalt mely adatokat tekint üzleti titoknak. Az Elios élt is ezzel, a gyáli szerződésben mintegy 200 oldalt üzleti titkonak minősített. Feltételezzük, hogy a kecskeméti szerződésben is van egy ilyen rész.

Hasonló cikkünk:  Bloomberg: annyira elmérgesedett Matolcsy és Orbán között a viszony, hogy szóba se állnak egymással

A bíróság az ítéletében felülírta ezt a gyakorlatot, és leszögezte, hogy a közérdekű adatok nyilvánossága elsőbbséget élvez – írja a lap.

Most a bírósági döntésre hivatkozva, levelet írtunk a városháza sajtósának, hogy a magunk részéről eltekintenénk a hivatalos adatigényléstől, hátha megkaphatjuk egy egyszerű kérésre is a szerződést. Amennyiben nem lesz partner ebben a hivatal, úgy természetesen közérdekű adatigényléssel fogunk élni. A gyáli ügyben a bíróság arra utasította az önkormányzatot, hogy díjmentesen adja ki a szerződést.

Kecskeméten volt korábban egy próbálkozás az ellenzéki pártok részéről, hogy megszerezzék az iratokat, de nem jártak sikerrel. Eljutottak a hivatalig, de ott azt a tájékoztatást kapták, hogy egy nyomozás miatt mindent összekészítettek a hatóság számára, így nem adhatnak ki semmit.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Izsáki út: június 18-án műszaki, július 18-án forgalmi átadás

Ha minden a tervek szerint alakul, a nyári hónapokban végre teljesen birtokba veheti városunk a Könyves Kálmán körút és...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...