Részeges, horkoló tolvajt csíptek meg a rendőrök

- Advertisement -

A Kiskunmajsai Rendőrőrs nyomozói befejezték annak a 31 éves férfi ügyének vizsgálatát, aki egyik alkalommal lerészegedett, majd elaludt lopás közben, és a hazaérkező sértett találta meg.

Dolgozni ment egy 58 éves kiskunmajsai asszony idén július 14-én hajnalban, majd a munkából hazaérve egy horkoló idegent talált az otthona padlóján. A nő azonnal értesítette a rendőröket, akik a helyszínre siettek, és megkezdték az eset körülményeinek felderítését. Kiderült, hogy a férfi betörte a ház egyik ablakát, így hozzáfért a bejárati ajtó pótkulcsához, és könnyedén kinyitotta azt. Majd egy nejlonzacskóba kezdte összegyűjteni zsákmányát: parfümöt, dezodorokat, ruhákat és szeszes italokat. Azonban ahelyett, hogy távozott volna a frissen szerzett holmival, inkább italozni kezdett. A tolvaj a több deciliter whisky elfogyasztása után olyan mértékben delíriumba került, hogy a padlón hajtotta álomra fejét. A részeg betörőt a rendőrök is csak többszöri próbálkozás után tudták felkelteni, majd az állapota miatt kórházba szállították a mentőszolgálat munkatársai.

A nyomozás során arra is fény derült, hogy a 31 éves férfi korábbi albérletéből is lopott, valamint elköltözése után is több alkalommal betört oda, és különféle értékeket vitt el. A rendőrök többrendbeli lopás miatt hallgatták ki a gyanúsítottat, aki beismerte a bűncselekmények elkövetését. Az ügy vizsgálatát befejezték a kiskunmajsai nyomozók, és az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.

police.hu

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

A választási bizottság vizsgálja a Kecskeméti Lapok Kft. különszámát

Cikkünk után a Szövetség a Hírös Városért Egyesület és a Válasszon Jövőt! Kiskun Lokálpatrióta Egyesület kifogást jelentett be a...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...
Exit mobile version