Nagy a kavarodás a kiküldött oltási sms-ekkel

- Advertisement -

„Úrrá kell lennünk a káoszon, együtt sikerülni fog” – posztolta csütörtök este a pusztaszabolcsi háziorvos, miután három betege is jelezte, hogy sms-ben behívták őket AstraZeneca-oltásra, hiába nemrég kapták meg az első vakcinaadagot. Szerinte az áll a háttérben, hogy az orvosok által beküldött jelentések ellenére nem törölték a központi adatbázisból azokat, akiket már beoltottak.

Miután csütörtökön beszámolt a 444 az első esetekről, utána tömegével érkeztek újabb levelek a káoszról. Sokan jártak úgy, mint a pusztaszabolcsiak: meglepve olvasták az sms-t, hogy máris jogosultak a második oltásra. Van, aki Sinopharm-vakcinát kapott, most mégis AstraZenecával kínálta a rendszer. Sokaknak pedig a lakóhelyüktől irreálisan távoli oltópontokra kellene utazniuk.

Gyakori probléma, hogy ugyanabból a háztartásból különböző helyre hívják az embereket. Egy piliscsabai házaspár egyik tagjának Ceglédre (autóval másfél óra), a másiknak Budapestre kellene utaznia, szinte ugyanarra az időpontra. Mindketten számos krónikus betegséggel küzdenek, mozgássérültek, ami szintén nehezíti az utazást, képtelenek megoldani a helyzetet.

- Advertisement -
Exit mobile version