„Keresztény” kormányunk miatt ellehetetlenült a szegények segítője

0
Heti Hírek

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) – noha sokkal régebbi és jelentősebb múltja van Magyarországon, mint például a Hit Gyülekezetének, a Fidesz által kreált egyháztörvény alapján mégsem maradhatott egyház, mint a „Hitgyüli”, melyet a hatalomhoz dörgölőző Németh Sándor vezet. Ennek a döntésnek eredményeként elvonták azokat a forrásokat a MET-től, melyből biztonságosan tudták működtetni a valódi keresztény identitásukból fakadó hajléktalanellátást, a társadalom perifériáján élőket tanító-nevelő intézményeiket, s végezni az egyéb szociális tevékenységeiket.

A közösség vezetője Iványi Gábor lelkész a segítségünket kéri. Kérését változtatás nélkül közöljük:
„A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség intézményei anyagilag ismét kritikus helyzetbe kerültek. A NAV a számlánkra terhelte azt a 246.131.000 (kettőszáznegyvanhatmillió-egyszázharmincegyezer – ebből 90.000.000 forint késedelmi büntetés) forintos hátralékot, mely az egyes intézményeink bérkifizetésével kapcsolatos járulékterhet jelenti.

Fontos hangsúlyoznunk, hogy 2010-ig egyházunknak nem voltak tartozásai. Gondjaink kizárólag abból adódnak, hogy a Magyar Állam minden pártatlan szemlélő által látható módon, politikai megfontolásból vette el egyházi státuszunkat, a diszkrimináció eszközével élve, a maga módján a jogfosztással üldözte és üldözi ma is közösségünket. Amennyiben nem történik változás, s a Magyar Állam nem ül tárgyalóasztalhoz és nem követi a magyar Alkotmánybíróság, a Velencei Bizottság és a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság iránymutatását, akkor elveszítjük a jó lelkiismerettel vállalt és eddig tisztességesen végzett, hitvalló feladatainkat, ahogyan ennek veszélyeire a Velencei Bizottság rá is mutatott.

Problémáinkra a megoldást az egyházi státuszunk visszaadása jelenti. Ezért petíciót indítottunk, hogy a nyilvánosság erejével követeljük vissza azt, amit a kormány jogsértően és bírósági ítéletek ellenére sem ad vissza nekünk. Ehhez kérjük a segítséged: írd alá, és terjeszd a petíciót!

Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a tőlünk elvett pénzből nem egyházunk hitéleti tevékenységét finanszírozzuk, hanem a legszegényebbeknek adunk reményt gyógyulásra, a mindennapok méltó megéléséhez vagy jövőjük építéséhez.
Mintegy ezer munkavállaló és nagyjából ennyi család veszítheti el a munkalehetőségét, megélhetését, az ellátottainkról, intézményeinkről nem is beszélve.

Köszönettel: Dr. Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke” és aHang csapata

A petíció az alábbi linken aláírható: https://szabad.ahang.hu/petitions/koveteljuk-vissza-a-metegyhazi-statuszat

Mi már aláírtuk! Kérjük, tegye meg Ön is!

K.Zs.B.T.