fbpx
16 C
Kecskemét
2024. március 29., péntek

FRISS HÍREK

5 éves lesz a KecsUP március 28-án! 5 éve nyújtunk tá­jé­ko­zó­dá­si pontot a hétköznapokban. Célunk nemcsak füg­get­len­nek lenni, de a leghitelesebb, legmegbízhatóbb és leg­ma­ga­sabb minőségű újságot készíteni a városban. Egy olyan szabad és gondosan szerkesztett platformot, amit minden város megirigyelne. Hogy felmérjük, jó úton járunk-e, időről időre a szakmai visszajelzések mellett olvasóink véleményének kikérését is fontosnak tartjuk. Legutóbb 2021-ben volt olvasói kérdőívünk, itt az idő újra konzultálni! Köszönjük!

Apám csak állt, és nem volt ereje fotózni Auschwitzban

- Advertisement -

Háromszor voltam Auschwitzban. Legelőször tinédzserként vittek el szüleim. Tudtam hova megyünk, pontosan ismertem a tragédiát, ami ott történt. Sőt, ami azokban az években történt. Bár sosem voltam nagy könyvfaló, a második világháború mindig is érdekelt. A legmeghatározóbb könyveket elolvastam a haláltáborról is. Mégis, amivel ott találkoztunk a családommal, azt egyetlen könyv sem tudta visszaadni, pedig igen borzalmas dolgok voltak azokban is.

Oswiecim egy 40 ezres lengyel város Krakkó közelében. Ez a város kapta meg örökre az Auschwitz bélyeget. Amikor először mentünk, emlékszem már este volt, el is tévedtünk, akkoriban nem volt még navigáció. Bár édesanyám kiválóan olvasta a térképet, ekkor megtörtént, hogy eltévesztettük az utat. Az égen jól látható, folyamatosan mozgó reflektort követtük, meg voltunk győződve arról, hogy a haláltáborból lövik fel, egyfajta mementóként. Nem így volt. Egy disco fényei voltak. De arra jó volt, hogy irányba álljunk. Onnan már rátalátunk a táborra. Már éjjel lett közben. Láttuk, hogy már jó helyen vagyunk. Leálltunk az autóval oda, ahol több autó is állt. Bóbiskoltunk reggelig, vártuk a nyitást. Talán ki sem szálltunk az autóból, csak eldőltünk és aludtunk. Reggel, világosban, döbbenten nyitottuk ki az ajtókat. Egy már nem használt sínen álltunk a többiekkel együtt. Azonnal a bevagonozott emberekre gondoltam. Beleborzongtam a tudatba, hogy talán ezeken a síneken érkeztek százezrek a pusztulásba.

Ez a lengyel városka semmivel nem tűnne ki a többi közül, ha nem lenne az a bizonyos néhány borzalmas év a múltjában. Pont olyan város volt, mint a többi, amit láttunk előtte és később is. Az apró téglás házak azonban német építészetre utalnak, és ezek az épületek messziről kitűnnek, és könnyen beazonosíthatóvá teszik a borzalmas helyszínt. Ez a fő tábor, itt áll a cinikus felirat a kapu felett: Arbeit macht frei (a munka felszabadít). Bejártunk mindent, amit csak lehetett. Szinte végig könnyes szemekkel, és úgy lettek egyre nagyobbak a cseppek, ahogyan közeledtünk a magyar rabok házához. Fotók, tárgyak, történetek, síró hegedűszó a hangszóróban. Sokkoló minden pillanat amit az ember a falak között tölt. A mérges gázok dobozai, a levágott hajak, művégtagok, szemüvegek, bőröndök. Magyar nevek erre és arra. Egy-egy nagyobb termet is elfoglalnak a tárgyi emlékek, és ezek csak a kiállítottak, nem az összes. Mengele kínzókamráinak ablakai ma is bedeszkázva. Csak sétáltunk ott, a fák között, talán némelyik egyed akkoriban volt csemete. Ha mesélni tudnának…A krematórium volt a mélypont. Szinte pisszenés nélkül nézelődnek ott a turisták, érezhető a feszültség. Ma már természetesen semmi korom és hamu, de minden fekete és szívszorító. Különös pillanat volt a betévedt galamb. Élet költözött a gyilkos épületbe.

