Idén újra nekünk ajánlhatod fel az adód 1 százalékát!

5 éves lesz a KecsUP március 28-án! 5 éve nyújtunk tá­jé­ko­zó­dá­si pontot a hétköznapokban. Célunk nemcsak füg­get­len­nek lenni, de a leghitelesebb, legmegbízhatóbb és leg­ma­ga­sabb minőségű újságot készíteni a városban. Egy olyan szabad és gondosan szerkesztett platformot, amit minden város megirigyelne.

2023. óta nekünk is felajánlhatod adód 1%-át. Ne hagyd az államkasszában ezt a pénzt, rendelkezz róla, hogy a vidéki média kapja meg!

Áramlat Alapítvány adószáma: 19235743-1-03

Nagyon úgy tűnik, hogy idén is elmarad a repülőnap

- Advertisement -

Hivatalosan ugyan nem közölték, de több kecskeméti szállodát és hotelt már értesítettek, hogy nem rendezik meg 2024-ben a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatót. De más forrásból, katonáktól is hallottunk arról, hogy noha tavaly decemberben Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter utasítást adott a megszervezésére, mégis elmarad idén is az esemény.

Év elején több portálon megjelent, hogy idén újra megtartják a tízezreket vonzó repülőnapot Kecskeméten. Több helyen az airshowinfo.hu anyagát vették át, erről a portálról azonban tudni kell, hogy nem a rendezvény hivatalos oldala, hanem egy esemény gyűjtő site – mint azt tavaly a főszerkesztője ki is jelentette megkeresésünkre.

Mint megírtuk, az biztos, hogy tavaly decemberben a honvédelmi miniszter utasítást adott ki a rendezvény 2024-es megszervezésére, ez 2023. december 28-án jelent meg a Hivatalos Értesítőben (a Magyar Közlöny mellékletében). Eszerint az idén augusztus 23–25. között „megrendezésre kerülő” 2024. évi Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató „végrehajtásának előkészítése és megvalósítása érdekében munkacsoport valamint almunkacsoportok működnek”, és a végrehajtásba bevont honvédelmi szervezet „a rendezvénnyel összefüggésben részére meghatározott feladatait a 2024. évi kiképzési és munkatervébe betervezi”.

Hasonló miniszteri utasítás egyébként 2022 decemberében is megjelent, a repülőnap 2023-as megrendezését előirányozva, aztán mégis elmaradt az esemény. Pont emiatt idén januárban, cikkünk megírásakor megkerestük a HM sajtóosztályát, teljesen bizonyosnak tekinthető-e a 2024-es rendezvény megtartása. Január 8-án azt válaszolták, hogy „még nincsenek biztos információk a repülőnappal kapcsolatban, ha lesznek, készséggel állnak rendelkezésre”.

Egyébként pont pár napja, egész pontosan hétfőn, egy sajtótájékoztatón kérdeztük meg Gróf Gergely ezredestől, az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár parancsnokától, van-e fejlemény a repülőnap ügyében, a parancsnok ekkor úgy válaszolt, erről „hivatalos tájékoztatás fog megjelenni”.

Március 8-án, pénteken aztán olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz a bázison szolgáló katonáktól, hogy lefújták az idei repülőnapot is, és erről állítólag értesítették a helyi szállodákat, hoteleket.

Egy katona azt mondta, hogy nem hivatalos még a dolog, de Veszprémben hallott erről megerősítő nyilatkozatokat. Egy másik katona szerint ha akarnák sem tudnák már megrendezni a repülőnapot, annyi technikai előkészület kell, hogy azt már nem lehet ennyi idő alatt kivitelezni.

Felhívtunk két kecskeméti szállodát, és megerősítették: valóban kaptak arról emailt a honvédségtől, hogy elmarad a rendezvény.

Természetesen írtunk ismét a HM sajtóosztálynak, hogy rákérdezzünk, tényleg ez a helyzet, ha válaszolnak, visszatérünk a témára.

- Advertisement -
Exit mobile version