Nyitva felejtette a darut, levágta a vasúti felsővezetéket a Mindszenti körúton

- Advertisement -

Felfüggesztett fogházat kapott – jogerősen – egy darukezelő férfi, aki júliusban elfelejtette leengedni a darut az általa vezetett teherautón, és a Mindszenti körúti vasúti átjárónál leszakította a vasúti felsővezetéket.

Az eset még július 6-án történt. A darukezelő épp végzett egy munkájával, ám a munkagép emelőkarját elmulasztotta visszacsukni és így indult vissza a cég telephelyére (a teherautó színéből és az útvonalból kikövetkeztethető, hogy a Magyar Közút telephelyéről lehet szó).

“Útközben a Mindszenti körutat keresztező vasúti átjárón áthaladva a nyitott daruval nekiütközött a villamos pálya felsővezetékének, ami leszakadt és zárlatot okozott, veszélyeztetve ezzel a vasúti közlekedésben résztvevők életét, testi épségét” – áll a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség hétfői sajtóközleményében.

A baleset során nem sérült meg senki, de a vádlott figyelmetlensége miatt a vonatközlekedés több mint 8 óra hosszára megbénult. Ezidő alatt 26 személyvonat és 12 tehervonat maradt ki, ami mintegy 2500 utast érintett. A személyszállító vonatok pótlására 62 autóbusz járatot kellett indítani – közölte a vádhatóság.

A vádlott megszegte a KRESZ-t, ugyanis az többek között azt írja elő, hogy a közúti közlekedésben résztvevők kötelesek úgy közlekedni, hogy a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztessék, másokat közlekedésükben indokolatlanul ne akadályozzanak és ne zavarjanak.

A Kecskeméti Járási Ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állította a darukezelőt, mégpedig közlekedés biztonsága elleni gondatlan vétség és közérdekű üzem működésének gondatlan megzavarása miatt. A Kecskeméti Járásbíróság bűnösnek találta a férfit, és egy év fogházbüntetésre ítélte, a szabadságvesztés végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztve. Az ítéletet a főügyészség és a vádlott is tudomásul vette, így jogerőssé is vált – tudtuk meg a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségtől.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

A választási bizottság vizsgálja a Kecskeméti Lapok Kft. különszámát

Cikkünk után a Szövetség a Hírös Városért Egyesület és a Válasszon Jövőt! Kiskun Lokálpatrióta Egyesület kifogást jelentett be a...

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...
Exit mobile version