A kecskeméti önkormányzat nem finanszírozza meg a Gázló utcai posta újranyitását

- Advertisement -

A Szövetség a Hírös Városért frakció tagja, Tóth Szilárd vacsiközi képviselő indítványát elutasította a fideszes többség, ami arról szólt, hogy a város 2023. évi költségvetésének általános tartaléka terhére különítsen el 35 millió forintot a Gázló utcai posta újranyitására és a szolgáltatási díjának fedezetére.

A Magyar Posta még novemberben zárta be hat kecskeméti fiókját, köztük a Gázló utcait is. A helyi lakóknak nem tetszett a döntés, és tiltakozásul mintegy 800 aláírást gyűjtöttek össze. Tóth nemcsak ezt, hanem az itt élők panaszait is eljuttatta az önkormányzatnak. A posták hiánya kellemetlenséget okoz a kecskeméti polgárok mindennapjaiban, főleg az idős, illetve a kertvárosi és a külterületi lakosság számára; megterheli a belvárosi posta forgalmát, és influenza, illetve a Covid járvány miatt is indokolt a több posta működtetése – érvelt az LMP-és politikus.

Tóth ezért arra tett javaslatot, hogy a Magyar Posta Zrt. és a kecskeméti önkormányzat kössön postai szolgáltatás igénybevételére piaci szolgáltatási szerződést, és a város a posta működési költségeinek felét vállalja át. Ilyen konstrukcióra ugyanis több más vidéki településen is sort került. 18 hónapra a posta nagyságától függően 15-35 millió forintnyi összegből ez megvalósítható volna – mondta a vacsiközi képviselő.

Szemereyné Pataki Klaudia polgármester más utat vetett fel. Keressenek piaci szereplőket, akik megállapodást kötnek a postával és saját üzletükben végeznek postapartneri szolgáltatást. A Hunyadivárosban és a Vacsiközben állítólag találtak is ilyen vállalkozókat, akik vállalnák a postapartnerséget. A Magyar Posta azt válaszolta a kecskeméti önkormányzatnak, hogy megkezdte a postapartneri új konstrukció kidolgozását, amelyről a későbbiekben adnak majd tájékoztatást.

Tóth indítványát a közgyűlés többsége végül elutasította; 7 ellenzéki igennel szemben 10 kormánypárti nem és 2 tartózkodás született.

Az tehát nem derült ki, hogy mikor lehet ismét postai szolgáltatás a Vacsiközben.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Szeberényi képviselő ostort ragadott – szavazzon, röhejes vagy inkább cuki?

Megpróbálkozott az ostorpattogtatással Szeberényi Gyula Tamás, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője, és a végeredményről egy videót is megosztott közösségi oldalán....

LEGNÉPSZERŰBB

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...
Exit mobile version