- Advertisement -
Miközben az országgyűlés az elkövetkező 90 napra rendkívüli felhatalmazást adott november 10-én a kormánynak az egyre súlyosabbá váló koronavírus-járványban, illetve ebben a rendkívüli időszakban a választási törvényt és az Alaptörvényt is módosítanák, amikor a gyülekezésre vonatkozó szabályokkal még a tiltakozás lehetőségét is elvették a polgároktól, egy valóban jó hírről is beszámolhatunk.
A Magyar Közlöny 2020. november 10-i számában megjelent, hogy felújítják az 52-es Kecskemét-Dunaföldvár híresen rossz útját. Ha tényleg megvalósul az évtizedek óta toldozgatott-foldozgatott út, akkor az 5. kilométerkőtől az 51. kilométerkőig, vagyis Soltig roboghatunk autónkkal a maitól jóval biztonságosabban.
Négy körforgalmat is építenének. Ezt nem nevezik meg, hogy pontosan hol, de arra következtethetünk, hogy az izsáki, a kerekegyházi, a szabadszállási és a fülöpszállási csomópontokról lehet szó.
Kecskemét – Soltvadkert között is felújítják az utat
A Magyar Közlönyben az is megjelent, hogy az 54. számú Kecskemét-Soltvadkert-Sükösd másodrendű főút 12. és 35. km között lévő szakasza is megújulhat.
2020-2022 között összesen 157 milliárd forint központi költségvetési forrást fordít a kormány útépítésre, derül ki a Közlönyből.
- Advertisement -