Az egekben van a gyümölcs ára

0
Pixabay.com
Hirdetés

legfrissebb statisztikai adatok szerint, miközben az élelmiszerárak éves szinten átlagosan 7,9 százalékkal nőttek, ezen belül a friss gyümölcsöké 46 százalékkal drágult. Az emelkedés minden korábbi időszaknál meredekebb és ebben az évben tovább gyorsult — írta meg a Népszava.

A lap hozzáteszi: elsősorban a nyomorban élők, a szegények, a kisnyugdíjasok számára elérhetetlen a kilónként 880 forintos körte, a 600-800 forintos alma, vagy a nagyjából hasonló áron kínált őszibarack.

A nyugat-európai fogyasztói kosarakban átlagosan 20 százalék alatt szerepelnek az élelmiszerek. A magyaroknál ez az arány jóval 20 százalék fölött található, de a legszegényebbeknél a 30 százalékot is meghaladhatja. A magas élelmiszerárak tükröződnek az augusztusi nyugdíjas fogyasztói kosárra számolt inflációban is, ami 4,3 százalék volt, és szinte minden hónapban magasabb, mint a hivatalos pénzromlás üteme — teszi hozzá a lap.

Vári Attila, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) szaktanácsadója szerint a mostoha időjárás dacára nem a termelők lökték ilyen magasra az árakat. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára azonban a Népszavának úgy nyilatkozott: a kereskedelemben a gyümölcsárakat elsősorban az átadási árak emelték. A termelők az időjárás miatt kevesebb termést szüretelhettek, s ez a kereslet-kínálat szabályai szerint, drágulást okozott. A kereskedőknek amúgy sem lehet a célja az áremelés, hiszen el akarják adni az árut és figyelembe kell venniük a vásárlóerőt is — fogalmazott.

Hirdetés