Aztán jött Birkenau. Ez nem messze a fő tábortól van. Itt van a hírhedt kapu, a tábor sokszor látott nyomasztó látképe (a cikk fotója), amelyhez szinte odavezeti a sín a közelgő megemlékezőket. Végtelen szögesdrót, őrtornyok minden irányban, géppuskafészkek a kerítés mentén. Bár sokat megtettek a náci katonák azért, hogy ne maradjon fent bizonyíték, de mindent nem sikerült eltüntetni. Hiába robbantották fel a hullaégetőket, hiába bontottak le barakokat, pontosan tudjuk mi történt. Még néhány épület jó állpotban van. Épen megmaradtak a priccsek, a kályhák, és több falon is eredeti rajzok emlékeztetnek a borzalmakra. Izraeli zászlóval sétáló turisták gyakoriak itt. Ami megdöbbentett minket, hogy évtizedekkel a pusztítás után is fertőtlenítették az épületeket. Talán nem véletlen, mert itt annyira beleivódott a szörnyűség a falakba, hogy még most is érződik a füstszag. Mécsesek a gázkamrák romjain, kavicsok az ablakpárkányokon. Síri csend minden irányban. A sínek melletti kavicsokban még mindig találni apróbb tárgyakat. De ez nem az a hely, ahonnan az ember bármit hazavisz. Mintha különös erők ragadnák el a látogatót Auschwitzban, Birkenauban.

Hasonló cikkünk:  Ismered az Eozinvilágot? Ismertesd meg a gyermekeddel is!

Napok teltek el az első látogatás után, addig érlelődött bennünk a döbbenet, nem is igazán beszéltünk róla. Aztán telt az idő, és meg akartuk mutatni a családnak, amit megörökítettünk. Akkoriban nem voltak mobiltelefonok és digitális masinák. Analóg fényképezővel mentünk, a jó öreg Zenittel. Akkor engem még nem igazán érdekelt a fotózás, inkább apám kezében volt a gép. Bár vittünk magunkkal sok filmet, néhány felvétel maradt meg emlékül. Nem érte fény a filmet. Nem is azért, mert életlenek lettek volna az előhívott fényképek. Egyszerűen nem voltak. Vagyis nagyon kevés. Máig itt van a fülemben apám kijelentése: Egyszerűen nem tudtam fotózni. Mintha valami azt parancsolta volna, ne vidd innen ki, amit láttál.

Most már tudom: az első találkozás egyszerűen ledöbbentett minket. Tudtuk, visszamegyünk újra, és így is lett. Azóta a feleségemmel is voltam, amikor még nem voltak gyermekeink. De már ott megfogadtam, hogy nekik is meg fogjuk mutatni. És főleg azért, mert olyan emberré akarjuk őket nevelni, akik olyan világot teremtenek majd, ahol nem történhet meg újra. Nem történhet meg újra!

1945. január 27-én (tehát éppen évforduló van) szabadították fel az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábort. Akkor kinyitották a szigorúan védett, lezárt kapukat. Amikor másodjára voltunk ott, szintén éjjel érkeztünk. Akkor a birkenaui tábor előtt vártuk, hogy reggel legyen. Vonathang ébresztett minket. Fél pillanat alatt lepergett előttem, amit korábban láttam itt. Vonatot látni, hallani itt egészen más. Csodálkozva láttuk, hogy nem kellett kinyitni a tábor kapuit, amikor bemehetett az elő turista reggel. Ott tudtuk meg, hogy ezeket a kapukat sosem csukják be többé. Kinyitották a felszabaduláskor, és így vannak azóta. Így üzennek a világnak: ez a hely nem lesz többé a rabság, a fájdalmak, a barbárság, a pusztulás szimbóluma.

 

- Advertisement -

5 éves lesz a KecsUP március 28-án! 5 éve nyújtunk tá­jé­ko­zó­dá­si pontot a hétköznapokban. Célunk nemcsak füg­get­len­nek lenni, de a leghitelesebb, legmegbízhatóbb és leg­ma­ga­sabb minőségű újságot készíteni a városban. Egy olyan szabad és gondosan szerkesztett platformot, amit minden város megirigyelne. Hogy felmérjük, jó úton járunk-e, időről időre a szakmai visszajelzések mellett olvasóink véleményének kikérését is fontosnak tartjuk. Legutóbb 2021-ben volt olvasói kérdőívünk, itt az idő újra konzultálni! Köszönjük!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Bemutatták a Szövetség a Hírös Városért Egyesület polgármesterjelöltjét és az egyéni indulókat

Hivatalosan is bemutatta – egy választókerület kivételével, ahol még tárgyalások folynak – a Szövetség a Hírös Városért Egyesület a...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...