- Advertisement -
Húsz évvel ezelőtt, 2000. január 31-én 22 órakor a Szamos felső folyásának vízgyűjtő területén működő ausztrál–román tulajdonú, Aurul nevű bányavállalat cianiddal és nehézfémekkel szennyezte a Szamos és a Tisza folyókat. A bányavállalat zagytározójának gátszakadása következtében 50-100 tonna különböző súlyosan mérgező anyagokat tartalmazó közel 100.000 köbméter folyékony és lebegő hordalék került az élővízbe.
A bányavállalatnak nem volt kárelhárítási terve, a szennyezés lokalizálását vagy enyhítését meg sem kísérelték.
A szennyeződés február 1-jén érte el a Tisza magyarországi szakaszát, ami csaknem két hét alatt vonult le és haladt tovább Szerbián át a Dunába, ökológiai katasztrófát okozva ezzel a folyó élővilágában.
A szennyezőanyag koncentrációja a katasztrófa helyén a magyarországi szabvány szerinti határérték 180-szorosát is meghaladta, a Szamos és a Tisza összefolyásánál a határérték 135-szöröse volt. A duzzasztásnak és az áradásoknak köszönhető folyamatos felhígulás nyomán a Tisza-tónál 34-szeres, Szeged alatt 15-szörös volt a határérték-túllépés, de még Belgrád magasságában is halpusztulást okozott a szennyezés, amely még a Duna bulgáriai szakaszán is határérték feletti volt.
A csernobili atomerőmű-baleset óta történt legnagyobb környezeti katasztrófának is nevezik a tiszai ciánszennyezést. A haltetemektől bűzlő Tisza-part sokkolta a hazai közvéleményt, és a környezetszennyezés megrengette Európa lakosságát is.
A tiszai katasztrófa arra mutat rá, hogy a Kárpát-medence természeti értékgazdagsága mennyire sérülékeny és mennyire fontos lenne az államok szorosabb együttműködése a magasabb szintű környezetbiztonságért.
Az elmúlt években a kormány leépítette a hazai környezetvédelem rendszerét
Magyarország Alaptörvénye bár kimondja: „A természeti erőforrások […] a nemzet közös örökségét képezik, amelynek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége”, de ennek ellenére a Fidesz-KDNP kormány az elmúlt években teljesen leépítette a hazai természet- és környezetvédelem rendszerét.
2010-ben azzal kezdődött a leépítés, hogy megszüntették a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumot. Azóta pedig a természet- és környezetvédelemben szaktekintélyeket és jártas szakembereket bocsátottak el, legutóbb épp 2018 novemberében küldtek el nagyarányban hozzáértőket az agrártárcától.
Megszűntek a hatósági feladatokat ellátó környezetvédelmi és természetvédelmi felügyelőségek is. A felügyelőségeket a kormányhivatalokba olvasztották, ami jelentősen gyengítette a környezet és természetvédelmi szempontok érvényesítését.
Évek óta kérik környezetvédelmi szakemberek, civil egyesületek, zöld pártok, mint az LMP és a Párbeszéd, hogy a fokozódó klímaválságban a kormány tekintse prioritásnak a természet- és környezetvédelmet, és ennek részeként állítsanak fel önálló Környezet- és Természetvédelmi Minisztériumot, számol be a leépítés folyamatáról a greenfo.hu.
Az ausztrál cég végül fizetés nélkül megúszta
A katasztrófa után a magyar állam három pert is indít a ciánszennyezés miatt, de végül csak az Aurul ellen jelentett be Magyarország 29 milliárd forintos kárigényt, amely a természeti vesztességeket és a helyreállítási költségeket fedezte volna. Időközben megszűnt nemcsak az Aurul, de annak jogutódja, a Transgold is és a kártérítési per is lezáródott, fizetés nélkül, foglalja össze az index.hu.
A nagybányai üzemet 2013-ban a Romaltyn Mining nevű cég szerette volna újraindítani, de Nagybánya önkormányzata a területet lakóövezetté nyilvánította, és nem adott építési engedélyt a vállalatnak. A döntést évekig tartó pereskedés követte, végül 2016-ban a kolozsvári táblabíróság azt az ítéletet hozta, hogy a cég nem hozhat létre ciántechnológiás aranymosó üzemet.
Itt tartunk most, de azt nem vehetjük kézpénznek, hogy jövőben ne kerülne elő a Kárpátokban található aranybányászat ügye.
A folyó a vártnál gyorsabban regenerálódott
A katasztrófa után biológusok úgy becsülték, hogy a halállomány újratelepítése 5 évet vehet igénybe, az élővilág teljes helyreállása pedig 10–20 évet is. A folyó a vártnál gyorsabban regenerálódott – az alacsonyabb rendű élőlények (kagylók, szitakötők, kérészek, rákok) állománya 2002-re helyreállt, 3–4 év alatt pedig a vízi élővilág 95%-a újra megjelent az érintett folyókban.
A lebegő hordalék és az üledék nehézfémtartalma azonban még tíz évvel a katasztrófa után is magas volt.
A védett tiszavirág is túlélte a cianidszennyezést. A halászati vállalkozások azonban súlyos veszteségeket szenvedtek el, az ágazatban sok ezer ember megélhetése volt éveken keresztül veszélyben.
- Advertisement -
