fbpx

FRISS HÍREK

Mende Valér Díj: a fiatal, tehetséges építészek pályakezdését segíti

- Advertisement -

A fiatal, tehetséges építészek pályakezdését, megismerését és ismertté válását segíti a Farkas Gábor Ybl-díjas építész által alapított Mende Valér Díj. A díjra méltó az a 23 és 35 év közötti életkorú Bács-Kiskun megyében élő és alkotó építész, aki diplomájának megszerzése után építész- tervezői alkotó tevékenysége révén kortársai között kiemelkedő munkásságot végzett.

A díjalapító Farkas Gábor építész célja, hogy a fiatal, tehetséges építészek publicitást kapjanak szakmájukon belül és kívül egyaránt. Hiszen egy-egy jól sikerült, elismerésre méltó építészeti alkotásról a hazai gyakorlatban csak az épületről készült fotók készítőjének neve szerepel, az építészt meg sem említik. Többek között ezen is szeretne változtatni Farkas Gábor a frissen alapított Mende Valér díjjal.

A Mende Valér arcképét ábrázoló bronz plakett Szemők Zsuzsanna szobrászművész alkotása

A díjazottak a Bács-Kiskun megye Építész Kamara tagjainak javaslataiból kerülnek majd kiválasztásra, amiről egy öt tagú kuratórium hoz döntést. A díj 2-4 évente adható. A szervezői és gondozási feladatok végzésének anyagi hátterét a Verbau Kft., a Kecskeméti Városszépítő Egyesület és a Hírös Róna Kft. támogatása biztosítja.

Hasonló cikkünk:  Pert nyert az újságíró, az MNB jogellenesen titkolta az alapítványai költéseit

Ki volt Mende Valér? És mit adott Kecskemétnek?

Mende Valér (1886-1918) 23 éves korában tervezte Kecskemét egyik legszebb szecessziós épületét, az Újkollégiumot, majd 1 évvel később a Luther-palotát. A két épület tervezése során olyan építészi, alkotói kvalitást bizonyított, melynek révén a hazai szecesszió kiváló mestereként tartják számon. Sikeresen indult pályafutását derékba törte az I. világháború, majd a háborúban szerzett betegségei következtében 32 éves korában elhunyt.

Református Újkollégium, Kecskemét (Fotó: Ludmann Mihály)

Mende Valér rövid szakmai életútja példázza azt, hogy az építészi tehetség korai felszínre kerülése milyen hozadékot jelenthet a honi építészet, valamint, a fiatal pályakezdő építészek számára.

 

 

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Bezárt a Szilvási Áruház, de mi lesz a helyén?

Húsz, harminc, majd a végén már ötven százalékos kiárusítás volt április végén a Szilvási Áruházban, aztán végleg bezárt. Hallottunk...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...