Várhatóan közös ellenzéki jelölt lesz 2022-ben mind a 106 körzetben

0
Budapest, 2020. június 29. Orbán Viktor miniszterelnök (k) beszél az azonnali kérdések órájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. június 29-én. MTI/Bruzák Noémi
Hirdetés

Az ellenzéki pártok „meghallva a választóik akaratát, a mai napon megkezdték a hivatalos egyeztetéseket pártelnöki szinten a 2022-es országgyűlési választásra való felkészülésre.

Már az első találkozón a DK, a Jobbik, az LMP, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd elnökei kinyilvánították azon szándékukat, hogy mind a 106 egyéni választókerületben egy jelöltet állítanak a hatalom jelöltjével szemben, és győzelem esetén a közösen elfogadott program és elvek alapján együtt kívánnak kormányozni Magyarország érdekében.

A pártelnökök megállapodtak abban, hogy az ország érdekében közös programot alkotnak, és az egyéni képviselőjelöltek kiválasztásánál a tárgyalásos út mellett az előválasztás intézményét is legitim eszköznek tekintik.”

A tárgyalásokon Márki-Zay Péter mozgalma (MMM), a Liberálisok és a Kutyapárt nem vettek részt.

Hirdetés

Előválasztás vagy központi döntés?

A közlemény egyelőre elnagyolt, semmilyen konkrét részlettel nem foglalkozik. Jelen helyzetben valószínűleg még nem kezdődött meg az iszapbirkózás, ezt a következő hónapokra hagyják a résztvevők.

Ami viszont már most komoly vita forrása és a közlemény egy fél mondatából kiderül, hogy már téma is volt az egyeztetésen, az az előválasztás intézménye. Korábban nem volt gyakorlat a magyar politikában, hogy bármelyik politikai oldal egy előválasztással döntötte volna el, hogy jelöltjeik közül ki legyen az az egy aki a rajtvonalhoz áll. A Fidesz-KDNP szövetségben erről már évek óta személyesen Orbán Viktor dönt, még csak a helyi párttagok véleményét se veszik figyelembe. Az ellenzéki oldalon vagy nem sikerült megállapodni közös jelöltben, vagy tárgyalásos alapon döntötték el, hogy hol kik legyenek a jelöltek. Így történt ez tavaly például Kecskeméten is, ahol a Szövetség a Hírös Városért Egyesület hosszas tárgyalások folyamán jelölte ki az önkormányzati választásokra jelöltjeit úgy, hogy minden körzetben csak egy párt embere állt szemben a Fidesz-KDNP jelöltjével. (Néhány körzetben természetesen független indulók is megjelentek.)

2019-ben előválasztásokat tartottak az ellenzéki pártok Budapesten

A nagy kérdése a tárgyalásoknak az, hogy a költséges, időigényes és bonyolult, ugyanakkor a kampányidőszakot elnyújtó, nagyobb láthatóságot és demokratikus hátteret biztosító előválasztási rendszerre bízzák e a pártok a jelöltek kiválasztását, vagy ismét a tárgyalóasztaloknál döntik el, hogy ki induljon az egyes körzetekben. Tudomásunk szerint felmerült egy kevert rendszer kidolgozása is, hogy a valószínűleg vesztes körzeteket előre szétosztják a pártok között és a többi körzetben tartanak csak előválasztásokat.

Ön szerint mi lenne a leghatékonyabb megoldás?
  • Add le a szavazatod ...